Az ausztrál bajnokság egyik legjobbjával erősített a Ferencváros

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2025.06.20. 09:31
null
Egyelőre úgy tűnik, megérte őt szerződtetni (Fotó: Getty Images)
A 26 éves ausztrál válogatott Daniel Arzani nem a gólszerzés nagymestere, úgyhogy igyekeztünk utánajárni, miért kelthette fel a lejáró szerződésű szélső a bajnoki címvédő Ferencváros érdeklődését.

Viszonylag kis kockázattal szerződtetett egykor nagy ígéretnek tartott labdarúgót a Ferencváros, ingyen szerezte meg a múlt héten a lejáró szerződésű Daniel Arzanit. A 26 éves, tízszeres ausztrál válogatott szélső hazája egyik legnagyobb tehetségeként robbant be a felnőttfutballba, a helyi élvonal legjobb fiataljának választották, majd a 2018-as világbajnokságon Ausztrália történetének legifjabb vb-résztvevője volt, ekkoriban rengeteg cikk jelent meg róla, felkapta a média. A torna után azzal került a címlapokra, hogy a Manchester City kötelékébe került, de nem tudta megvetni a lábát Pep Guardiola menedzser csapatában, egyetlen meccsen sem lépett pályára. Az angol klub rendre kölcsönadta, szerepelt a skót Celticnél, a holland Utrechtnél, a dán Aarhusnál és a belga Lommelnél, ám sehol sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

„A tengerentúlon töltött időszak kiábrándító volt, már-már időpocsékolásnak éreztem – elevenítette fel a Total A-Leaguesnek Daniel Arzani májusban. – Az sem segített, hogy folyamatosan öt-hat hónapos kölcsönszerződéseket kötöttem, miközben a Cityhez tartoztam – így nem lehet egyről a kettőre jutni.”     

Helyzetét megelégelve hazatért a Macarthurhoz, 2023-ban pedig a Melbourne Victoryba szerződött. Az együttesben két év alatt 64 tétmérkőzésen hét gólt szerzett és 14 gólpasszt adott, az ausztrál szaklapok a liga egyik legjobbjaként jellemezték viszonylag visszafogott gólszáma ellenére. Noha a hírek szerint a skót Hearts is szemet vetett rá, június 13-án a Ferencvároshoz írt alá.

„Az elmúlt tíz-húsz évben nem sok olyan fiatal ausztrál játékost láttam, mint ő – mondta a korábbi 28-szoros ausztrál válogatott Tommy Oar az A-leagues.com-nak. – Kicsit talán a saját korai sikerei áldozatává vált, mert amikor berobbant, lenyűgöző volt nézni a megmozdulásait. Fiatalként bekerült a válogatottba, kijutott a világbajnokságra, magasra tette a lécet, és ha nem azon a szinten teljesített, gyorsan a kritikák kereszttüzében találta magát.”     

A Melbourne csapatkapitánya, Roderick Miranda is méltatta egy tavaszi interjúban, szerinte Daniel Arzani a legtehetségesebb ausztrál futballista, akit valaha látott. A statisztikai mutatók szerint is nagyot nyerhet vele a Fradi, a játékra gyakorolt hatása túlmutat a gólokon, gólpasszokon. Az Opta mérései szerint a bajnokság egyik legjobbja volt helyzetkialakításban (2.8/90 perc), a cselek (7.9/90 perc), a labdaérintések (81/90 perc) és a tizenhatoson belüli labdaérintések számában (6.8/90 perc), valamint az is beszédes, hogy a támadók közül neki volt a legtöbb szerelése. A Traits Insights adatelemző rendszer mérései szerint a liga ötödik legjobbja volt azok közül, akik legalább tíz bajnokin szerepeltek, a támadó középpályások közül pedig az élen végzett, megelőzve például Douglas Costát, aki korábban a Bayern Münchenben és a Juventusban futballozott – érdekesség, hogy a platform szerint Daniel Arzani mutatói leginkább az AS Romában szereplő Matías Soulé számait idézik az elit bajnokságokból.

