Kupa? Bajnokság? Mindkettő! – Mohai Dominik jegyzete

MOHAI DOMINIKMOHAI DOMINIK
Vágólapra másolva!
2025.02.27. 06:50

Meghatározó napok következnek az ETO FC Győrnek és a Ferencvárosnak.

A Győr – s véleményem szerint a Paksot és a Puskás Akadémiát kivéve minden magyar csapat – akármilyen jó formában is várja a Ferencváros elleni összecsapásokat, mindig az esélytelenek nyugalmával léphet pályára. A tavaszt kitűnően kezdő ETO-nak ezen a héten nincs veszítenivalója: ha kikap mindkét meccsen, nem történik tragédia, a bajnokságban jól áll, a kupagyőzelem pedig feljutóként még akkor sem tartozik a céljai közé, ha éppenséggel négyszer is szerepel a neve a trófeán. Röviden: az FTC-től nem szégyen kikapni, még négy nap alatt kétszer sem. Ha viszont Borbély Balázs jól keveri a kártyáit, szép tavaszt alapozhat meg, az esetleges csütörtök esti továbbjutással kiejtené a sorozat legnagyobb esélyesét, s onnantól kezdve melyik csapatra lehetne kétely nélkül rábökni: na, majd kiejti az ETO-t? Tóth Rajmund, a csapat középpályása érthető módon a bajnoki meccset mondta fontosabbnak a kettő közül, s ha vasárnap az Üllői úton sikerülne bravúrt elérni, már csak nyolc pontra lenne az ETO a Ferencvárostól.

Ki hitte volna ezt néhány hónappal, sőt, néhány héttel ezelőtt?

Az FTC-nek nincs választása, mindkét alkalommal nyernie kell: ha kiesik a kupából, azonnal elbukja az idény elején megfogalmazott egyik fontos célt, a kupaaranyat, ha pedig a bajnokin marad alul, a Puskás Akadémia hat vagy nyolc pontra is elhúzhat az élen, nem beszélve arról, hogy a Paks is a Ferencváros mögött „ólálkodik” a dobogón. Kétlem, hogy Robbie Keane állása veszélyben forogna az eddigi eredményei miatt, ugyanakkor jelentős erőpróba vár rá, s ki tudja, két újabb kudarc mit jelentene az ír csatárlegenda jövőjét illetően…

Vasárnap a Fehérvár FC ellen már jelentős javulást mutatott a Ferencváros, de fontos megjegyezni, hogy olyan ellenféllel szemben, amelyet Pető Tamás egy idényen belül harmadszor épít újra. Borbély Balázs nevét Győrben a szurkolók egyre gyakrabban skandálják, s ez nem véletlen. A győriek vezetőedzője képes lehet rá, hogy meglehetősen nagy slamasztikába sodorja ezen a sorsdöntő héten Robbie Keane-t és együttesét.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Labdarúgó NB I
2025.02.27. 06:50

Sorsdöntő napok előtt az FTC: az ETO ellen a két hazai trófea a tét

Csütörtökön a Magyar Kupában, vasárnap a bajnokságban csap össze a két együttes.

 

 

Legfrissebb hírek

BL-selejtező: idegenben is támadni akar a Qarabag vezetőedzője

Bajnokok Ligája
2 órája

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
4 órája

Robbie Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt a Ferencváros

Bajnokok Ligája
7 órája

Traoré aláírt Törökországban, de még nem játszhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
10 órája

Kady Borges: Csak azért, mert egyszer legyőztük a Ferencvárost, nem jelenti azt, hogy újra továbbjutunk

Bajnokok Ligája
12 órája

Horváth Dávid: Nem ez az igazi, valós arcunk

Labdarúgó NB I
15 órája

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
22 órája

Sziporkázott az ETO, hetet számolt az MTK-ra!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:35
Ezek is érdekelhetik