Hét veretlenül meghívott bajnoki után (három győzelem, négy döntetlen) a múlt héten kikapott a Kecskemét Felcsúton (2–4), s továbbra is az OTP Bank Liga utolsó helyén áll. A lila-fehérek vasárnap a Széktói Stadionban fogadják a dobogóra hajtó, a 2025-ben eddig lejátszott négy NB I-es fellépésén tíz pontot szerző (három győzelem, egy döntetlen) Paksot, a mérkőzés 16.30-kor kezdődik.
„Ha minden nyolcadik meccsünkön kapunk ki, abba azért belemennénk… – mondta lapunknak Lukács Dániel, a kecskemétiek 28 éves csatára. – Természetesen senki sem dőlt a kardjába a klubban a kudarc után, akkor sem volt letargikus a hangulat, amikor az ősszel sorozatban kilenc bajnokin kaptunk ki. Most is mindenki biztatja egymást, és reménykedünk benne, hogy ha a saját feladatainkra összpontosítunk, az élvonalban maradhatunk. Persze látjuk mi is, mindenki menekül, szerzi a pontokat, előttünk is egy út áll: a sorozatos győzelmeké. Ennek szellemében dolgoztunk a héten is, és várjuk a Paksot. Ellenfelünk évek óta a dobogóért harcol, erős, egységes csapat, nehéz felülmúlni. Az életünkért harcolunk, muszáj nyernünk, főleg idehaza.”
![]() A héten a Mezőkövesden 3−0-ra megnyert Magyar Kupa-nyolcaddöntőben tért vissza a pályára Haraszti Zsolt, az MK-címvédő Paksi FC 33 éves támadója, aki tavaly szeptember végén a Fehérvár otthonában rendezett bajnokin (amelyen 2−1-re győztek a tolnaiak) szenvedett bokasérülést. |
Ezt kulcsembere, Belényesi Csaba nélkül kell megtennie a KTE-nek: a hétfőn 31. évét betöltő belső védő megkapta az ötödik sárga lapját, így a paksiak ellen eltiltását tölti. A rutinos bekk neve mellett elképesztő statisztikai adat áll: sorozatban hatvanhat tétmérkőzést játszott le. Egymás után ötvennyolc bajnokin lépett pályára, ebből az utóbbi ötvennégyen az elsőtől az utolsó percig a pályán volt. Ha számba veszünk minden tétmérkőzést, akkor jön ki a hatvanhatos szám: az NB I-es találkozók mellett két nemzetközi mérkőzésen, valamint hat Magyar Kupa-összecsapáson szerepelt, mondani sem kell, végig a pályán volt – nem akármilyen teljesítmény ez!
„Pedig fel sem tűnt, hogy ott van a pályán… Viccet félretéve, Belényesi Csaba olyan vezéregyéniség a védelemben, akit nehéz pótolni, de bárki is kap lehetőséget a posztján, helyt kell állnia, meg kell oldania a paksi futballisták semlegesítését. Ami engem illet, négy góllal vezetem a házi góllövőlistát, s bár az utóbbi hat bajnokin nem találtam be, nem ez a legfontosabb, az idényben adtam hat gólpasszt, ez legalább annyira lényeges. Lehet, hogy az ember nem eredményes, de másképpen segít a csapatának, akár gólpasszokkal, akár kiemelkedő mezőnymunkával. Nem én vagyok a főszereplő, hanem a Kecskemét: benn kell maradnunk az NB I-ben, ez a cél lebeg mindannyiunk szeme előtt.”
Minden megtörténhet a magyar futballban, még az is, hogy a tabella utolsó helyén szomorkodó együttes legyőzi a harmadik helyen állót. Szóval, nem ördögtől való a gondolat, hogy a hazai pályán futballozó, a kiesés elkerüléséért harcoló Kecskemét győz. A hazaiak teher alatt futballoznak, ellenben a bajnokságban eddig már 43 gólt szerző Paks könnyedén játszik, de: a magyar futballban, ugye, minden megtörténhet… |
A Fehérvár FC elleni vasárnapi hazai bajnokin is főszereplő lehet Maurides, a Loki télen igazolt brazil csatára, aki gondolkodás nélkül elcserélné a góljait győzelmekre.
Nem túlzás, létfontosságú meccset játszik vasárnap a DVSC. A hétszeres bajnok a Fehérvár FC-t fogadja a Nagyerdei Stadionban, s csak győzelemmel kerülhet közelebb a bennmaradást jelentő helyekhez. A tét nagyságát átérzi Maurides, a Loki brazil csatára is, aki a téli átigazolási időszakban került a debreceni együtteshez, s bár eddigi négy NB I-es meccsén négyszer volt eredményes, nem elégedett.
