Információink szerint a DVSC ezen a télen a középpályája után (Amos Youga és Krisztijan Malinov érkezett korábban) a védelmét is szeretné jelentősen megerősíteni. Az egyik jelölt a posztra a 31 éves osztrák belső védő, Maximilian Hofmann, akivel értesüléseink szerint előrehaladott egyeztetéseket folytat a klub.
Hofmann a teljes profi pályafutását a bécsi Rapidnál töltötte, a klub utánpótlásában nevelkedett, 2013 óta az első csapat tagja, amelynek volt a csapatkapitánya is. 191 meccsen szerepelt az osztrák élvonalban, három gólt szerzett. A jelenlegi idényben nyolc meccsen játszott, de az utóbbi időben kevesebb lehetőség jutott neki. A Loki új vezetőedzője, Nestor El Maestro korábban dolgozott Ausztriában, így ismerheti a védőt.
Úgy tudjuk, a Lokival hírbe hozott svájci Francois Moubandje ugyanakkor nem szerepel a kiszemeltek között, de egy középhátvéd még érkezhet Hofmann mellett is és a támadósorba is jöhet erősítés, illetve arról beszámoltunk már, hogy Adam Jakubech személyében egy kapust tesztel a DVSC. Ugyanakkor arról nincs szó, hogy Bárány Donátot eladná a klub (angol fórumokon a Barnsley FC-vel hozták hírbe, de nem folynak tárgyalások a távozásáról).
TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők: Krisztijan Malinov (bolgár, KV Kortrijk – Belgium), Szűcs Tamás (FC Köbenhavn – Dánia, kölcsön után végleg), Amos Youga (közép-afrikai-francia, CSZKA Szófia – Bulgária, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Maximilian Hofmann (Rapid Wien), Adam Jakubech (szlovák, szabadon igazolható, legutóbb Lille OSC – Franciaország, próbajáték), Lang Ádám (Omonia – Ciprus)
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Meldin Dreskovics (montenegrói)