Egy év után távozik a DVSC-től az izlandi csatár

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.02.14. 18:11
Thor Úlfarsson bő egy év után távozik a DVSC-től (Fotó: Kovács Péter)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Debreceni VSC hivatalos felületein tudatta, hogy egy év után távozik a csapattól a 24 éves izlandi csatár, Thor Úlfarsson, akinek szerződését közös megegyezéssel szüntették meg.

Úlfarsson 2024. február 2-án szerződött a DVSC-hez az amerikai Houstontól, de a korosztályos izlandi válogatott csatár nem tudott maradandót alkotni a hajdúságiaknál, hiszen több mint egy év alatt mindössze három bajnokin kapott lehetőséget. Mint a klub honlapja közölte, Úlfarsson sérüléssel bajlódott, műtéteken is átesett, ezért jutott neki kevés lehetőség, ezért a vezetőség közös megegyezéssel megszüntette az izlandi csatár szerződését.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők: Henrik Rönnlöf Castegren (svéd, IK Sirius – Svédország, szabadon igazolhatóként), Maximilian Hofmann (osztrák, Rapid Wien – Ausztria), Lang Ádám (Omonia – Ciprus, szabadon igazolhatóként), Krisztijan Malinov (bolgár, KV Kortrijk – Belgium), Szűcs Tamás (FC Köbenhavn – Dánia, kölcsön után végleg), Vidnyánszky Mátyás (DAC U19 – Szlovákia), Amos Youga (közép-afrikai-francia, CSZKA Szófia – Bulgária, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Hegyi Krisztián (West Ham United – Anglia, legutóbb szintén kölcsönben Motherwell – Skócia), Maurides (Maurides Roque Junior, brazil, St. Pauli – Németország)
Kölcsönből visszatérők: –  
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: –
Távozók: Victor Cristiano Braga (brazil, Tobol – Kazahsztán), Meldin Dreskovics (montenegrói, SV Darmstadt 98 – Németország), Dusan Lagator (montenegrói, Kerala Blasters FC – India), Szenaga Naoaki (japán, OKMK Olmaliq – Üzbegisztán), Thor Úlfarsson (izlandi, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Engedi Márk (Tiszakécskei LC), Hornyák Csaba (Mezőkövesd Zsóry FC, kooperációs kölcsön), Kohut Máté (Békéscsaba 1912 Előre)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Zsirajr Sagojan (örmény, Ararat – Örményország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Jorgo Pëllumbi (albán), Arandjel Sztojkovics (szerb) 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik