Claudiu Bumba: Élvezzük a futballt, ez a sikerünk titka

Vágólapra másolva!
2025.05.06. 11:21
null
Claudiu Bumba jó formában futballozik az NB I-ben a tavasszal veretlen ETO-ban, kilencgólos a bajnokságban (Fotó: Török Attila)
Újpesten is folytatta jó sorozatát, s győzött az ETO FC Győr, amely nagyszerű támadójátékának köszönhetően háromszor is betalált a hazai kapuba – Claudiu Bumba látványos szólója után spiccel kilőtte a hosszú sarkot, megszerezve a forduló egyik legszebb gólját.

A FORDULÓ SZÓLÓJA

Tarthatatlan volt szombaton a győri támadószekció, főként Claudiu Bumba – az ETO legutóbbi áldozata az Újpest volt (3–2). A Rába-partiak az elmúlt tíz OTP Bank Liga-meccs alapján a Ferencvárossal holtversenyben, az utóbbi 15 bajnokit vizsgálva pedig egyedüliként a legeredményesebbek az ­NB I-ben. Bár a lila-fehérek elleni találkozó a végére szorossá vált, végig a vendégek keltették a jobb együttes benyomását, lapunknál a mérkőzés játékosa Claudiu Bumba lett, aki kiemelte társai nagyszerű teljesítményét.

 „Igazán megtisztelő, hogy engem választottak meg a mérkőzés legjobb játékosának, de nem értek egyet a jelöléssel – mondta lapunknak szerényen a vegyes zónában a 31 éves román támadó. – Egy embert nem is tudnék kiemelni, az egész csapat fantasztikusan játszott, főleg a második félidőben. A gól nélküli első játékrész után sem aggódtunk, tudtuk, csak idő kérdése, hogy betaláljunk, a szünet után pedig megvalósultak a pályán az edzéseken gyakorolt elképzeléseink, játékelemeink.”

AZ OTP BANK LIGA-IDÉNY ÁTLAGNÉZŐSZÁMA: 4442

A 30. FORDULÓ ÁTLAGNÉZŐSZÁMA: 6623

Habár a román szélső az edzésmunkát emeli ki, csapata második gólja az ő zsenialitásának volt köszönhető: nagyszerűen vezette a labdát a szélen, egy csellel becsapta Bese Barnabást, majd éles szögből, spiccel a kapu bal oldalába lőtte a labdát – nem csoda, hogy a kapu mögött helyet foglaló vendégszurkolók eksztázisban éltették.

 „Két védő szorításában voltam, s nem érkezett középen senki, akinek passzolni tudtam volna – folytatta a háromszoros román válogatott játékos. – Egy ügyes csellel túljártam a hátvéd eszén, kapura fordultam, s jó megoldást választva szerencsére be is ment a labda.”

Péntek este a pocsék formában lévő Fehérvár FC-t fogadja az ETO, győzelem esetén jószerével biztossá teszi az európai kupaindulást jelentő negyedik helyét, sőt a dobogó sincs tőle elérhetetlen távolságban.

 „Hiszünk magunkban, keményen dolgozunk mindennap, élvezzük a futballt, úgy tűnik, ez a siker titka. Szeretnénk folytatni a jó szériánkat s megnyerni a hátralévő három meccsünket” – zárta mondandóját a bajnokságban kilencgólos támadó.

Claudiu Bumba gólja 1:57-től


A FORDULÓ MEGMOZDULÁSA

Beke Péter elárulta: Szabó István tanácsának köszönheti a gólját

A kecskeméti kapuba 36 másodperc elteltével betaláló Beke Péter lapunknak elárulta, Szabó István minden KTE-játékosról mondott információt, így számított rá, hogy Kersák Roland merre passzolja a labdát.

Kiváló meccs volt Beke Péternek. A nyíregyházi támadó gólt szerzett és gólpasszt adott a KTE ellen vasárnap 2–2-re végződő bajnokin, előbb a 36. másodpercben (!) talált be, majd a második félidőben gyönyörű mozdulattal, sarokkal adott gólpasszt Nagy Dominiknak.

