Fülöp Ferencnek hetvenévesen a barátság a legfontosabb

EZ NEM ÉRDEM, pusztán állapot – ennyit mondott Fülöp Ferenc korábbi élvonalbeli futballista, volt klubvezető, ma játékosmenedzser arra a felvetésre, miként éli meg, hogy szombaton a hetvenedik születésnapjához érkezik. Kiskunhalason született, Sárbogárdon nőtt fel, Székesfehérváron, a MÁV Előre játékosaként ismerhették meg a szurkolók, ám leginkább az MTK-hoz kötődik: 1977 és 1986 között 197 bajnoki mérkőzésen harminckilenc gólt szerzett. A kék-fehéreknél klubigazgatóként is tevékenykedett futballista-pályafutása befejezését követően, de volt a magyar labdarúgó-válogatott technikai igazgatója, manapság játékosmenedzserként dolgozik.

Nehéz kérdés: melyik volt a legszebb esztendő a hetven közül?

„Rögtön kettőt mondanék: amikor a feleségemet, Gabit megismertem, és amikor a fiam, Marci megszületett – mondta lapunknak Fülöp Ferenc. – Lehetetlen kiválasztani egyet, örülök annak, hogy sok felejthetetlen élményben volt részem, amit a futballnak köszönhettem. Még a családomat is. Gabi is az MTK sportolója volt, én futballoztam, ő kosárlabdázott, akkor találkoztunk, és immár negyvenhat éve együtt vagyunk jóban-rosszban.”

Rosszban… Talán meg sem kell kérdezni, melyik volt a legszörnyűbb esztendő az életében. Az idén lesz tíz éve, hogy Fülöp Mártont legyőzte a gyógyíthatatlan betegség. A szülők életét nyilvánvalóan megváltoztatta a tragédia, ám Fülöp Ferenc mégis példa lehet mindannyiunk számára, hogyan lehet túlélni a feldolgozhatatlant, hogyan lehet az élet szeretetét sugározni a történtek után is.

„Meglehet, ez csak pótcselekvés a részemről – mondta Fülöp Ferenc. – Azt szokták mondani, az élet megy tovább – de ez nem igaz. Ami történt, azok után az élet nyilvánvalóan nem folytatódhatott úgy, ahogy addig éltünk. Mégis itt maradtunk, ezért meg kell találni mindennap az örömöt, amelyet az élet még tartogat számunkra. És ha az emberben van humorérzék, akkor talán kicsit könnyebb ez – ezt csak feltételezem, mert nekem sajnos semmi humorérzékem… És nyilván rengeteget számít, hogy évtizedes barátok vesznek körül, akik mindig mellettem álltak, és akik szintén bármikor számíthatnak rám. Pölöskei Gábor, Farkas Tibor, Kiss László, Komjáti András, Teodoru Vaszilisz – nem is sorolom a neveket, mert több száz jó ismerősöm maradna ki a felsorolásból. A mai napig kiváló kapcsolatban vagyok az MTK szurkolóival, akikkel játékosként, majd klubvezetőként kötöttem szorosabb barátságot.”

A futball-labda közelében telt el ez a hét évtized, de adódik a kérdés, játékosként, vezetőként vagy menedzserként érezte, érzi magát a legkomfortosabban?

„Mind a három területen jó érzéssel dolgozhattam, már amennyiben futballozni munkának számít. Gyerekkorom kedvenc játéka, sokunk hobbija, rengeteg örömet adott és még megélhetést is biztosított, még akkor is, ha az én időmben másképp kerestek a futballisták. Klubvezetőként a három bajnoki cím és a három kupagyőzelem felejthetetlen emlék, a játékosokkal mindig jó viszonyban voltam, s azt hiszem, a szakmai stábbal is rendre megtaláltam a hangot. Jó érzéssel gondolok vissza arra az időszakra is. A menedzserkedés másik műfaj, ám ezt is nagyon szeretem.”

Fülöp Ferenc nevetve kerülte ki a kérdést, vajon ki a kedvenc játékosa, mert mint mondta, mindenkire büszke, és akivel dolgozik, attól nem elég a tehetség, csak jó emberrel lehet sikeres az együttműködés.

„Nyilván nagyon büszke vagyok Balogh Botondra, aki az olasz élvonalban játszik. Amikor Batik Bence otthont keresett a családjának, a lehetőségek közül azt választotta, amely nagyon közel van hozzánk, így még szorosabb, immár szomszédi a kapcsolatunk. Gabival amúgy is többszörös keresztszülők vagyunk, például Batik Bence gyermekének is. A futballisták fiatalon tartanak, ám említhetem Balogh Bélát, Marci fiunk egykori csapattársát, az ő fiának is a keresztapja vagyok, nagyon szeretem Gundel-Takács Bencét, Nagy Zsombort az MTK-ból, de a csapatból mindenkit mondhatnék. Egy ideje együtt dolgozunk Kaczvinszki Dominikkal, aki az első NB I-es meccsén súlyos sérülést okozott egy becsúszással. Még én sem tudtam, hogy ez is a menedzser életéhez tartozik, ám egy tehetséges fiatalembernek ápolni kell a lelkét, megbeszélni a tanulságokat, támogatni abban, hogy feldolgozza a történteket. Szóval még én is tanulok.”

Pedig nekünk kellene Fülöp Ferenctől.