Ilyen a futballsiker: Temesvári Miklósért anno a buszt is „eltérítették”

Elég volt a döntetlen – negyvenöt évvel ezelőtt mások voltak a kupaszabályok. Akkor – sokak szerint nagyon helyesen – a magasabb osztályban szereplő csapatnak győznie kellett a továbbjutáshoz, így 1980. február 27-én az 1–1 elég volt ahhoz, hogy a Nyíregyháza kiejtse az Újpestet. Moldván Miklós 48. percben szerzett góljára Tóth András válaszolt, ám több gól nem esett, így a Szpari ment tovább.

„Tóth András? Esküdni mertem volna rá, hogy Fazekas László egyenlített – mondta lapunknak a 86 éves Temesvári Miklós, a Nyíregyháza akkori, az Újpest későbbi vezetőedzője, és persze a tévedés megbocsátható: Fazekas egy cselsorozat végén a gólpasszt adta. – A másodosztályban a feljutásért küzdöttünk, amely végül azon a tavaszon sikerült is, de ez a februári kupasiker már mutatta, hogy jó úton járunk, erős csapat formálódik nálunk. A folytatásban a Volánt is legyőztük, és bár a legjobb nyolc között a szombathelyi Sabaria ellen nagy esélyünk volt az elődöntőbe jutásra, nem sikerült, hosszabbításban kikaptunk egy-nullára.”

Ahogy a mesteredző említette, a feljutást kiharcolta csapata 1980 nyarán, a klub történetében először, és mert egy évvel később Újpesten folytatta pályafutását, adódik a kérdés: ez a kupameccs hívhatta fel a lila-fehérek figyelmét Temesvári Miklósra?

„Lehetséges… Az élvonalban először a Megyeri úton találkoztunk, és amikor Törőcsik András az ötödik percben vezetést szerzett, a pontszerzés is távolinak tűnt, a győzelem eszünkbe sem jutott talán. Ám Pethő László gyorsan egyenlített, a hajrában pedig Szikszai Mihály a győztes gólt is megszerezte. Ebben viszont biztos vagyok: megvannak a régi Népsport lapszámai, és nemrég került a kezembe az erről a meccsről szóló tudósítás. Az, mondjuk, nincs benne, hogy a találkozót követően Bene Ferenc várt a folyosón, és megkérdezte: lenne-e kedvem Újpesten edzősködni a következő szezontól? Volt kedvem, még szép… Tavasszal, május végén jött a Dózsa hozzánk, akkor sem kaptunk ki, egy-egy lett a vége, akkor már úgy találkoztam az ellenféllel mint leendő csapatommal. A bajnokság vége jól sikerült, a lilák elleni döntetlen után nyertünk az MTK otthonában, döntetlen lett a bombaerős Honvéd elleni mérkőzés, a Vasast pedig a Fáy utcában vertük meg kettő-nullára, így az angyalföldiek nem tudták megszerezni az ezüstérmet, amely a későbbi csapatomé, a Tatabányáé lett.”

Az 1980-as kupameccsen 18 ezer nézőről írt lapunk, a Debrecen bajnoki vendégjátéka 22 ezer, a Ferencvárosé 25 ezer embert vonzott. Elképesztő számadatok.

„A néző fontosabb, mint a labda – mondta erre Temesvári Miklós. – Ma is elérzékenyülök, ha azokra az időkre gondolok. Megesett, hogy kijöttem a nyíregyházi stadionból az egyik hétközi edzés végén, és az épp arra haladó, utasokkal teli menetrend szerint közlekedő autóbusz nagyot fékezett. Az utasok megtapsoltak, és a sofőrrel együtt ragaszkodtak ahhoz, hogy hazavigyenek, pedig nem is a kijelölt útvonal mentén laktam – annyi szeretetet kaptam, hogy azt nehéz elképzelni. Erre csak a futball képes.”

Ami pedig a jelenkor kapcsán érdekes, hogy a mesteredző unokája, Temesvári Attila kiváló teljesítménnyel járult hozzá kedd este a Puskás Akadémia kiejtéséhez.

„Nehéz téma ez nekem  – sóhajtott az edző, aki immár nagyapaként válaszolt. – Egykori klubom szereplését mindig figyelemmel követtem, így pedig, hogy az unokám ott futballozik, még inkább. Szervezett, harcos csapat, amely senkitől sem fél, de ha most dicsérem az együttest, a szurkolók azt hiszik, az unokám miatt hízelgek a csapat edzőjének, Tímár Krisztiánnak, pedig dehogy! Soha még fel sem hívtam, hogy mint kollégák beszélgessünk a futballról. Örültem Attila jó játékának, és szurkolok a Szparinak a folytatásban is.”