Beke Péter (balra) pazar passzt adott Nagy Dominiknak (középen) a Szpari második gólja előtt (Fotó: Török Attila)

 „Még az ősszel, a Paks ellen alig egy perc elteltével találtam be, így ez a leg­gyorsabb gólom – mondta lapunknak a 24 éves támadó. – Szabó István vezetőedző úgy ismeri a kecskemétieket, mint a tenyerét, a meccs előtt mindenkiről mondott néhány információt, így pontosan tudtam, mire számíthatok Kersák Rolandtól lábbal. Emlékeztem, mit mondott a vezetőedzőnk, számítottam rá, hogy a bal keze felé passzol, de ki kell emelni Eppel Mártont is, aki jól támadta a másik hátvédjüket. A labdaszerzés után láttam, ott tátong a rövid sarok, gyorsan berúgtam. Kersák Rolandot mindazonáltal remek kapusnak tartom, sokszor nyújtott jó teljesítményt az idényben. A gólpasszom? Edzésen bátrabban csinál ilyesmit az ember, ezúttal élesben is bejött. A labdaátvétel után senki sem támadott meg, láttam, ahogyan Nagy Dominik beindul, s csak az járt a fejemben, hogy valahogyan kiugrassam. Sarokkal tudtam megtenni, ráadásul a védő lába között, Dominik pedig nagyszerűen lőtt a kapuba. Természetesen csalódottak vagyunk, amiért a kilencvenharmadik percben egyenlített a KTE, de legalább szereztünk egy pontot. Nincs időnk szomorkodni, a hétvégén fontos mérkőzés vár ránk a Diósgyőr ellen.”

A Szpari jelenleg a kilencedik helyen áll a tabellán, ám csupán egy pont az előnye a kieső helyen tanyázó DVSC-vel szemben.

 „Mindenki tudja, milyen sokat jelent a szurkolóknak, a klubnak és a városnak a diósgyőriek elleni rangadó, mindenképpen győzni akarunk. Ebben az idényben egyszer megvertük őket, egyszer kikaptunk tőlük. Ezt követően Újpestre megyünk, edzőváltás volt a klubnál, nem tudom, mire számítsak. A ZTE elleni utolsó meccsre már szeretnénk eldönteni a bennmaradás kérdését, ami szerintem addig össze is jön. Az öltözőben egy pillanatig sem gondoltunk arra, hogy kieshetünk, voltak nehéz hónapjaink, de tanultunk belőlük. Fiatalon tapasztalom én is, hogyan kell kezelni az ilyen szituációt, pozitívan kell gondolkodni, és nem szabad felborulnia az öltözői egyensúlynak. Nálunk minden kiválóan alakul, magabiztosan várjuk a hajrát, nem tudom elképzelni, hogy kiessünk.”

Beke Péter góljával kezdődik a videó, a gólpassza 1:40-től látható


A FORDULÓ GÓLJA

Jack Ipalibo gólja 1:08-tól


A FORDULÓ VÉDÉSEI

Pécsi Ármin: Nincs miért tartalékolnunk

Sokat tett a Puskás Akadémia Ferencváros elleni pontszerzéséért Pécsi Ármin, aki reméli, csapata jól jön majd ki a bajnoki hajrából.

Továbbra is versenyben van a bajnoki címért a Puskás Akadémia, a Ferencváros otthonában elért 1–1-es döntetlenhez elengedhetetlenül kellettek Pécsi Ármin mentései. A felcsútiak 20 éves kapusa már az 5. percben nagyot védett Szalai Gábor közeli, estében leadott próbálkozásánál, alig több mint tíz perccel később pedig bravúrral ütötte ki a labdát Varga Barnabás 11 méterről leadott félmagas, bal sarokba tartó lövésénél. Nagy kérdés, miként alakult volna a találkozó, ha csapatának hátrányból kell játszania, meglehet, most arról beszélnénk, hogy az FTC három fordulóval a befejezés előtt már-már behozhatatlan előnnyel vezet. A második játékrész elején Varga Barnabás lövésénél tehetetlennek bizonyult, utána viszont hárította Tóth Alex életerős, kellemetlen bombáját, egy pillanatra sem hagyott ki, teljesítményével egyértelműen a mezőny legjobbjának bizonyult.

