A Puskás Akadémiától igazol az MTK – NS-infó

Vágólapra másolva!
2025.05.26. 19:40
null
Az MTK lehet Jakub Plsek következő állomáshelye (Fotó: Török Attila)
A Nemzeti Sport információi szerint a Puskás Akadémiától a szerződése lejártával távozó Jakub Plsek marad a labdarúgó NB I-ben. Lapunk úgy tudja, a cseh középpályás megegyezett az MTK Budapesttel, a kék-fehéreknél folytatja a pályafutását.

Jakub Plsek szerződése június 30-án lejár, és lapunk úgy tudja, a cseh játékos nem marad a Puskás Akadémiánál, sőt, információink szerint már meg is egyezett az MTK-val, és várhatóan kedden jelentik be hivatalosan az érkezését a kék-fehérek.

A 31 éves középpályás 2020 januárjában érkezett a cseh Sigma Olomouctól a felcsúti csapathoz, azóta összesen 163 tétmérkőzésen lépett pályára, 31 gólt lőtt, 17 gólpasszt adott, az elmúlt idényt 38 meccsel, kilenc góllal és három assziszttal zárta – az utolsó találkozóján az ő duplájával fordított a gárda a DVTK ellen, és nyert 4–3-ra.

A rutinos futballista többször viselte a csapatkapitányi karszalagot is, két ezüst- és három bronzérmet szerzett gyűjtött be az együttessel a magyar élvonalban.

 

Legfrissebb hírek

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
6 órája

Kazincbarcikára igazolt az örmény labdarúgó-válogatott csapatkapitánya – hivatalos

Labdarúgó NB I
9 órája

Fiókcsapatától érkezett kapus a ZTE-hez

Labdarúgó NB I
13 órája

Győrből érkezett korosztályos válogatott a Kecskeméthez

Labdarúgó NB II
15 órája

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
15 órája

Vizsgálatok várnak az Újpest megsérült támadójára

Labdarúgó NB I
15 órája

A Videotonnál folytatja az Újpest középpályása – hivatalos

Labdarúgó NB II
16 órája

Egyes hírek szerint Matheus Saldanha már átesett az orvosin, új csapata hamarosan bejelentheti

Labdarúgó NB I
18 órája
Ezek is érdekelhetik