Ennek tükrében nem meglepő, hogy 2018 után ismét pályára lépett az ausztrál válogatottban, az idén három meccsen kapott szerepet csereként. Lapunk megkereste Sacha Pisani újságírót, szerinte milyen kilátásai lehetnek a Ferencváros új szerzeményének.

„Tony Popovic szövetségi kapitány jól ismeri a Mel­bourne Victoryból, ám az ősszel nyilvánosan lehordta, amiért nem edzett elég keményen, kijelentette, javulnia kell, ha újra meghívót akar kapni – mondta ausztrál kollégánk. – Novembertől májusig sokat fejlődött a játéka, ami azt eredményezte, hogy ismét számítottak rá a nemzeti csapatban, Japán ellen csereként lépett pályára. Noha a Heartsszal is összeboronálták, a képességeit és a teljesítményét látva Magyarországon jobb helye lesz, okos lépésnek tartom a Ferencvárosba szerződését. Nagyszerű támadó, és most már a labda elleni védekezése is kitűnő. Nem sok ausztrálnak vannak olyan képességei, mint neki, szóval ha továbbra is úgy játszik, mint az idényben, és a fejlődése töretlen marad, nem látom akadályát, miért ne lehetne kezdő a világbajnokságon. Az ausztrál futballkedvelők kíváncsian várják, mire lesz képes a Ferencvárosban.”

Új pályaedző az FTC-nél
Csütörtökön a hivatalos oldalán jelentette be a Ferencváros, hogy családi okok miatt távozik Robbie Keane vezetőedző stábjából Rory Delap pályaedző, akinek helyét az Aberdeen és a Newcastle korábbi játékosa, az egyszeres skót válogatott Stephen Glass veszi át.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Cadu (Carlos Eduardo Lopes Cruz, brazil, Viktoria Plzen – Csehország, szabadon igazolhatóként), Jonathan Levi (svéd, Puskás Akadémia FC, szabadon igazolhatóként), Nagy Barnabás (Nyíregyháza Spartacus), Ötvös Bence (Paksi FC)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérnek: Baráth Péter (Raków Czestochowa – Lengyelország), Fortune Bassey (nigériai, DAC 1904 – Szlovákia?), Botka Endre (Kecskeméti TE), Gruber Zsombor (MTK Budapest), Katona Bálint (Kecskeméti TE), Kenan Kodro (bosnyák, Gaziantep FK – Törökország?), Owusu Kwabena (ghánai, MKE Ankaragücü – Törökország?), Pászka Lóránd (Kecskeméti TE), Edgar Szevikjan (örmény, Lokomotiv Moszkva – Oroszország)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: 
Kiszemeltek: Juan Alvina Bezerra (brazil, FK Olekszandrija – Ukrajna), Gavriel Kanicsovszki (angol-izraeli, Maccabi Tel-Aviv – Izrael, szabadon igazolható), Ghislain Konan (elefántcsontparti, Burgos – Spanyolország), Issouf Sissokho (mali, Maccabi Tel-Aviv  – Izrael) 
Távozók: Mohamed Ben Romdan (tunéziai, Al-Ahli – Egyiptom), Eldar Civic (bosnyák, FK Baltyika – Oroszország), Virgil Roy Misidjan (suriname-i-holland, NEC – Hollandia)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Ismaël Aaneba (francia), Pászka Lóránd (FK Csíkszereda – Románia), Philippe Rommens (belga)

 

Legfrissebb hírek

Győrben folytatja karrierjét Megyeri Balázs – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Ádám Martin: A válogatott meghívóért is hajtok a klubomban

Labdarúgó NB I
8 órája

Jonathan Levi: Megértem, hogy érzékeny döntést hoztam

Labdarúgó NB I
18 órája

Szerződést hosszabbított Gróf Dáviddal a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
22 órája

NB I: cseh csapat ellen kezdi a felkészülést az ETO

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:36

Távozik a Ferencváros pályaedzője, már az utódja is megvan – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:08

FTC: 42-szeres elefántcsontparti válogatottat is hírbe hoztak a csapattal

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:13

Belgiumba szerződött az MTK korosztályos válogatott kapusa

Labdarúgó NB I
2025.06.18. 18:00
Ezek is érdekelhetik