Szlovéniai edzőtáborral és öt meccsel készül a következő idényre az Újpest

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.06.02. 14:00
null
Damir Kzrnar csapata öt mérkőzéssel készül az új idényre (Fotó: Dömötör Csaba)
Az Újpest FC labdarúgócsapata saját hivatalos oldalán közölte a felkészülési programját.

Június 16-án kezdi meg felkészülését az Újpest, amely a IV. kerületben két felkészülési mérkőzést vív a Niké Ligában szereplő Komárommal (június 28.) és Kassával (július 4.), majd július 6-án szlovéniai edzőtáborozásra utazik.

„Kimondottan várom, hogy kezdődjenek az edzések, mivel pozitív hangulatban fejeztük be az előző szezont, ami a tavasz után fontos volt, ezek az érzések pedig olyan új energiákat adtak, amelyekre mindenképpen építeni kell a csapatnak a következő hetekben” – mondta el Fran Brodic, az Újpest FC házi gólkirálya.

„Minden játékos külön felkészülési tervet kapott, melyet, mint házi feladatot kellett elvégezniük a nyári szünet alatt, mert nem a nulláról akarjuk elkezdeni a munkát” – fejtette ki Damir Krznar vezetőedző. – „Egyelőre csak az első két felkészülési partner ismert, de rövidesen meglesznek az ellenfelek is, akikkel Szlovéniában mérkőzünk meg. Kemény hetek várnak mindannyiunkra, de a következő idény sikereinek most kell letennünk az alapjait.”

 

 

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda: újbudai pólómatiné a felkészülés jegyében

Vízilabda
13 órája

A társak Hegedüsnek: Csak mosolyogj és élvezd a pillanatot

Jégkorong
14 órája

A harmadosztályba adta kölcsön nyári szerzeményét az NB I újonca

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 16:53

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 13:28

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 17:32

Horváth Dávid: Nem ez az igazi, valós arcunk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 06:39

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 23:52
Ezek is érdekelhetik