Véget ért a pihenő a Puskás Akadémia labdarúgóinak, hétfőn különböző felmérésekkel, orvosi vizsgálatokkal Felcsúton is elkezdődik a felkészülés a tavaszi folytatásra. Minden túlzás nélkül kijelenthető, történelmi szezon van Szolnoki Rolandék mögött, hiszen a Konferencialigában egészen a rájátszásig jutottak, és ott két pazar mérkőzés után (előbb 3–3 Firenzében, majd 1–1 a Pancho Arénában) csak tizenegyesekkel maradtak alul a Serie A-s olasz Fiorentinával szemben, a bajnokságban pedig listavezetőként várhatják a 18. fordulót, amiért akkor is jár a kalaplengetés, ha a címvédő Ferencváros egy bajnokival kevesebbet játszott.
„A szabadság első hete a pihenéssel telt, utána viszont megvolt a futóprogram, amelyet teljesíteni kellett, szombaton aztán letudtuk ennek az időszaknak az utolsó edzését is… – avatott be a részletekbe a felcsútiak harminckét esztendős csapatkapitánya, Szolnoki Roland. – Győztes bajnoki után mehettünk el pihenőre, még sohasem voltunk ilyen jó pozícióban a bajnokság félidejében, talán mondanom sem kell, jó érzések vannak ilyenkor az emberben. Rendkívül jó őszünk volt, és ez akkor is igaz, ha közben hiányérzetünk is lehet.”
Két mérkőzésen nagyon magunk alatt teljesítettünk: Zalaegerszegen úgy kaptunk ki négy kettőre, hogy hat perc alatt kaptunk három gólt, az ETO elleni hazai nulla három pedig egy jó sorozat után jött, ráadásul néhány nappal korábban éppen Győrben tudtunk nyerni. Persze, ott vagyunk az első helyen, sok gólt szereztünk és keveset kaptuk, tudtuk hozni azokat a meccseket, amelyeket az előző idényben elvesztettünk vagy legfeljebb döntetlenre adtunk, bár mondjuk a DVTK-val úgy végeztünk egy egyre, hogy több góllal is nyerhettünk volna. Szóval, rengeteg örömöt hozott a szezon, de azzal is tisztában vagyunk, miben kell fejlődnünk, előre lépnünk”– tette hozzá a 32 esztendős játékos.
A Puskás Akadémia őszét alapjaiban határozta meg a jó kezdés: az első négy bajnokiján tizenkét pontot szerzett (az Újpestet és a ZTE-t 2–1-re, a Nyíregyházát 3–1-re, az MTK-t 1–0-ra verte meg), és erre azért lehetett építkezni. Az első pontvesztés (1–2 Pakson) három nappal a Fiorentina elleni kupabúcsú után jött el, ugyanakkor hullámvölgybe egyszer sem került a csapat, ami azért is nagy dolog, mert Hornyák Zsolt vezetőedző viszonylag szűk kerettel dolgozhatott. A megszerzett harmincöt pont mindenképpen bizakodásra adhat okot, ám Felcsúton azzal is tisztában vannak, egy pillanatig sem dőlhetnek hátra, a jó folytatásért rengeteget kell tenni.
„Hogy mire jutott idő a szabadság három hete alatt? A családdal egy hetet Dubaiban voltunk, de néhány napot a barátokkal Zakopanéban is eltöltöttünk, ahol nagyokat sétáltunk, jó volt egy kis havat is látni – folytatta Szolnoki Roland. – Amikor elmehetsz pihenni, a futball kicsit hátrébb szorul, és a családra koncentrálsz. Egy-egy mérkőzés, emlékezetes pillanat csak akkor kerül szóba, ha mondjuk vacsoránál a szülők emlékeztetnek rá, esetleg a barátok szóba hozzák, de ilyenkor is mindig bevillan: szép, amit elértél, de még csak féltávnál vagyunk, ott kell folytatni, ahol abbahagytuk!”
„Kevesebb mint egy hónap van hátra a bajnokság folytatásáig, rövid leállás után nem tudsz rossz állapotban visszatérni, de az is biztos, hogy csakis igazi csapatot alkotva lehetünk sikeresek. Háromszázhatvanöt napból nagyjából háromszázat együtt vagyunk, de mindig jó újra találkozni, beszélgetni arról, kivel mi történt. Néhány napot hazai környezetben készülünk, aztán Spanyolországba megyünk tizenkét napra, és mert korábban a Videotonnal, sőt már akadémistaként is jártam ott, nem lesz idegen a környezet. Jó pályánkon, jó időben készülhetünk, erős ellenfelekkel játszunk majd, tényleg csak a futballra kell koncentrálni” – tette hozzá.
„Nem tudom, lesz-e változás a keretben, de ha érkezik valaki, lehet segíteni a beilleszkedésben, van lehetőség a csapatépítő programokra. Hogy a Fehérvár elleni rajt mennyire van ott a fejemben? Ez a párosítás mindig érzelemdús, de akkor is várnám a kezdést, ha egy másik riválissal találkoznánk!” – zárta mondandóját a Puskás Akadémia jobbhátvédje.