Huszonnégy nappal azután, hogy a Paksi FC az NB I záró fordulójában 1–1-es döntetlent játszott a Kecskeméti TE-vel, elkezdte a felkészülést a 2025–2026-os idényre. Másfél hétig hazai környezetben készül Bognár György vezetőedző irányításával az együttes, és már az első héten két felkészülési találkozó vár a labdarúgókra: csütörtökön az NB III-as Budaörs ellen hazai pályán, szombaton a Bács-Kiskun vármegyei első osztályban szereplő Kalocsa otthonában lépnek pályára Böde Dánielék.
Az előző bajnoki év játékoskeretéből hiányzott Ötvös Bence, akit a Ferencváros kivásárolt a szerződéséből, valamint a kétszeres válogatott Szappanos Péter is, aki a kölcsönszerződése után visszatér a szaúdi Al-Fateh csapatához, ahova még egyéves szerződés köti. Pakson örülnének, ha a 34 éves kapus a következő idényt is a klubnál töltené, minden azon múlik, az Al-Fatehnak milyen tervei vannak vele. Kihagyta a tréninget Könyves Norbert is, aki szerződése lejártával jó eséllyel távozik, ugyanakkor az előző idényben kölcsönben futballozó játékosok közül Simon Barnabás, Szekszárdi Milán, Szendrei Ákos, Pesti Zoltán, Lapu Andor, Szabó Bálint és Kovács Krisztián is Pakson kezdte el a felkészülést (Debreceni Ákos sérülés miatt nem edzett), a válogatott Osváth Attila később csatlakozik a többiekhez.
„A nyári pihenő után nem akkora probléma a regenerálódás, mert nem otthon fekszenek a játékosok, jönnek-mennek, nem épülnek úgy le, nincs annyi töltött káposzta, mint karácsonykor – mondta az első gyakorlást követően a klub honlapjának Bognár György vezetőedző. – Az Európa-liga-selejtező magas szint, de szerencsénk van, hogy a Konferencialigában folytathatjuk kiesés esetén. A három és fél hét felkészülés után tétmeccs nélkül csapunk bele a selejtezőbe, nem lesz könnyű, de nem azt nézzük, mi a probléma, hanem azt, hogy mi a megoldás. Teljesen mindegy, a sorsolás alkalmával melyik csapatot kapjuk, meg akarjuk nyerni a párharcot. Ami az NB I-et illeti: csapatunk játékerejét nézve, ha az ötödik–hetedik helynél nem zárunk lejjebb a tabellán, az alapcélkitűzésnek rendben lenne. Az, hogy ennél képesek vagyunk-e többre, illetve hogy a Mol Magyar Kupában hogyan teljesítünk, menet közben kiderül. A keretünk nagyjából egyben van, persze lehet még változás, de a mag, amely évek óta együtt van, ebben az évben is eredményes lehet.”
Tavaly nyáron csak egy párharc jutott a Paksnak az Európa-ligában, ám a román másodosztályú Corvinul elleni kiesést követően a Konferencialigában két akadályt is sikerrel vett, és egészen a rájátszásig jutott. Kedden kiderül, a második számú európai kupasorozatban ki lesz az ellenfele. A kínálat: az ukrán Sahtar Doneck, a lengyel Legia Warszawa, a szerb Partizan, a moldovai Sheriff, a kolozsvári CFR, az izraeli Hapoel Beer-Seva, a szlovén NK Celje és a szlovák Spartak Trnava (a kedd reggeli szűkítésen kiderült, hogy a varsói, a belgrádi, a kolozsvári vagy az izraeli csapat lehet a tolnaiak ellenfele). A paksiak – nem kiemeltként – a párharc első meccsét játsszák hazai környezetben, mégpedig július 10-én, egy héttel később pedig következik a visszavágó.
A Bajnokok Ligájában és a Konferencialigában szerdán sorsolnak, ekkor derül ki, a Ferencváros, a Puskás Akadémia és az ETO FC Győr kivel találkozik. Az FTC a BL-selejtező második körében kiemeltként várja ellenfelét, amely többek között a litván FK Zalgiris, a ciprusi Pafosz, a lett RFS Riga, a walesi The New Saints vagy a koszovói FC Drita is lehet, a párharcok első felvonását július 22–23-án, a visszavágót 29–30-án rendezik meg. Továbbjutás esetén a Ferencváros a harmadik körben, sőt a rájátszásban is kiemelt lenne – a harmadik selejtezőkört amúgy július 21-én, a rájátszást augusztus 4-én sorsolják ki.
A Konferencialigában a bajnoki ezüstérmes Puskás Akadémia és a negyedik helyezett ETO FC Győr egyaránt a második selejtezőkörben kapcsolódik be (a felvidéki DAC szintén), s hogy melyik csapat lesz a riválisuk, ugyancsak július 18-án derül ki. A Puskás Akadémiának kiemeltként szembejöhet többek között a svéd AIK (Csongvai Áron csapata), a feröeri HB Tórshavn vagy a máltai Hibernians FC is, az ETO nem kiemeltként akár a holland AZ-t, a cseh Sparta Prahát, a görög AEK Athént, mi több, a DAC-ot is kaphatja. A párharc első találkozóját július 24-én, a visszavágóját július 31-én játsszák.