A Paks tartalékokkal felállva szerzett négy gólt; a Kisvárda is négyig jutott

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2025.07.12. 14:22
null
Szabó Jánosék (zöldben) könnyedén győztek az Iváncsa ellen (Fotó: paksifc.hu)
A hétközi, CFR elleni El-selejtező (0–0) után a Paksi FC a szombati, Iváncsa elleni felkészülési meccsen tartalékosan lépett pályára, de így is könnyedén, 4–0-ra győzött. A Kisvárda a szlovák élvonalbeli MFK Zemplín Michalovce ellen nyert 4–1-re, a Vasas és a Nyíregyháza mérkőzése 2–2-re végződött.

A Paksi FC-ben, a CFR elleni El-selejtezőben pályára lépett csapathoz képest csak Hahn János és Szabó János játszott kezdőként az NB III-as Iváncsa elleni felkészülési meccsen, és Hahn lőtt is egy gólt Szendrei Ákos indításából – az volt a paksiak harmadik találata a mérkőzésen. A Paksi FC 4–0-ra győzött, Gyurkits Gergő adott egy gólpasszt Szekszárdi Milánnak és lőtt egy nagy gólt a 17 éves Galambos János.

FELKÉSZÜLÉS MÉRKŐZÉS
PAKSI FC–IVÁNCSA KSE (NB III) 4–0 (3–0) 
Paks
PAKS: Simon B. (Gyetván) – Szabó J. (Éger Zs.), Szekszárdi, Köllő – Silye (Pető M.), Horváth, Gyurkits, Lapu – Galambos (Májik) – Hahn (Marosi), Szendrei Á. (Tóth B.). Vezetőedző: Bognár György
Gólszerző: Szekszárdi (4.), Galambos (17.), Hahn (31.), Gyurkits (87.)


A Kisvárda FC a szlovákiai Homonnán nyert 4–1-re a szlovák élvonalban szereplő Zemplín Michalovce ellen, úgy, hogy egy órányi játék után még 1–1-re állt a meccs. A találkozón duplázott a nyári szerzemény, Novothny Soma és a kölcsönjáték után végleg megszerzett montenegrói Marko Matanovics is betalált.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MFK ZEMPLÍN MICHALOVCE (szlovák)–KISVÁRDA MASTER GOOD 1–4 (1–1) 
Homonna.
KISVÁRDA. A 70 percig: Popovics – Matic, Popoola, Soltész D., Melnik, Cipetic, Mesanovic, Oláh B., Nagy K., Novothny, Jordanov. A 71. perctől: Kovács Marcell – Jovicic, Chlumecky, Soltész J., Matanovics, Körmendi, Medgyes S., Bíró B., Lippai, Szpaszics, Gyurkó 
Gólszerző: Novothny (25., 67.), Szpaszics (79.), Matanovics (90.)


A Nyíregyháza Spartacus harmadik nyári felkészülési, 2x60 perces mérkőzésén 2–2-es döntetlent játszott a Vasas vendégeként. A hazaiak Jozef Urblík tizenegyesével és Kapornai Bertalan távoli lövésével kétgólos előnyt szereztek, de a Szpari Tarcsi Róbert találatával szépített, majd Dorian Babunszki góljával egyenlített. A hajrában egyik csapat sem talált már a kapuba, így maradt a döntetlen.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
VASAS (NB II)–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 2–2 (2–0)
Fáy utca, 200 néző. V: Rúsz
VASAS, 1. félidő:  Kiss Á. (Uram) – Pávkovics, Hidi M., Otigba, Ódor – Sztojka – Kapornai, Hős (Tóth M.), Urblík, Barkóczi – Németh B. 2. félidő: Uram (Jova) – Girsik (Ottucsák), Baráth B., Iyinbor, Deutsch L. – Rab – Molnár Cs. (Bodnár G.), Cseke, Zimonyi, Tóth M.( Radó) – Pethő B. (Pintér F.)
NYÍREGYHÁZA, 1. félidő: Bese – Alaxai, Korrea, Jokics, Benczenleitner – Májer M., Toma, Nagy D., Katona M. – Edomwonyi, Beke. 2. félidő: Bese (Molnár M.) – Májer M. (Czimer-Nyitrai), Temesvári, Korrea (Kovácsréti), Evangelu, Antonov – Kovács M., Keita, Manner – Edomwonyi (Tarcsi), Babunszki
G: Urblík (11-esből), Kapornai, ill, Tarcsi, Babunszki

 

Legfrissebb hírek

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52

Nyertek az ausztrálok, továbbra is az övék a hetven év után megkerült különleges trófea

Minden más foci
2025.09.09. 13:11

A NEKA nyerte meg az újoncok rangadóját a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.06. 19:58

Felkészülés: góllal mutatkozott be a ZTE új szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 15:41

A Ferencváros szélsője kölcsönben Kisvárdán folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 15:46

Nagyot hajrázott a ZTE, de a Kisvárda megint nyerni tudott idegenben

Labdarúgó NB I
2025.08.30. 16:50

Várkonyi Bence: Ki vagyunk éhezve a sikerre

Labdarúgó NB I
2025.08.30. 09:27

Most kiderül, Domingues nélkül is le tudja-e győzni a Debrecen a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.08.29. 13:43
Ezek is érdekelhetik