Szépe János a 2. örökrangadójára készül; Dénes Vilmos támadófutballt ígér

Vágólapra másolva!
2025.07.26. 10:39
null
Szépe János az ördöngös Tokmac Nguennel csatázott már örökrangadón, szombaton várhatóan Varga Barnabásra kell majd figyelnie (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I 1. fordulójában szombaton két mérkőzést rendeznek: a Zalaegerszeg a Debrecent, az MTK a Ferencvárost fogadja.

 

 

MTK–FERENCVÁROS 

Győri kitérője után visszatért a kék-fehérekhez Szépe János, s bár győzni akar szombaton a Fradi ellen, döntetlen esetén sem lenne elkeseredve.

Annak idején a magyar újságokból és a magyar labdarúgásról szóló hírekből tudta meg a Kodály Zoltán „lelki szülővárosából”, a felvidéki Galántáról származó Szépe János, mit is jelent a honi labdarúgásban az örökrangadó. Sokáig annyit sejtett csupán, hogy hasonló lehet a Dunaszerdahely–Slovan szlovák bajnoki meccshez, aztán Magyarországra kerülve már pontosabb képet kapott a két patinás, örök rivális klub összecsapásáról. Három évvel ezelőtt pedig a saját bőrén tapasztalhatta, milyen az MTK játékosaként a Ferencváros ellen futballozni: 2022. február 19-én tagja volt a hazai pályán 0–0-s döntetlent elérő együttesnek. A Fradi abban az idényben is bajnok lett, a kék-fehérek ugyanakkor kiestek az élvonalból, az akkori csapatból Kata Mihály és Szépe is készülhet a szombati örökrangadóra, valamint a Videotontól a nyáron visszatérő Kovács Mátyás.

Megvizsgálva a Fradi keretét, látható, a három évvel ezelőtti, gól nélküli meccs óta mára csupán Dibusz Dénes, Botka Endre és Kristoffer Zachariassen maradt hírmondónak. Emlékszem, jó passzban volt akkoriban a bajnokcsapat, mi meg hol jól, hol gyengébben futballoztunk. Azon a bajnokin a játékunkra és az elszántságunkra sem lehetett panasz, csupán a gól, a győzelem maradt el. Akkor tapasztaltam meg igazán, mit is jelent az MTK–Fradi” – mondta lapunknak a 29 éves Szépe János. 

Két év győri kitérő után tért vissza a fővárosba a védő, s mint mondta, gond nélkül sikerült az újbóli beilleszkedés.

Könnyen ment, hiszen mielőtt az ETO-ba igazoltam, ugyanaz a szakmai stáb készített fel bennünket, mint most. Horváth Dávid vezetőedző játékrendszere nem sokat változott, két éve is a labda birtoklására, minél előbbi visszaszerzésére, valamint védekezésből gyors támadásokra  épített. Noha belső védőként érzem legjobban magam a pályán, most, hogy Varju Benedek sérülés miatt kidőlt a sorból, van úgy, hogy jobb oldali védőként számít rám a vezetőedző. Profi labdarúgóként persze mindegy, hol futballozom, az a fontos, hogy az adott poszton a lehető legjobb teljesítményt nyújtsam. Így lesz ez szombaton a Ferencváros ellen is."

Arra a kérdésre, érvényesülhet-e a Fradi válogatott csatárával, Varga Barnabással szemben meglévő hét centiméteres magassági fölénye, nevetve válaszolt.

Ne feledjük, Barna a honi mezőny legjobban fejelő csatára, s nála egyáltalán nem számít, hogy magasabb vagy alacsonyabb-e a védő. Persze én sem ijedek meg, ha fejjel kell megjátszani a labdát, s nyilván mindent megteszek, hogy ne szerezzen gólt. Szeretnénk jó játékkal és győzelemmel kiszolgálni szurkolóinkat, persze akkor sem lennék szomorú, ha olyan eredmény születne, mint az első örökrangadómon.”   


ZALAEGERSZEG–DEBRECEN

A ZTE FC portugál, a DVSC spanyol vezetőedzővel várja az NB I rajtját, mindkét együttesnél nagy változások történtek a nyáron, Dénes Vilmosék mindenesetre a három pont otthon tartására készülnek.

Dénes Vilmos az első NB I-es gólját tavaly augusztusban, a Fehérvár ellen szerezte, és végül öt gólig jutott az idényben, ezt mindenképpen túlszárnyalná 2025–2026-ban (Fotó: Dömötör Csaba, archív)

Dél-európai vezetőedzők meccselnek egymás ellen Zalaegerszegen. A ZTE FC és a DVSC is jelentős változásokon ment keresztül a nyáron, a zalaiak kispadjára Mihalecz István helyére a portugál Nuno Campos, míg a Lokinál Nestor El Maestróéra Sergio Navarro ült le.