„Nem az a fontos, hogy én gólt lőjek, hanem hogy nyerjünk, pontokat szerezzünk – kezdte a klub honlapjának adott nyilatkozatát a március 10-én a 31. életévét betöltő dél-amerikai légiós. – Inkább nem szereznék gólt vagy nem adnék gólpasszt, csak győzzünk, hiszen nem önmagamért futballozom, hanem a csapatért. Fontos kilencven perc vár ránk, muszáj nyernünk. Szurkolóink biztosak lehetnek abban, hogy mindent megteszünk a sikerért.”
![]() A Debrecen is nehéz helyzetben van, ugyanakkor kemény ellenfélnek ígérkezik. Bátran kell vállalnunk a párharcokat, amelyeket meg is kell nyerni − aztán pedig a mérkőzést is. |
A Nyíregyháza elleni győztes meccsen (3−1) két góllal mutatkozott be a honi élvonalban, s legutóbb a Paks ellen is duplázott, elmondhatjuk, máris letette a névjegyét Magyarországon.
„Tetszik a bajnokság, kemények a mérkőzések, sok az ütközés, harcolni kell a labdáért, és a színvonalra sem lehet panasz.”
![]() Másfél évtizede, 2010 tavaszán is sorsfordító volt a DVSC–Fehérvár meccs, mégis szinte mindenben különbözött a vasárnapitól. A vendégegyüttes neve Videoton FC volt, a találkozónak az Oláh Gábor utcai stadion adott otthont, s ami a legfontosabb: akkor nem a kiesés elkerülése, hanem a bajnoki cím volt a tét. Azt a meccset a Loki nyerte meg 3–2-re, a győztes gólt a jelenlegi pályaedző, Dombi Tibor beadása után Adamo Coulibaly szerezte, miután lövését követően átpattant a labda a fehérvári kaput védő Sebők Zsolt felett. |
Nestor El Maestro, a debreceniek belgrádi születésű vezetőedzője szerint is kulcsfontosságú a Fehérvár elleni bajnoki.
„Tisztában vagyunk vele, hogy hatpontos mérkőzés vár ránk – fogalmazott a 41 esztendős szakember a klubhonlapnak. – Az előző két fordulóban élcsapatokkal játszottunk, most olyan ellenfél következik, amely közelebb áll hozzánk a tabellán. Ez persze nem azt jelenti, hogy könnyebb meccs lesz a vasárnapi, az viszont biztos, hogy fontosabb. Kicsivel több szerencsére van szükségünk, mint az előző két fordulóban, közben persze tudjuk, hogy mindenki a maga szerencséjének a kovácsa. Kilencven percen keresztül koncentráltnak kell maradnunk, építenünk az eddigi teljesítményünkre, reméljük, ez meghozza a várt eredményt. Az előző két mérkőzés legfontosabb tanulsága az, hogy végig összpontosítani kell, mert sokszor az a csapat nyer, amelyik kevesebbet hibázik.”
Csak a győzelem elfogadható a Debrecennek, míg a Fehérvár döntetlennel is megtartja ötpontos előnyét riválisával szemben. Ezen a meccsen a bátraké lesz a szerencse, szerintem a Loki megszerzi mindhárom pontot. |
LABDARÚGÓ NB I
22. FORDULÓ
Március 1. (szombat)
ZTE FC–Nyíregyháza Spartacus FC 0–0
DVTK–Puskás Akadémia 2–1
Újpest FC–MTK Budapest 1–5
Március 2. (vasárnap)
14.00: DVSC–Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)
16.30: Kecskeméti TE–Paksi FC (Tv: M4 Sport+)
18.00: Ferencvárosi TC–ETO FC Győr (Tv: M4 Sport)
AZ ÁLLÁS | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
1. Puskás Akadémia | 22 | 14 | 2 | 6 | 37–24 | +13 | 44 |
2. Ferencvárosi TC | 21 | 11 | 6 | 4 | 33–22 | +11 | 39 |
3. Paksi FC | 21 | 11 | 4 | 6 | 43–34 | +9 | 37 |
4. MTK Budapest | 22 | 11 | 3 | 8 | 39–31 | +8 | 36 |
5. Diósgyőri VTK | 22 | 9 | 7 | 6 | 30–31 | –1 | 34 |
6. Újpest FC | 22 | 7 | 8 | 7 | 24–25 | –1 | 29 |
7. ETO FC Győr | 21 | 7 | 7 | 7 | 30–27 | +3 | 28 |
8. Fehérvár FC | 21 | 7 | 3 | 11 | 26–31 | –5 | 24 |
9. Zalaegerszegi TE | 22 | 6 | 6 | 10 | 26–31 | –5 | 24 |
10. Nyíregyháza | 22 | 6 | 6 | 10 | 24–33 | –9 | 24 |
11. Debreceni VSC | 21 | 5 | 4 | 12 | 34–44 | –10 | 19 |
12. Kecskeméti TE | 21 | 4 | 6 | 11 | 20–33 | –13 | 18 |