Készen áll a csatárok versenyére Könyves Norbert

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2025.01.09. 10:02
Könyves Norbert (balra) ismét Pakson bizonyíthatja, hogy remekül ért a góllövéshez (Fotó: Makovics Kornél)
Pályafutása során negyedszer igazolt a Paksi FC-be Könyves Norbert, aki 35 évesen is bizonyítaná, megüti az NB I szintjét.

KÜLÖNÖS STATISZTIKÁT mutathat fel a magyar klubfutballba 13 éve a délvidéki Topolyáról érkező, 35 esztendős, ötszörös magyar válogatott Könyves Norbert: eddigi pályafutása során ugyanis már negyedszer írt alá Paksi FC-hez. Magyarországi pályafutását az MTK-ban kezdte, négy és fél évig szolgálta a patinás klubot, majd 2013 elején engedett a csábításnak, és Paksra szerződött, ahol bevallása szerint nagyszerűen érezte magát. Nemcsak a csapat, hanem a város és persze a Duna is a szívéhez nőtt, hiszen a futball mellett nagyon szeret horgászni. Ám hogy közelebb legyen Debrecenben élő családjához, a Vasasba szerződött, aztán a Debreceni VSC következett, majd 2013 nyarán visszatért Paksra, s a 2019−2020-as bajnokságban 11 góllal hálálta meg a bizalmat. Aztán ismét távol került a családjától, miután meglepetésre elfogadta a ZTE ajánlatát, majd – hogy valóban közelebb kerüljön Debrecenhez – az akkor még NB II-es Diósgyőr labdarúgója lett.

Az volt a legfontosabb, mi a legjobb a családomnak – nyilatkozta annak idején Könyves. – Nem titok, Debrecenben építkeztünk, és úgy terveztük, hogy a kislányom ott megy majd óvodába, a kisfiam pedig a második osztályba. Persze sokat számított az is, hogy a DVTK tradicionális klub. Volt ajánlatom az élvonalból, Zalaegerszegen szerették volna, ha maradok, és bár NB I-es játékosnak tartom magam, a DVTK az egyedüli klub, amely miatt vállaltam a második vonalat.

Két év múlva azonban újra paksi szerelésben futott ki a pályára, és ismét 11 góllal jelezte, noha elmúlt harmincéves, lehet rá számítani. Ám a családi nyomást egyre nehezebben viselte, így ismét kapóra jött a Vasas hívó szava, s másodszor is visszaköltözött Angyalföldre, a napokban pedig újra a Paksi FC-nél írt alá. Sokak szerint olyan a csatár, mint az a bizonyos ló, amelyet a vásárban eladnak, ám rendre visszatér a gazdájához.

„Nekem sem ismeretlen a népi mondás – mondta nevetve megkeresésünkre szerdán Könyves. – Zrikálnak is rendesen az öltözőben, Böde Dánielék szerint olyan, mintha el sem mentem volna. Magam is így érzem, hiszen mint korábban, újra családias, baráti hangulat vesz körül. Sajnos a Vasasnál nem úgy alakultak az események, ahogy terveztem. Szerződést bontottam, ám ezzel együtt szorult helyzetbe kerültem, hiszen az érvényben lévő szabályok szerint egy évben háromszor igazolhat egy labdarúgó, ám csupán két csapatban futballozhat az aktuális idényben. Nem volt könnyű megértetni a továbbra is Debrecenben élő családommal, hogy csupán egy csapatban futballozhatok, mégpedig a Paksban. A szorult helyzetből Haraszti Zsolt ügyvezető és Bognár György vezetőedző mentett ki azzal, hogy negyedszer is visszafogadtak, számítanak rám. Természetesen hálás vagyok ezért, s azon leszek, hogy bizonyítsam döntésük helyességét, bár tudom, érkezésemmel négy kiváló csatár, Hahn János, Tóth Barna, Böde Dániel és Ádám Martin közé kerültem, ám készen állok a versenyre. Mindig szerettem a hasonló szituációkat, hiszen a kialakult helyzet jó teljesítményre sarkall. Hogy Paks jelenti-e a végállomást, egyelőre nem tudható, az viszont igen, hogy szeretnék még legalább két évig NB I-es szinten futballozni.”

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik