HARC AZ ARANYÉRMEÉRT
A 25. forduló után arról értekeztünk, a 12 csapatos, 33 fordulós bajnoki rendszerben még nem volt arra példa a labdarúgó NB I-ben, hogy olyan csapat nyerje meg a bajnokságot, amely az első helyezetthez képest ponthátránnyal fordult rá az utolsó nyolc mérkőzésére. Nos, azóta az akkor 2. helyen álló Ferencváros kétszer nyert 2–0-ra (az Újpest és a Zalaegerszeg ellen) és máris átvette a vezetést a legutóbbi két mérkőzésén csak egy pontot szerző Puskás Akadémiától (1–1 az MTK ellen és 2–0-s vereség Győrben).
Csakhogy közben a 3. helyezett Paks is tudott nyerni kétszer (2–0 a Nyíregyháza és 2–1 az MTK ellen), így továbbra is három csapat van versenyben a bajnoki címért az elmúlt évek legizgalmasabb bajnoki hajrájában, hiszen a paksiakat is mindössze két pont választja el a Ferencvárostól. Ezért úgy tűnik, hogy a bajnoki aranyéremről alapvetően a három csapat egymás elleni mérkőzései dönthetnek. Az első három helyezett csapat közül mindegyiknek saját kezében a sorsa, ha a hármasból lesz olyan, amelyik mindegyik meccsét megnyeri, akkor az meg is nyeri a bajnokságot.
KULCSMECCSEK
PAKS–PUSKÁS AKADÉMIA, április 19.
FERENCVÁROS–PUSKÁS AKADÉMIA, május 3.
PAKS–FERENCVÁROS, május 10-i hétvége
Ezek közül az első szombaton következik: a legutóbbi négy hazai meccsét megnyerő, 2025-ben még veretlen, a 12 idei tétmeccséből kilencet megnyerő Paks azt a Puskás Akadémiát fogadja, amelytől éppen a legutóbbi vereségét szenvedte el tavaly decemberben, Felcsúton (3–1), viszont szeptemberben, hazai pályán a Paks nyerte a két csapat mérkőzését (2–1). A szombati találkozó leginkább arról dönthet, versenyben marad-e a Paks a bajnoki címért, hiszen egy verséggel ötpontos hátrányba kerülhetne, ha a Fradi nyer a Nyíregyháza ellen, ami már döntő lehet ebben a szakaszban. Csakhogy a Paks eddig a teljes idényben csak egyszer kapott ki otthon (novemberben a Diósgyőrtől 4–3-ra), viszont tízszer győzött.
A hazai pályán elért eredmények pedig akár még szó szerint is aranyat érhetnek a Paksnak, hiszen a Puskás Akadémia után a következő hazai meccsüket a Ferencváros ellen játsszák a tolnaiak, igaz, a két hazai találkozó között kétszer is idegenben lépnek pályára, előbb a hozzájuk hasonlóan 2025-ben a bajnokságban még veretlen győriek, majd a bennmaradásért harcoló Fehérvár ellen.
A Ferencváros első „aranyrangadója” május 3-án következik az Üllői úton a jelenleg 2. Puskás Akadémia ellen, majd a következő héten lép pályára Pakson. A felcsútiak hátránya, hogy mindkét közvetlen riválisukkal idegenben játszanak, viszont ők már túl vannak a most mindenki számára rázósnak ígérkező győri túrán (ki is kapott a Puskás AFC Győrben), ami a Paksnak és a Fradinak még hátra van.
1. FERENCVÁROS | 2. PUSKÁS AKADÉMIA | 3. PAKS | |
28. forduló | Nyíregyháza (o) | Paks (i) | Puskás AFC (o) |
29. forduló | MTK (i) | Fehérvár (o) | Győr (i) |
30. forduló | Puskás AFC (o) | Ferencváros (i) | Fehérvár (i) |
31. forduló | Paks (i) | Debrecen (o) | Ferencváros (o) |
32. forduló | Fehérvár (o) | Kecskemét (i) | Debrecen (i) |
33. forduló | Győr (i) | Diósgyőr (o) | Kecskemét (o) |
HARC A BENNMARADÁSÉRT
A bennmaradásért folyó verseny még élesebb lehet, hiszen abban várhatóan öt csapat is érintett lesz a bajnoki hajrában: a 8. Fehérvár, a 9. ZTE, a 10. Nyíregyháza, a 11. Debrecen és a 12. Kecskemét. Bár az utolsó helyen álló, hét meccse nyeretlen, 21 pontos KTE helyzete egyre reménytelenebbnek tűnik a múlt heti, diósgyőri vereség után – a hátralévő hat mérkőzésből valószínűleg ötöt meg kellene nyernie, hogy legyen esélye. Mivel a bennmaradásért folyó versenyben érintett csapatok egymással és a bajnokaspiránsokkal is találkoznak még, a legutóbbi két idényhez hasonlóan 35 pont várhatóan elég lehet a bennmaradáshoz.
KULCSMECCSEK
DEBRECEN–ZALAEGERSZEG, április 19.
NYÍREGYHÁZA–DEBRECEN, április 25.
ZALAEGERSZEG–KECSKEMÉT, április 27.
KECSKEMÉT–NYÍREGYHÁZA, május 4.
