Dragóner Attila: Tóth Alex sok ferencvárosi labdarúgónak példa lehet

Vágólapra másolva!
2025.05.28. 19:59
null
Dragóner Attila (Fotó: Földi Imre)
Dragóner Attila 28-szoros válogatott korábbi labdarúgó szerint az év felfedezettjének választott 19 éves Tóth Alex sok ferencvárosi játékosnak példa lehet.

 

Az 50 esztendős exfutballista az M4 Sport Kettő:Egy című podcastjében a sorozatban hétszer bajnok Ferencvárosról, valamint az ezüstérmes Puskás Akadémiáról és a Magyar Kupa-győztes, harmadik Paksról is beszélt.

„Ami Pakson zajlik évek óta, azt sokan kedvelik. Olyan egyéniségek játszanak a csapatban, mint Böde Dániel, támadó focit produkálnak, ez a közösség nagyon egymásra talált. Ebben a különleges közegben elfogadottak a csapatösszetartások, és azért is szereti a magyar közeg őket, mert nem változtatnak a filozófiájukon semmi áron” – emelte ki Dragóner, aki szerint a tolnai klubnál „egység, türelem és nyugalom” van, ezek a fogalmak pedig ritkán fordulnak elő a hazai labdarúgásban.

„A Puskásnál vannak minőségi fiatalok, akik szerepet kapnak, például Pécsi, Markgráf, Mondovics, az új MLSZ-ajánlás a felcsútiaknak nem fog problémát jelenteni. De mégis azt érzi az ember, hogy látna még több fiatalt, s bár az eredmény is fontos, legalább olyan lényeges, hogy még több fiatal kerüljön a csapatba” – összegzett a felcsúti egyesülettel kapcsolatban Dragóner, aki hozzátette, az ezüstérmes együttesnek „a legjobban az feküdt, amikor középpályás védekezésből gyors támadásokat vezetett”.

Korábbi klubjáról, a Ferencvárosról szólva Dragóner Attila kiemelte, az FTC 55 tétmérkőzést játszott az idényben, közben vezetőedzőt és játékrendszert is váltott, ezért sok olyan esemény zajlott le, amely nehezebbé tette a zöld-fehérek útját történetük 36. bajnoki aranyérmének megszerzése felé.

„Megtalálták a játékrendszert, ami döntőnek bizonyult, hiszen az utolsó tizennégy meccsén a Ferencváros veretlen maradt. Robbie Keane-nel előrelépett a csapat, a keretet jól tudta használni, a háromvédős rendszerben Szalai Gábor nagyon jól játszott. A szezon vége nagyon pozitív volt” – fogalmazott, egyúttal külön kitért a magyar válogatottban is már bemutatkozott Tóth Alexre.

„Önbizalommal teli játékos, mentálisan, taktikailag is korát meghazudtolóan futballozik. Ő futja a legtöbbet a Fradiban, labdaszerzésekben is kimagaslik a középpályások közül. Sok fiatal ferencvárosi játékosnak példa lehet” – mondta Dragóner.

A teljes beszélgetés:

 

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
5 órája

Izraelben folytatja a Ferencvárossal szerződést bontó támadó – hivatalos

Minden más foci
8 órája

Golden Boy-index: továbbra is Lamine Yamal vezet, két magyar is a legjobb százban

Minden más foci
9 órája

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 14:06

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
2025.09.10. 13:02

A Fraditól távozó nigériai szélső a török másodosztályban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48
Ezek is érdekelhetik