Ha jó a beadás, még mindig tud érkezni – Bognár György Böde Dánielről

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2025.02.08. 21:42
Bognár György (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB I 19. fordulójában a Paksi FC hazai pályán 2–0-ra megverte a Fehérvár FC-t. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Fehérvár FC trénere, Pető Tamás elárulta: azt kapta a találkozótól, amire számított.

„Borzasztóan nehéz, küzdelmes mérkőzés volt. Amit játszani szerettünk volna, az ült, nulla-nullánál is sok lehetőségünk volt, amikből gólt szerezhettünk volna, illetve volt egy érvénytelenített találatunk is. Aztán egyszer belehibáztunk a szögletnél, amiért megbüntettek minket. De egy-nullánál volt két-három olyan gólszerzési lehetőségünk, amiket a rutintalanság miatt nem tudtunk befejezni góllal. A végén rizikóztunk, büszke vagyok a csapatra, mert az utolsó percekig küzdöttünk. Ezt a mentalitást kell továbbvinni, és nem lehet a bajnokságban probléma.”

PETŐ TAMÁS SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

A Paksi FC vezetőedzője, Bognár György szerint csapata jobban játszott, mint múlt hétvégén a Győr ellen.

„Kicsit gördülékenyebb volt, valamelyest előre léptünk, de még mindig nem úgy játszunk, amire képesek vagyunk. Viszont megérdemelten nyertünk.”

Kollégánk arról kérdezte a hajrában a mérkőzést eldöntő Böde Dániellel kapcsolatban, hogy jó-e az öreg a háznál.

„Perszer, ha nem így lenne, nem játszana, nem raknám be. Ha jó a beadás, még mindig tud érkezni, fél óra alatt két-három lehetőséget mindig kidolgoz, úgyhogy a gólszerzés lehetősége változatlanul megvan benne.”

BOGNÁR GYÖRGY SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

LABDARÚGÓ NB I 
19. FORDULÓ
Paksi FC–Fehérvár FC 2–0 (0–0) 
Paks, 2245 néző. Vezette: Rúsz
Gólszerző: Lenzsér (55.), Böde (90+2.)

 

Legfrissebb hírek

Papp Kristóf: Revansot akarunk venni!

Európa-konferencialiga
5 órája

Nincs Szófiában a Vidi védője – a menedzser cáfolja a helyi sajtóhíreket

Labdarúgó NB II
2025.08.11. 19:54

„Egyből kinéztem apukámra, láttam, nagyon büszke” – Horváth Kevin első gólját lőtte az élvonalban

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 09:38

Bognár György az Újpest elleni győzelem után: Jó döntés volt betenni a fiatalokat

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 07:02

Lenzsér fejese döntött – kikapott az Újpest a Pakstól a Megyeri úton

Labdarúgó NB I
2025.08.10. 21:59

A Honvéd hibátlan, a Vidi nyeretlen maradt; a KTE megszerezte első pontjait – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:55

Gól nélkül maradt a Videoton, továbbra is nyeretlen a bajnokságban

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 19:30

Reszkethetnek a Megyeri úton, érkezik Tóth Barna!

Labdarúgó NB I
2025.08.10. 12:13
Ezek is érdekelhetik