A Fehérvár alapemberének nincs magyar útlevele, kérdéses a jövője

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2025.06.04. 15:52
Bohdan Melniket (balra) szerződés köti Fehérvárra, de kérdéses, hogy marad-e (Fotó: Kovács Péter)
Az NB I-ből kiesett Fehérvár FC-ben futballozó, ukrán Bohdan Melniket szurkolói oldalakon már több csapattal is összeboronálták, ám menedzsere szerint a találgatásoknak nincs alapja. Simon Balázs a Nemzeti Sportnak elmondta, senkivel nem tárgyalt még a 28 éves játékos jövőjéről, ám a fehérvári folytatást kérdésnek tartja, már csak azért is, mert a játékosnak nincs magyar útlevele.


Az ukrán Bohdan Melnik tavaly a Kisvárdával, idén pedig a Fehérvárral esett ki az NB I-ből, ám a kiesés ellenére érvényes szerződés köti a csapathoz, amelynél alapembernek számított ebben az idényben, 27 bajnokin szerepelt, egy gólt szerzett és egy gólpasszt adott. A középpályásként és védőként is bevethető labdarúgót szurkolói fórumokon több klubbal is összeboronálták, de menedzsere elmondta, nem tárgyalt a játékosról egyetlen csapattal sem.

Bohdan Melnik jelenleg a szabadságát tölti, nem tárgyaltunk még a jövőjéről, élő szerződés köti Fehérvárra – nyilatkozta a Nemzeti Sport megkeresésére a játékos menedzsere, Simon Balázs. Azt azonban egyelőre nem tudni, hogyan alakul a jövője, mert bár több éve Magyarországon él (2017-ben érkezett Ukrajnából Kisvárdára – a szerző), beszél is magyarul, nincs magyar útlevele, tehát légiósnak számít. Emiatt nem biztos, hogy Fehérváron számolnának vele az NB II-ben. Én arra számítok, hogy klubot kell majd váltania, de erről még nem egyeztettem senkivel.” 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Bomba meglepetés az Üllői úton: a Zalaegerszeg legyőzte a Ferencvárost!

Labdarúgó NB I
1 órája

Robbie Keane: Fontos a frissesség

Labdarúgó NB I
9 órája

Tiago Goncalves bizonyítaná a liláknak, hogy megérte őt szerződtetni

Labdarúgó NB I
9 órája

A kétszázadik fellépésére készül Bohdan Melnik a magyar élvonalban

Labdarúgó NB I
11 órája

Olvasóink elsöprő többsége szerint nem kellett volna kiállítani Markgráf Ákost

Labdarúgó NB I
12 órája

Szabó István: A játékosok többségére egy rossz szót sem szólhatok...

Labdarúgó NB I
12 órája

Vladimir Radenkovics: Sokkterápia volt, hogy kicseréltem a teljes védelmet

Labdarúgó NB I
14 órája

Majdnem végig emberelőnyben játszva aratta első idegenbeli győzelmét a Barcika Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
Tegnap, 21:30
Ezek is érdekelhetik