FEHÉRVÁR–DEBRECEN, május 24-i hétvége
NYÍREGYHÁZA–ZALAEGERSZEG, május 24-i hétvége
A sorozatban hat bajnokin nyeretlen, hármat el is veszítő Fehérvárt ettől öt pont választja el, viszont a fehérváriaknak meglehetősen nehéz a sorsolásuk, ugyanis mindhárom bajnokesélyessel játszanak még, a Puskás Akadémiával és a Ferencvárossal idegenben, míg a közvetlen riválisok közül csak a Debrecennel, az utolsó fordulóban. Ugyanakkor, ha addig nem sikerül öt pontot szerezniük, akkor azon a hazai meccsen összejöhet a bennmaradáshoz szükséges pontmennyiség, igaz, könnyen lehet, hogy az a találkozó a DVSC számára is élet-halál meccs lesz.
A 29 pontos Zalaegerszegnek a hatból valószínűleg két mérkőzést kellene megnyernie ahhoz, hogy fellélegezhessen. A zalaiakra három kulcsmeccs vár jelenleg a tabellán mögöttük lévő csapatok ellen. Rögtön a hétvégén Debrecenbe látogatnak, április végén a Kecskemétet fogadják, az utolsó fordulóban pedig Nyíregyházára utaznak. A két keleti túra rázósnak ígérkezik, de ha a KTE elleni kötelező győzelmet behúzza Márton Gábor vezetőedző csapata, akkor még az Újpest és a Győr elleni hazai mérkőzéseken is meglehet az esélye a bennmaradás bebiztosítására.
A Fehérvár legyőzésével ismét a „vonal” fölé kerülő Nyíregyháza a héten az esélytelenek nyugalmával léphet pályára a Ferencváros vendégeként a Groupama Arénában, hogy aztán rákészülhessen arra a két mérkőzésre, melyek eldönthetik, sikerül-e a múlt héten kinevezett új vezetőedzőnek, Szabó Istvánnak az NB I-ben tartania az élvonalba tavaly kilenc év után visszakerülő klubot. A Szpari április 25-én a Debrecent fogadja, majd május 4-én Kecskemétre, Szabó István előző csapatához látogat. A nyíregyháziak szerencséje, hogy a három kulcsmeccsükből, melyeken hét pontot szerezve nagyon közel kerülhetnek a céljukhoz, kettőt is otthon játszanak, hiszen ahogy azt már említettük, az utolsó fordulóban fogadják a Zalaegerszeget.
Ahogy a tabellán lefelé haladunk, egyre több kulcsmeccset kell megnyernie a biztos bennmaradáshoz az éppen szóban forgó csapatnak. A 11. Debrecen tavasszal már négy meccset megnyert, de a vasárnapi, újpesti vereség után megint kieső helyen áll, és ha a soron következő két meccséből bármelyiket elveszítené, az akár végzetes is lehetne a kiesés szempontjából. A ZTE elleni hazai mérkőzés után következik a talán legfontosabb, a 10. Nyíregyháza elleni, idegenbeli, keleti derbi.
A fentiek alapján arra is lehet esély, hogy a bajnoki cím és a kiesés is az utolsó fordulóban dőljön el, erre 2017-ben volt legutóbb példa.
8. FEHÉRVÁR | 9. ZTE | 10. NYÍREGYHÁZA | 11. DVSC | 12. KTE | |
28. forduló | MTK (o) | Debrecen (i) | Ferencváros (i) | ZTE (o) | Újpest (o) |
29. forduló | Puskás AFC (i) | Kecskemét (o) | Debrecen (o) | Nyíregyháza (i) | ZTE (i) |
30. forduló | Paks (o) | Diósgyőr (i) | Kecskemét (i) | MTK (o) | Nyíregyháza (o) |
31. forduló | Győr (i) | Újpest (o) | Diósgyőr (o) | Puskás AFC (i) | MTK (i) |
32. forduló | Ferencváros (i) | Győr (o) | Újpest (i) | Paks (o) | Puskás AFC (o) |
33. forduló | Debrecen (o) | Nyíregyháza (i) | ZTE (o) | Fehérvár (i) | Paks (i) |
AZ ÁLLÁS | |||||||
1. Ferencvárosi TC | 27 | 15 | 8 | 4 | 45–25 | +20 | 53 |
2. Puskás Akadémia | 27 | 16 | 4 | 7 | 43–29 | +14 | 52 |
3. Paksi FC | 27 | 15 | 6 | 6 | 58–39 | +19 | 51 |
4. MTK Budapest | 27 | 12 | 5 | 10 | 46–37 | +9 | 41 |
5. ETO FC Győr | 27 | 10 | 10 | 7 | 38–31 | +7 | 40 |
6. Diósgyőri VTK | 27 | 10 | 9 | 8 | 34–39 | –5 | 39 |
7. Újpest FC | 27 | 8 | 10 | 9 | 30–37 | –7 | 34 |
8. Fehérvár FC | 27 | 8 | 6 | 13 | 32–39 | –7 | 30 |
9. Zalaegerszegi TE | 27 | 7 | 8 | 12 | 31–37 | –6 | 29 |
10. Nyíregyháza | 27 | 7 | 6 | 14 | 25–41 | –16 | 27 |
11. Debreceni VSC | 27 | 7 | 5 | 15 | 43–51 | –8 | 26 |
12. Kecskeméti TE | 27 | 4 | 9 | 14 | 27–47 | –20 | 21 |