Vártam már, hogy kezdődjön a bajnokság, mégiscsak tétmeccseken játszani az igazi, a felkészülési mérkőzések nem adják ugyanazt az érzést – mondta lapunknak Dénes Vilmos, a ZTE FC húszéves támadója. – Külön öröm, hogy saját szurkolóink előtt rajtolhatunk, remélem, sokan kijönnek, nekünk pedig sikerült megörvendeztetni őket a győzelemmel. Hozzánk portugál, a Debrecenhez spanyol vezetőedző érkezett, biztos vagyok benne, hogy ez meglátszik majd a két csapat játékán. Az biztos, hogy támadófutballra készülünk, szeretnénk sok helyzetet kidolgozni és persze a lehető legtöbbet értékesíteni. Természetesen felkészültünk az ellenfélből, jó játékosok alkotják a Debrecen keretét, erős ellenfél, de elsősorban magunkkal foglalkozunk. Hogy mit várok a meccstől? Győzelmet természetesen. Izgalmas, jó iramú csatára számítok, a siker pedig lendületet adna a folytatásra. Beszéltünk róla az öltözőben, hogy az előző idény végén is szoros volt a tabella alsó fele, apróságokon múltak a helyezések. Jó lenne már az elejétől gyűjtögetni a pontokat, hiszen az rengeteget számít a végén.”

A nyáron a ZTE öt felkészülési mérkőzéséből négyet is megnyert, egyedül a Leicester Citytől kapott ki. Időrendben legyőzte az Ajkát (2–1), a szlovén másodosztályú Beltincit (2–0), az ukrán élvonalbeli Olekszandriját (1–0) és a szlovén Murát (3–1), míg az angoloktól 1–0-s vereséget szenvedett a Zete Fiesztán.

Önbizalmat adnak a sikeres tesztmeccsek, ami pedig engem illet, jó formában érzem magam, örülök, hogy gólokat és gólpasszokat adtam a felkészülés során. Remélem, át tudom ezt menteni a bajnokságra, s már rögtön az első fordulóban segíteni tudok a Zalaegerszegnek góllal vagy gólpasszal.”

Dénes Vilmos tavaly robbant be az NB I-be, első élvonalbeli idényében öt gólt szerzett és hét gólpasszt adott, a Zalaegerszeg egyik legjobbja volt, gyorsaságával és cselezőkészségével rendre őrületbe kergette a védőket.

Volt jó néhány kihagyott ziccerem, ha ezeknek a felét belövöm, tíz gólig is eljuthattam volna. A mostani idényben szeretném elérni a tízgólos határt, ami pedig a gólpasszokat illeti, a tavalyi héttel kiegyeznék, bár nyilván nem leszek szomorú, ha ennél több összejön.”    
 

LABDARÚGÓ NB I
1. FORDULÓ
július 25., péntek
Újpest FC–DVTK 3–1
július 26., szombat
17.45: Zalaegerszegi TE FC–Debreceni VSC (Tv: M4 Sport)
20.15: MTK Budapest–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport)
július 27., vasárnap
16.00: Nyíregyháza Spartacus–Kisvárda (Tv: M4 Sport+)
18.00: Paksi FC–ETO FC Győr (Tv: M4 Sport+)
20.00: Puskás Akadémia–Kolorcity Kazincbarcika (Tv: M4 Sport+)

 

 

Legfrissebb hírek

Elsült Dzsudzsák Balázs balosa, bombagól 26 méterről – videó

Labdarúgó NB I
50 perce

Gundel-Takács büntetőt védett, majd hatalmasat hibázott, Bárány duplázott, ikszelt a ZTE a Lokival

Labdarúgó NB I
2 órája

A Ferencváros új szerzeménye: „Amikor Robbie Keane téged akar, nem habozol”

Labdarúgó NB I
5 órája

Gera Zoltán: Nehéz idény lesz mindenkinek

Labdarúgó NB II
7 órája

A Fradi be fogja tartani a magyar felnőtt- és a magyar fiatalperceket

Labdarúgó NB I
10 órája

Krznar: Megpróbáljuk tartani a „magyarszabályt”, amikor lehetőség nyílik rá; Radenkovics a stílussal elégedett

Labdarúgó NB I
12 órája

Még élnek az álmok – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
20 órája

Több mint tízezer néző előtt, kétgólos újpesti győzelemmel rajtolt a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
21 órája
Ezek is érdekelhetik