Utolsó útjára kísérték Szániel Jánost, a győriek legendás játékosát és elnökét

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.01.10. 19:27
A győri Szabadi úti temetőben búcsúztak el Szániel Jánostól (Fotó: Kisalföld/Csapó Balázs)
Pénteken délután a győri Szabadi úti temetőben eltemették Szániel Jánost, az ETO FC legendáját, aki 82 éves korában hunyt el.

Mint arról korábban már beszámoltunk, Szániel János, az ETO egykori labdarúgója, majd a győri klub elnöke december 30-án 82 éves korában a Petz Aladár Kórházban hunyt el. Szániel János 1963 és 1969 között tagja volt a Győri Vasas ETO labdarúgócsapatának. A győriekkel bajnok lett az NB I-ben 1963-ban és bronzérmes 1967-ben. 1965-ben, 1966-ban és 1967-ben is Magyar Népköztársaság Kupa-győztes lett, 1965-ben BEK-elődöntőig jutott az ETO-val. Később 1973-tól 1990-ig a Rába ETO ügyvezető-elnöki feladatait látta el. Sportvezetőként 1982-ben Pro Urbe-díjat is kapott.

(Fotó: Kisalföld/Csapó Balázs)

Szániel Jánost pénteken több százan kísérték utolsó útjára a győri Szabadi úti temetőben – számolt be róla az ETO FC Győr közösségi oldalán.

(Fotó: Kisalföld/Csapó Balázs)

A temetésen jelen volt és beszédet mondott többek között az MLSZ részéről Sipos Jenő szóvivő, részt vett Berzi Sándor alelnök, Győr város részéről Szeles Szabolcs sportért felelős tanácsnok. Az ETO család nevében Horváth Cs. Attila szakágvezető mondott búcsúbeszédet. A búcsúztatáson nagy számban jelen voltak az ETO bajnokai is.

Labdarúgó NB I
2024.12.30. 20:38

Gyász: elhunyt Szániel János, az ETO magyar bajnok labdarúgója és legendás elnöke

Ügyvezető elnöki munkássága idején élte át legsikeresebb korszakát a Rába ETO.

 

 

Legfrissebb hírek

Két halálos áldozatot is követelt a párizsi ünneplés

Bajnokok Ligája
4 órája

Jeleztek az államilag elismert akadémiák: betartják az MLSZ új ösztönzőrendszerét

Labdarúgó NB I
8 órája

Gyászol az Internazionale: a BL-döntő napján elhunyt a klub legendás elnöke

Olasz labdarúgás
Tegnap, 18:31

Driton Camaj Magyarországot tekinti második hazájának

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:04

Stieber Zoltán: Már azt is megbecsülöm, hogy simán fel tudok menni a lépcsőn

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:57

Erős Gábor vezetőedző távozik a feljutó Kazincbarcikától – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:27

Az élvonalba vágyik Szabó Szilárd, az FTC tehetsége

Labdarúgó NB II
Tegnap, 8:53

Erős Gábor: Ha magát a Kazincbarcikát nézem, akkor nem feltétlenül erre a klubra van szükség az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.30. 18:28
Ezek is érdekelhetik