A Ferencváros Finnországba adta kölcsön a fiatal védőt

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.07.10. 11:02
null
Shadirac Finnországban folytatja (Fotó: fradi.hu)
A Ferencváros labdarúgócsapata saját hivatalos oldalain jelentette be, hogy Shadirac Say kölcsönben Finnországban folytatja.

A klubhonlap beszámolója szerint a 21 éves Shadirac 2023 februárjában igazolt a Ferencvároshoz. Első idényében 12 NB III-as találkozón lépett pályára, valamint három alkalommal az első csapat keretébe is bekerült a középhátvéd. A 2023–2024-es idényben 13-szor szerepelt az FTC II-ben, valamint 14 alkalommal a Lipcsei Péter vezette Soroksárban, míg 1-1 alkalommal ezúttal is ott volt a felnőtt csapat keretében a bajnokságban és a MOL Magyar Kupában.

A mögöttünk hagyott idény nagy részét a Soroksárnál töltötte, 13 találkozón jutott szóhoz, míg két alkalommal az FTC második számú együttesében lépett pályára.

Új csapatára, a finn AC Oulura ráfér az erősítés, a mostani bajnokságban 14 meccsen csak kilenc pontot gyűjtött, így az utolsó helyen áll.

 

 

Legfrissebb hírek

Kétgólos hátrányból fordított a KTE; megszakadt a BVSC rossz sorozata – ez történt eddig az NB II-ben

Labdarúgó NB II
15 perce

Női kézilabda BL: Krim Ljubljana–Ferencváros

Kézilabda
1 órája

Hét meccs után a Soroksár ellen nyert újra a BVSC

Labdarúgó NB II
2 órája

Mi van vele? Újra a nyakában lóg a Fradi-medál – Babatunde Fatusi-interjú

Képes Sport
4 órája

Varga Barnabás a Paks ellen játszhatja 100. meccsét FTC-mezben

Labdarúgó NB I
5 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
2025.10.03. 23:03

Tizenöt percig tartotta a lépést a Fradival a Gyöngyös a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.10.03. 19:57

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 14:43
Ezek is érdekelhetik