Összeállt a DVTK edzői stábja – másodedzőt és kapusedzőt is hozott magával Valdas Dambrauskas

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.02.26. 18:18
Heten segítik majd Dambrauskas munkáját Diósgyőrben (Fotó: dvtk.eu)
Mint arról már hírt adtunk, a litván Valdas Dambrauskas lett a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK új vezetőedzője. A tréner egy másodedző és egy kapusedző társaságában érkezett, ők a korábban is Diósgyőrben dolgozó szakemberekkel együtt alkotják majd az edzői stábot a klub honlapjának szerdai tájékoztatása szerint.

A DVTK hivatalos honlapján olvasható tájékoztatás szerint másodedzőként az olasz Valerio Zuddas csatlakozik a stábhoz, ő már dolgozott Magyarországon, mi több, Magyar Kupát is nyert a Budapest Honvéddel, és a koronavírus-járvány idején elsősorban a játékosok erőnlétéért felelt. A továbbiakban két kapusedző dolgozik Diósgyőrben, Tuska János mellé érkezett a litván Justinas Gasiunas, aki Splitben, Krétán és Cipruson is együtt dolgozott a litván vezetőedzővel.

A klub továbbá arról is beszámolt, hogy Bubori Kornél erőnléti edző, Póti Krisztián videoelemző és Dobó László teljesítményért felelős edző tovább folytatja a munkáját, illetve Bakó Botond adatelemzőként állandó jelleggel a stáb tagja lesz.

A DVTK EDZŐI STÁBJA 
Vezetőedző: Valdas Dambrauskas
Másodedző: Valerio Zuddas
Kapusedző: Justinas Gasiunas és Tuska János
Erőnléti edző: Bubori Kornél
Videoelemző: Póti Krisztián
Adatelemző: Bakó Botond
Teljesítményért felelős edző: Dobó László

Labdarúgó NB I
2025.02.26. 14:30

Valdas Dambrauskas a DVTK új vezetőedzője – hivatalos

A 2027-ig aláíró litván szakember szerdán tartja meg első edzését Diósgyőrben.

 

 

Legfrissebb hírek

NB I: Zalaegerszeg–Debrecen

Labdarúgó NB I
7 perce

Gera Zoltán: Nehéz idény lesz mindenkinek

Labdarúgó NB II
4 órája

Szépe János a 2. örökrangadójára készül; Dénes Vilmos támadófutballt ígér

Labdarúgó NB I
7 órája

A Fradi be fogja tartani a magyar felnőtt- és a magyar fiatalperceket

Labdarúgó NB I
7 órája

Krznar: Megpróbáljuk tartani a „magyarszabályt”, amikor lehetőség nyílik rá; Radenkovics a stílussal elégedett

Labdarúgó NB I
9 órája

Gergényi Bence az Újpest idénykezdéséről: tudunk ennél sokkal jobban játszani

Labdarúgó NB I
10 órája

Még élnek az álmok – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
18 órája

Horváth Krisztofer: Az edző mindig elmondta, hogy próbálkozzunk lövésekkel a támadóharmadban

Labdarúgó NB I
19 órája
Ezek is érdekelhetik