Nagyon úgy tűnik, a Paksi FC azon az úton jár, mint a 2020–2021-es és a 2021–2022-es idényben, vagyis minden adva van ahhoz, hogy Bognár György vezetőedző együttese ismét a legtöbb gólt szerezze a bajnokságban. Négy évvel ezelőtt a paksiak 33 forduló alatt 76-szor találtak be, és héttel előzték meg az ebben a vonatkozásban második Ferencvárost, a következő idényt pedig 75 góllal zárták, tizenöttel többel, mint a második legeredményesebb csapat, a Fradi. Hogy a Paks ismét hetven fölé jut-e vagy sem, arra a következő két hónap adja meg a választ, mindenesetre 24 fordulót követően 53 góllal a legjobb a mezőnyben, többek között az olyan találkozóknak is köszönhetően, mint a legutóbbi bajnoki, az Újpest elleni 6–1.
„Pedig rosszul kezdtünk az Újpest ellen, hátrányba kerültünk, és ha akkor valaki azt mondja, hat egyre nyerünk, biztosan nem hiszem el – mondta lapunknak Mezei Szabolcs, aki csapata negyedik gólját lőtte, méghozzá szabadrúgásból. – Hiába uraltuk a meccset, szünetig csak egyszer találtunk be, de hittünk magunkban, mindenáron nyerni akartunk. A fordulást követően gyorsan jött két gól, sőt a harmadik is, de tisztában voltunk vele, nem dőlhetünk hátra, egy kapott gól sok mindent megváltoztathat, még ha az Újpest futballjában nem is volt benne. A gólom? Frusztrált, hogy amíg az előző idényben ötször találtam be, az Újpest elleni bajnokiig csak egyszer, ezért is örültem nagyon, amikor a lövésem után a hálóban kötött ki a labda. Az volt a fejemben, a rövid sarok felé tekerem, hátha valaki meg tudja csúsztatni, hogy végül én lettem a gólszerző, építi az önbizalmat – mégiscsak jó, ha egy középpályás gólokkal, gólpasszokkal tud segíteni. Ha abból indulunk ki, hogy kiütöttük az Újpestet, előtte pedig Diósgyőrből hoztuk el a három pontot, ráadásul tavasszal veretlenek vagyunk, nyilván nem jött jól a bajnoki szünet, de nem szabad elfelejteni, voltak, vannak sérültjeink, remélhetőleg közülük többen visszatérhetnek, és velük még erősebbek leszünk!”
Márpedig erre szükség lehet, hiszen a helyzet valamelyest hasonlít az egy évvel korábbira: a Paks tavaly a 24. forduló után éppúgy négy pontra volt az első helytől mint most, ám akkor csak a Ferencváros volt előtte (és vert végül 16 pontot az ezüstérmesként befutó riválisára), a mostani évadban viszont az első Puskás Akadémia (48), a második Ferencváros (46) és a harmadik Paks (44) négy ponton belül van, ráadásul a negyedik MTK Budapest (40) sem szakadt még le.
„Bizakodóbb vagyok, mint egy éve ilyenkor, több szempontból is – folytatta a Magyar Kupa-címvédő és bajnoki ezüstérmes paksiak 24 éves középpályása. – Erősebb a keretünk mint tavaly, ráadásul az eddigiek azt mutatják, benne van a hibázási lehetőség a riválisok futballjában. Tény, a Fradinak kiemelkedő a kerete, de ebből a versenyfutásból még bármi lehet, mindenképpen dobogóra várom magunkat. Fontos mérkőzések várnak ránk, hiszen a következő két bajnoki között lesz a Magyar Kupa-találkozónk, ha jól jövünk ki belőlük, az egész idényünket meghatározhatja. Hat ponttal jó helyzetbe hoznánk magunkat a dobogóért zajló versenyben, a kisvárdai kupasiker pedig jó eséllyel hazai elődöntőt érne a sorozatban. De… a Kisvárda vagy éppen a Nyíregyháza elleni hazai bajnoki még odébb van, egyelőre a zalaegerszegi összecsapás a fontos. A ZTE valahogy a mumusunk, van miért visszavágni, ennek szellemében készülünk a szombati bajnokira.”
LABDARÚGÓ NB I
25. FORDULÓ
Március 28., péntek
20.00: Kecskeméti TE–DVSC (Tv: M4 Sport)
Március 29., szombat
14.30: ETO FC Győr–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)
17.00: ZTE FC–Paksi FC (Tv: M4 Sport+)
19.30: Nyíregyháza Spartacus FC–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)
Március 30., vasárnap
14.30: Újpest FC–Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)
17.00: DVTK–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport)
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA | |||||||
1. Puskás Akadémia | 24 | 15 | 3 | 6 | 40–26 | +14 | 48 |
2. Ferencvárosi TC | 24 | 13 | 7 | 4 | 40–24 | +16 | 46 |
3. Paksi FC | 24 | 13 | 5 | 6 | 53–37 | +16 | 44 |
4. MTK Budapest | 24 | 12 | 4 | 8 | 43–32 | +11 | 40 |
5. Diósgyőri VTK | 24 | 9 | 8 | 7 | 30–33 | –3 | 35 |
6. ETO FC Győr | 24 | 8 | 9 | 7 | 33–29 | +4 | 33 |
7. Újpest FC | 24 | 7 | 9 | 8 | 26–32 | –6 | 30 |
8. Fehérvár FC | 24 | 8 | 5 | 11 | 30–34 | –4 | 29 |
9. Zalaegerszegi TE | 24 | 6 | 7 | 11 | 28–34 | –6 | 25 |
10. Nyíregyháza Spartacus | 24 | 6 | 6 | 12 | 24–37 | –13 | 24 |
11. Debreceni VSC | 24 | 5 | 5 | 14 | 35–47 | –12 | 20 |
12. Kecskeméti TE | 24 | 4 | 8 | 12 | 24–41 | –17 | 20 |