Újabb MTK-játékost vesz kölcsön a Budafok

R. D. P.R. D. P.
Vágólapra másolva!
2025.06.25. 12:07
null
Egy idényre szól a kölcsön (Fotó: MTK Budapest)
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK Budapest arról számolt be hivatalos honlapján, hogy a csapat játékosa, Herczeg Botond Budafokra kerül kölcsönbe.

Az MTK Budapest szerda délelőtti közleménye szerint Herczeg Botond a következő idényt a másodosztályú Budafoknál játssza. A fiatal középpályás az elmúlt fél évet a Szeged-Csanád Grosics Akadémiánál töltötte.

Ezúttal is kölcsönszerződésről van szó, csakúgy, mint Stumpf Gábor esetében.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők: Átrok István Zalán (Bp. Honvéd, legutóbb kölcsönben Kozármisleny), Bévárdi Zsombor (Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben Bp. Honvéd), Jakub Plsek (cseh, Puskás Akadémia FC, szabadon igazolhatóként), Széles Imre (Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Szépe János (szlovákiai, ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérhetnek: Kovács Mátyás (Fehérvár FC), Lehoczky Roland (Vasas FC), Szűcs Patrik (Budafoki MTE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: –
Távozók: Nemanja Antonov (szerb, lejár a szerződése, Radnicski Nis? – Szerbia), Bobál Dávid (lejár a szerződése), Hej Viktor (ukrán-magyar, lejár a szerződése), Merényi Ádám (budafoki kölcsön után Kecskeméti TE), Nagy Zsombor (lejár a szerződése), Stieber Zoltán (lejár a szerződése), Végh Bence (FK Csíkszereda – Románia), Zuigeber Ákos (budafoki kölcsön után Bp. Honvéd)
Kölcsönbe távozók: Herczeg Botond (szegedi kölcsön Budafoki MTE), Stumpf Gábor (Budafoki MTE)
Kölcsönből visszatérhet klubjához: Gruber Zsombor (Ferencvárosi TC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Molnár Rajmund (Besiktas – Törökország, illetve Hollandia)

 

Legfrissebb hírek

Otthon vesztett pontot a Honvéd és a Vasas, vége a BVSC rossz sorozatának – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
56 perce

A Honvéd ráült az eredményre, és ez megbosszulta magát a Tiszakécske ellen

Labdarúgó NB II
1 órája

Gól nélkül zárult a forduló rangadója az Illovszky Rudolf Stadionban

Labdarúgó NB II
1 órája

Megvan az újonc első idegenbeli győzelme: a Karcag mindhárom pontot elvitte Ajkáról

Labdarúgó NB II
1 órája

Szoboszlai szeme láttára rabolt pontot a Békéscsaba Csákvárról

Labdarúgó NB II
3 órája

Emberhátrányban összeomlott a Szentlőrinc a Kecskeméttel szemben

Labdarúgó NB II
5 órája

Rengeteg helyzetet elhibázott a Misleny, a ráadás perceiben döntetlenre mentett a Budafok

Labdarúgó NB II
5 órája

Hét meccs után a Soroksár ellen nyert újra a BVSC

Labdarúgó NB II
5 órája
Ezek is érdekelhetik