– A Paks a Ferencváros mumusa?
– Tény, hogy az elmúlt időszakban sok sikerélményünk volt a Ferencváros ellen, de nem jelentenék ki ilyet – mondta lapunknak Szappanos Péter, a Paks 34 éves kapusa. – Tiszteljük az FTC-t, s ahogyan mindig, szombaton is nehéz mérkőzés vár ránk ellene a bajnokságban.
– Az előző három alkalommal egyaránt legyőzték az FTC-t: mi az oka, hogy rendre jól megy a fővárosiak ellen?
– Mondhatnám, hogy a Fradi ellen könnyű játszani, ilyenkor ugyanis minden játékos hatványozottan motiváltan lép pályára. Ezt a kupameccseken is láthatjuk, a zöld-fehérek elleni szinte mindenki jól teljesít, legyen az adott esetben alacsonyabb osztályú együttes. Ilyenkor mindenki meg akarja mutatni magát, ha pedig ez eredménnyel is párosul, az szuper.
– Általában kiválóan véd ezeken a meccseken, vélhetően a hétvégén sem unatkozik majd. És persze nagyszerű formában várja az összecsapást.
– Ugyanúgy készülök, mint bármelyik másik mérkőzésre. Valószínűleg szombaton több feladatom lesz, mint általában hétvégente, de erre is fel vagyok készülve.
– Varga Barnabás, Alekszandar Pesics és Matheus Saldanha személyében három jó képességű csatáruk van a fővárosiaknak. Hogyan készül belőlük?
– Elsősorban magammal foglalkozom, a lehető legjobb állapotba akarok kerülni a meccsre. Nem változtatja meg a heti munkámat, hogy a hétvégén a Ferencvárossal játszunk, és hogy az átlagnál jobb támadók szerepelnek a keretében. Két egyforma szituáció nincs a futballban, a kulcs a megfelelő koncentráció. Hogy ki a legveszélyesebb Fradi-támadó? Az összes csatár veszélyes a kapura, de… Varga Barnabás a válogatottbeli csapattársam, nagyon tisztelem, őt mondanám. De felesleges bárkit is kiemelni, hiszen a zöld-fehérek kerete tele van jó futballistával.
– Jelenleg a harmadik helyen állnak az NB I-es tabellán, öt ponttal lemaradva az első Ferencváros, illetve kettővel a Puskás Akadémia mögött. Sokak szerint győzelem esetén ismét résztvevői lesznek a bajnoki címért zajló versenynek.
– Nagy fegyvertény lenne a győzelmünk, és biztos vagyok benne, hogy nem fordulna nyugodtan a Ferencváros a bajnoki hajrára… De ne felejtsük el, hogy ötpontos előnye van jelenleg előttünk a Fradinak, arra mutatkozik több esély, hogy ezt meg is tartja, ráadásul még a Puskás Akadémia is előttünk szerepel. De bízunk a csodában, a futballban bármi megtörténhet. Hogy mi lennénk az esélyesek hazai pályán? Ilyet nem szabad kijelenteni a Ferencváros ellen. Szeretnénk a földön maradni, reálisan kell látni az eseményeket. Remélem, remek hangulatú meccs lesz, amelyen jó eredményt érünk el.
– A szombati bajnoki után jövő héten szerdán következik a Mol Magyar Kupa döntője, amelyben ismét a Paks és az FTC csap össze egymással.
– Két különböző mérkőzés lesz. Szombaton a Fradi vélhetően sokkal kevesebbet kockáztat, hiszen előnyben van, míg a kupadöntő végén valaki mindenképpen győz, ott adott esetben több rizikót kell vállalni. A hétvégi fehérvári sikerünkkel távol tudtuk tartani a Győrt, megtartottuk a hatpontos előnyünket vele szemben a tabellán, ha pedig nyerünk szombaton, ki tudja, mit lehetne kihozni ebből az idényből… A kupa sorsa egy meccsen dől el, szerencsére tudjuk, milyen érzés a győztes oldalon állni, reméljük, a jövő héten ismét átéljük.
NB I
31. FORDULÓ
Május 9., péntek
20.00: ETO FC Győr–Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)
Május 10., szombat
14.30: Puskás Akadémia–DVSC (Tv: M4 Sport)
17.45: MTK Budapest–Kecskeméti TE (Tv: M4 Sport+)
19.30: Paksi FC–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport)
Május 11., vasárnap
13.00: ZTE FC–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
15.30: Nyíregyháza Spartacus FC–DVTK (Tv: M4 Sport)
AZ ÁLLÁS | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
1. Ferencvárosi TC | 30 | 17 | 9 | 4 | 56–28 | +28 | 60 |
2. Puskás Akadémia | 30 | 17 | 6 | 7 | 49–33 | +16 | 57 |
3. Paksi FC | 30 | 16 | 7 | 7 | 62–43 | +19 | 55 |
4. ETO FC Győr | 30 | 13 | 10 | 7 | 47–35 | +12 | 49 |
5. MTK Budapest | 30 | 12 | 7 | 11 | 49–41 | +8 | 43 |
6. Diósgyőri VTK | 30 | 10 | 11 | 9 | 38–45 | –7 | 41 |
7. Újpest FC | 30 | 8 | 12 | 10 | 33–41 | –8 | 36 |
8. Fehérvár FC | 30 | 8 | 7 | 15 | 34–45 | –11 | 31 |
9. Nyíregyháza Spartacus | 30 | 8 | 7 | 15 | 28–50 | –22 | 31 |
10. Zalaegerszegi TE | 30 | 7 | 10 | 13 | 35–42 | –7 | 31 |
11. Debreceni VSC | 30 | 8 | 6 | 16 | 47–55 | –8 | 30 |
12. Kecskeméti TE | 30 | 4 | 12 | 14 | 29–49 | –20 | 24 |