„A meccs emberei – Zsidók és labdarúgás a két világháború között" címmel időszaki kiállítás nyílt a Holokauszt Emlékközpontban

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2025.04.28. 15:06
December közepéig tekinthető meg a kiállítás a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban (Fotó: Csillag Péter)
Vasárnap délután ünnepélyes keretek között tartották meg a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban a „A meccs emberei – Zsidók és labdarúgás a két világháború között" című kiállítás megnyitóját.
Az MLSZ alelnöke, Berzi Sándor méltatta a kiállítást (Fotó: Holokauszt Emlékközpont)

A századfordulón született magyar labdarúgás szereplői között jelentős volt a zsidó középosztály szerepe – játékosok, klubvezetők, futballbírók és mecénások között is. A kiállításon tíz kiemelkedő izraelita labdarúgó és edző egyéni sorsát mutatják be, akik sokat tettek nemcsak a hazai, de a nemzetközi labdarúgásért, továbbá két olyan játékost is megismerhetnek a látogatók, akik a vészkorszak idején zsidó honfitársaikat mentették. A tárlaton emellett a korszak négy meghatározó klubjának, az FTC-nek, az MTK-nak és az Újpestnek, továbbá a zsidó identitású VAC-nak (Vívó- és Atlétikai Club) az életébe nyerhetünk bepillantást képeken, szövegeken, értékes relikvikákon, illetve remek hang-és videóanyagokon keresztül.

A kiállítás vasárnapi megnyitóján köszöntőt mondott Grósz Andor, a Holocaust Közalapítvány kuratóriumának elnöke, majd a tárlatról szót ejtett Berzi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) alelnöke. A kiállítást aztán Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg. 

Az időszaki tárlat december közepéig tekinthető meg – mégpedig ingyenesen – a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban.
 

 

Legfrissebb hírek

Csak a védelmek jeleskedtek, nem esett gól az Újpest felcsúti vendégjátékán

Labdarúgó NB I
10 órája

Kuttor Attila szerint jól reagált az MTK meccstervére a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
22 órája

Egy félidő alatt eldőlt: a Kazincbarcika simán legyőzte az MTK-t!

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 21:51

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 14:43

Vogel Soma a kezelése után: Az olimpia volt az első gondolatom

Vízilabda
2025.10.03. 13:00

Horváth Dávid intelme az NB I-es újonc ellen: észnél kell lenni!

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 11:48

Robbie Keane: A gólunk után fantasztikusan futballoztunk

Európa-liga
2025.10.02. 23:55

„Szinte biztos voltam benne, hogy a kapus elmegy valamelyik irányba” – Varga Barnabás a kihagyott büntetőjéről

Európa-liga
2025.10.02. 23:37
Ezek is érdekelhetik