Öt idény után visszatér a Sepsi OSK-hoz a Nyíregyháza kapusa

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2025.07.09. 17:07
null
Fotó: Facebook/Sepsi OSK
A Nyíregyházán töltött öt idény után visszatér a Sepsi OSK-hoz Fejér Béla.

A 30 éves, a háromszéki Zabolán született kapus három éves szerződést kötött a román másodosztály küzdelmeire készülő székelyföldi csapattal.

Fejér Zágonban lett igazolt játékos, és 2014-ben igazolta le az akkor élvonalbeli ASA: a marosvásárhelyi klub színeiben, 19 évesen be is mutatkozott a Liga 1-ben. 2016-ban igazolt a Sepsihez, amelynél – bár végig második számú kapusnak számított – összesen 33 élvonalbeli találkozón védett.

A szentgyörgyi klub 2020-ban előbb kölcsön, majd egy évvel később végleg átengedte a Nyíregyházának, a Szpariban 88 NB II-es és öt NB I-es találkozón kapott bizalmat. Fejér érkezése tovább erősíti a Niczuly Roland távozásáról szóló híreket, a korábbi első számú kapus a kiesés után kegyvesztetté vált Szentgyörgyön.

Fejérnek azonban így sem lesz könnyű dolga a kezdőcsapatba kerülni a Liga 2 speciális utánpótlásszabálya miatt (egy U18-as és U20-as játékosnak állandóan a pályán kell lennie), Ovidiu Burca vezetőedző már a beiktatásakor kijelentette, hogy az egyik ifit kapusposzton tervezi bevetni.

Jaroslav Navrátil is távozik

A Nyíregyháza szintén szerdán jelentette be, hogy Jaroslav Navrátil is elhagyja a klubot. A cseh támadó tavaly nyáron csatlakozott a Szparihoz, amelynek színeiben 24 tétmérkőzésen három gólt szerzett.

Navrátil ősszel jó formában volt, de az Újpest FC elleni bajnokin kulcscsonttörést szenvedett, ezért több találkozót is ki kellett hagynia.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők: Nemanja Antonov (szerb, MTK Budapest, szabadon igazolhatóként), Dorian Babunszki (észak-macedón, Sepsi – Románia, szabadon igazolhatóként), Bright Edomwonyi (nigériai, Diósgyőri VTK, szabadon igazolhatóként), Sztefanosz Evangelu (görög, Zalaegerszegi TE FC, szabadon igazolhatóként), Katona Mátyás (Fehérvár FC), Manner Balázs (Ferencvárosi TC, legutóbb kölcsönben Soroksár SC), Májer Milán (Kecskeméti TE, szabadon igazolhatóként), Bojan Szankovics (szerb-horvát, Zalaegerszegi TE FC, szabadon igazolhatóként) 
Kölcsönbe érkezők: – 
Kölcsönből visszatérők: Bese Balázs (Opus Tigáz Tatabánya), Oláh Benjámin (Mezőkövesd Zsóry), Pataki Bence (Tiszakécske)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Farkas Bendegúz (Puskás Akadémia), Katona Levente (Kecskemét), Katona Bálint (Ferencváros), Kersák Roland (Kecskemét), Simut Mario (román-magyar, Fehérvár), Somogyi Ádám (Bp. Honvéd), Szendrei Norbert (Zalaegerszegi TE FC), Tarcsi Róbert (szlovákiai, ETO Akadémia, próbajáték)
Távozók: Ronaldo Deaconu (román, Unirea Slobozia – Románia), Fejér Béla (román-magyar, Sepsi OSK – Románia), Géresi Krisztián (visszavonult), Horváth Kevin (Soroksár, legutóbb kölcsönben Mezőkövesd Zsóry), Nika Kvekveszkiri (grúz, szabadon igazolható), Matheus Leoni (brazil), Nagy Barnabás (Ferencvárosi TC), Jaroslav Navrátil (cseh, Hollandia?), Németh Barnabás (Vasas FC, kölcsön után végleg), Pinte Patrik (szlovák-magyar, Bp. Honvéd, kölcsön után végleg), Darko Velkovszki (északmacedón, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Farkas Bendegúz (Puskás Akadémia FC), Kovács Krisztián (szlovák-magyar, Paksi FC), Ognjen Radosevics (szerb-magyar, Újpest FC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 13:28

A Csíkszereda és a Sepsi alacsonyabb osztályú ellenfelet kapott a Román Kupában

Minden más foci
2025.08.19. 11:54

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04

Liga 2: otthon vesztett erdélyi rangadót a Sepsi OSK

Minden más foci
2025.08.18. 18:07

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 17:32

Horváth Dávid: Nem ez az igazi, valós arcunk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 06:39

A Szpari története során először győzött élvonalbeli bajnokin Debrecenben

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 17:25

Keleti rangadó az NB I-ben; Horváth Dávid és Borbély Balázs csatája

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 10:16
Ezek is érdekelhetik