Valerij Kapacina az akkor még a Szovjetunió területén található Kisinyovban (ma Chisinau) született, és 1992-ben került Magyarországra, ahol a BVSC-ben az NB I-ben is bemutatkozott. Később Nyíregyházán is az élvonalban futballozott, pályafutását 2005-ben Szakolyban fejezte be.
Az egykori játékos haláláról fia, Kapacina Valér számolt be, aki jelenleg a Sényő FC-Selyem-Ber játékosedzője.
Kapacina haláláról egykori klubja, a Nyíregyháza is megemlékezett:
„A III. Kerület elleni gólja 1998-ban feljutást ért. Bár még sok volt hátra az NB II-es bajnokságból, a Szpari és a fővárosi gárda harcolt az NB I-es tagságért. Azon a hideg márciusi napon 1–0-ra vezettünk a Városi Stadionban, és miközben próbált egyenlíteni a Kerület, Valerij Kapacina kilépett, és a 91. percben mesterien csavart a kapuba. 10 000 szurkoló ugrott fel, tv-kommentátor akkorát még nem üvöltött életében, mint akkor. Mindenki tudta, ez a találat élvonalbeli tagságot érhet a Nyíregyházának!
Kapacinát sokan, sokszor ajánlották már előtte is a Szpari figyelmébe, a korábban szintén NB II-es Sényő játékosaként egészen a moldovai válogatottig jutott. A 90-es évek elején a BVSC labdarúgójaként játszott az NB-I-ben, majd Nyíregyházán az akkor PNB névre keresztelt első osztályban. Remek rúgótechnikával rendelkezett, a futball iránti szeretetét pedig fiai is örökölték, akik szintén futballoztak a Spartacusban.
Hétfőn este érkezett a döbbenetes hír, hogy 54 éves korában elhunyt Valerij Kapacina. Ahogy Valér fia búcsúzott tőle: „Biztos vagyok benne, hogy az égi pályán is minden szabadrúgást be fogsz lőni! Büszkén fogom mesélni az unokáidnak, hogy mekkora focista voltál!”