Dreskovics távozik Debrecenből, Németországban folytatja – hivatalos

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2025.02.03. 16:08
Meldin Dreskovics Németországban folytatja
A Debreceni VSC labdarúgócsapata saját hivatalos oldalain jelentette be, hogy távozik Meldin Dreskovics.

Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport értesülései, délelőtt arról számoltunk be, hogy a DVSC labdarúgócsapata megegyezett a német másodosztályú Darmstadttal a montenegrói válogatott védő, Meldin Dreskovics átigazolásáról, aki már el is utazott a 2. Bundesligában 11. helyen álló klubhoz orvosi vizsgálatra.

Délután a Debreceni VSC megerősítette a klubváltás tényét.

„Meldin Dreskovics személyében egy kiváló sportembert ismerhettünk meg, akire minden helyzetben lehetett számítani, összesen 63 bajnokin lépett pályára a Loki színeiben. Védő létére az ellenfél kapujánál is feltalálta magát, 5 gólt szerzett, köztük több emlékezetest, például tavaly ősszel idegenben az FTC ellen (2–2), illetve 2023-ban a Paks elleni, hosszabbításban megnyert mérkőzésen (2–1)” – olvasható a hajdúságiak Facebook-posztjában.

A 26 esztendős védő 16 bajnokin kétszer volt eredményes a mostani idényben.

„Miután Dreskovics ügyében a klubok megegyeztek az átigazolásról, a játékos is megállapodott a német klubbal egy hosszú távú szerződésről. A Darmstadt kiváló előrelépési, fejlődési lehetőséget jelenthet a számára” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a védő menedzsere, Filipovics Vladan.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők: Maximilian Hofmann (osztrák, Rapid Wien – Ausztria), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Krisztijan Malinov (bolgár, KV Kortrijk – Belgium), Szűcs Tamás (FC Köbenhavn – Dánia, kölcsön után végleg), Vidnyánszky Mátyás (DAC U19 – Szlovákia), Amos Youga (közép-afrikai-francia, CSZKA Szófia – Bulgária, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Hegyi Krisztián (West Ham United – Anglia, legutóbb szintén kölcsönben Motherwell – Skócia), Maurides (brazil, St. Pauli – Németország)
Kölcsönből visszatérők: –  
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: 
Kiszemeltek: Henrik Rönnlöf Castegren (svéd, IK Sirius – Svédország, szabadon igazolható)
Távozók: Victor Cristiano Braga (brazil, Tobol – Kazahsztán), Meldin Dreskovics (montenegrói, Darmstadt – Németország), Dusan Lagator (montenegrói, Kerala Blasters FC – India), Szenaga Naoaki (japán, OKMK Olmaliq – Üzbegisztán)
Kölcsönbe távozók: Hornyák Csaba (Mezőkövesd Zsóry FC, kooperációs kölcsön)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Zsirajr Sagojan (örmény, Ararat – Örményország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Jorgo Pëllumbi (albán), Arandjel Sztojkovics (szerb) 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Még nincs vége: a Kecskemét fellebbez az MLSZ döntése ellen

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 11:17

NB I: kilenc kulcsmeccs jön, amelyeken eldőlhet a bajnoki cím és a kiesés

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 18:50

Ezúttal kihúzta a hajrát az Újpest, a DVSC ellen szakadt meg a nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2025.04.13. 15:58

Nagy Barnabás: Az edzőváltás a mi kudarcunk is

Labdarúgó NB I
2025.04.13. 11:31

NB I: 32 éve nem látott nyeretlenségi széria küszöbén a Lokit fogadó Újpest

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 14:45

Szerződést hosszabbított svájci légiósával a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 10:49

Elutasította az MLSZ a kecskeméti óvást

Labdarúgó NB I
2025.04.10. 13:51

A DVSC a Five Eleven első klubja – köré épülhet a nemzetközi hálózat

Labdarúgó NB I
2025.04.08. 15:08
Ezek is érdekelhetik