Újpest: a Widzew csatára valóban szerepel a kiszemeltek között – NS-infó

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2025.01.08. 08:13
Imad Rondic szerződtetésérről tárgyal az Újpest (Fotó: AFP)
Egybehangzó lengyel sajtóértesülések szerint az Újpest FC érdeklődik a lengyel Widzew Lódz 25 éves bosnyák csatára, Imad Rondic iránt, aki információink szerint valóban szerepel a lilák kiszemeltjei között.


 

Több lengyel portál, köztük a Gol24, a PilkaNozna és a Meczyki.pl átigazolási szakértője, Tomasz Wlodarczyk is arról számolt be, hogy az Újpest FC érdeklődik a lengyel élvonalbeli Widzew Lódz 25 éves bosnyák csatára, Imad Rondic iránt, aki ebben az idényben 18 bajnokin kilenc gólt szerzett és nyáron lejár a szerződése klubjánál, de a lengyeleknek van egy hosszabbítási opciójuk.

A hírek szerint az Újpest FC mellett két lengyel klub, a Lech Poznan és a Raków érdeklődik a csatár iránt, de Tomasz Wlodarczyk szerint a magyar klubnak jók az esélyei, egyrészt Bartosz Grzelak személye miatt, másrészt azért, mert a lengyel kérők közül a Lech Poznan számára az egymillió eurót elérő vételár túl magasnak tűnik, a Rakównál pedig nem Rondic az első számú célpont. Érdekesség, hogy Rondic mellett a Widzew Lódz egy másik légiósa, a tavaly éppen Újpestről szerződtetett, koszovói válogatott védő, Lirim Kastrati iránt van külföldről érdeklődés, a kolozsvári Untiversitatea és a török Gaziantep FK részéről.

Az Újpest FC-vel az utóbbi hetekben különböző külföldi oldalakon és hazai szurkolói portálokon számos játékost hírbe hoztak, de információink szerint az eddig megjelent játékosok szerződtetésének nem volt valóságalapja, illetve többnyire csak menedzseri ajánlásokról volt szó, nem valós érdeklődésről a klub részéről. Rondic esetében azonban a Nemzeti Sport is úgy értesült, hogy szerepel az újpesti kiszemeltek között és folynak az egyeztetések a szerződtetéséről.

Rondic 2023 nyarán a cseh Slovan Liberectől szerződött a Widzew Lódzhoz. Három cseh klubnál is futballozott korábban, előtte hazájában játszott. A lengyel élvonalban 50 meccsen 14, a cseh élvonalban 97 meccsen ugyancsak 14 gólt szerzett.  190 centiméter magas középcsatár, kimondottan az a típus, amilyet az Újpest keres. Centeren kívül leginkább még egy belső középpályás érkezésére lehet számítani Újpesten.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: –
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Imad Rondic (bosnyák, Widzew Lódz – Lengyelország)
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: – 
Kölcsönből visszatért klubjához:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 


 

 

Legfrissebb hírek

Ferencváros: közösségi oldalán köszönt el a távozó légiós

Labdarúgó NB I
8 órája

Wisla után Ciprus, Kiss Tamás napokon belül klubot válthat

Légiósok
2025.07.26. 17:27

A bosnyák bajnoknál folytatja a legutóbb Nyíregyházán játszó védő

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 14:45

Krznar: Megpróbáljuk tartani a „magyarszabályt”, amikor lehetőség nyílik rá; Radenkovics a stílussal elégedett

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 07:54

Horváth Krisztofer: Az edző mindig elmondta, hogy próbálkozzunk lövésekkel a támadóharmadban

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 22:22

Több mint tízezer néző előtt, kétgólos újpesti győzelemmel rajtolt a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 22:00

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 14:34

Különleges meccs vár Kecskés Ákosra Újpesten a nyitányon

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 09:53
Ezek is érdekelhetik