POY_1793
Saldanha hiába cselezett, nem tudott túljárni Pécsi Ármin eszén a hétvégi rangadón (Fotó: Polyák Attila)

„A mérkőzések után mindig vannak érzések, gondolatok bennem a történtekkel kapcsolatban, utána viszont a következő hét első edzéséig próbálok kicsit elvonatkoztatni attól, ami történt vagy történhet még a bajnokságban – mondta lapunknak Pécsi Ármin.Nagyjából olyan meccsre számítottam, mint amilyen lett belőle, a hozzáállásunk megfelelő volt, ebből lehet erőt meríteni a hajrára. Ha egy megpattanó lövés után szerzett góllal idegenben nyerünk, az talán szerencsés siker lett volna, és bár a Ferencváros a második játékrészben a cseréknek is köszönhetően nagyon támadó felfogásban futballozott, reálisnak érzem a döntetlent. Egy-egy után óvatosan kellett játszani, a szünetet követően nekünk is voltak lehetőségeink, és ha kicsivel több energiát tudunk fordítani a támadásainkra, talán újra megszerezzük a vezetést.”

A Puskás Akadémia az előző idényben 30 forduló után négy pontra volt a dobogótól, s az utolsó három bajnokiját egyaránt megnyerte (a Kisvárdát 4–2-re, az MTK-t 3–1-re, a DVSC-t 4–1-re győzte le) – hasonló hajrá esetén akár a felcsútiak legszebb vágyai is valóra válhatnak. Szombaton a kiesés ellen küzdő DVSC érkezik a Pancho Arénába, egy héttel később a sereghajtó KTE vendége lesz az együttes, a DVTK elleni idényzárón pedig az is kiderül, milyen érem kerülhet Pécsi Árminék nyakába.

 „Talán Varga Barnabás első félidei lövésénél kellett a legnagyobbat védenem, és bár ellenfelünknek voltak ígéretes támadásai, a csapat védekezését dicséri, hogy kevés kapura lövést engedélyezett – folytatta Pécsi Ármin. – Közeledik az idény vége, nincs miért tartalékolni, talán sikerül még egy lapáttal rátenni, megpróbáljuk a ránk váró három nehéz meccset a lehető legjobban megoldani.”

Az FTC–Puskás Akadémia mérkőzés összefoglalója

 

LABDARÚGÓ NB I
30. FORDULÓ
Május 3., szombat
Újpest FC–ETO FC Győr 2–3
DVSC–MTK Budapest 0–0
Ferencvárosi TC–Puskás Akadémia 1–1
Május 4., vasárnap
DVTK–ZTE FC 1–1
Kecskeméti TE–Nyíregyháza Spartacus FC 2–2
Fehérvár FC–Paksi FC 0–2

31. FORDULÓ
Május 9., péntek
20.00: ETO FC Győr–Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)
Május 10., szombat
14.30: Puskás Akadémia–DVSC (Tv: M4 Sport)
17.45: MTK Budapest–Kecskeméti TE (Tv: M4 Sport+)
19.30: Paksi FC–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport)
Május 11., vasárnap
13.00: ZTE FC–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
15.30: Nyíregyháza Spartacus FC–DVTK (Tv: M4 Sport)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Ferencvárosi TC30179456–28+2860
  2. Puskás Akadémia30176749–33+1657
  3. Paksi FC30167762–43+1955
  4. ETO FC Győr301310747–35+1249
  5. MTK Budapest301271149–41+843
  6. Diósgyőri VTK301011938–45–741
  7. Újpest FC308121033–41–836
  8. Fehérvár FC30871534–45–1131
  9. Nyíregyháza Spartacus30871528–50–2231
10. Zalaegerszegi TE307101335–42–731
11. Debreceni VSC30861647–55–830
12. Kecskeméti TE304121429–49–2024

 

Legfrissebb hírek

Várhidi Péter: Nem sok értelmét látom az újpesti edzőváltásnak

Labdarúgó NB I
16 órája

Gera Zoltán: A kapott gól egyértelműen „megütötte” a csapatot

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:08

Tímár Krisztián: Ilyen egyéni hibák nem férnek bele az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.04. 22:30

Böde és Ötvös lecsapott, a Paks kevés energiabefektetéssel is nyert a Fehérvár otthonában

Labdarúgó NB I
2025.05.04. 20:20

Kapushiba is segítette a Nyíregyházát, de a KTE kétszer egyenlítve megmentett egy pontot

Labdarúgó NB I
2025.05.04. 18:00

Cserejátékosok találtak be, ikszelt a Diósgyőr a Zalaegerszeggel

Labdarúgó NB I
2025.05.04. 15:19

Szakos Bence: Most kellene rátenni egy lapáttal

Labdarúgó NB I
2025.05.04. 09:56

A honi átlag szintjén – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 23:30
Ezek is érdekelhetik