Gera: Nem erőltetjük rá, de vezérszerepet szánunk Botkának Kecskeméten

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2025.01.11. 17:04
Botka Endre (Fotó: Dömötör Csaba)
Az NB I utolsó helyén álló Kecskemét felkészülési mérkőzésen 1–1-es döntetlent játszott az NB II-ben szintén a bennmaradásért harcoló Békéscsabával. Gera Zoltán csapatában mindhárom új igazolás pályára lépett, köztük Botka Endre is, Nikitscher Tamás viszont nem volt a keretben. A vezetőedzővel beszélgetett az NSO Tv stábja a találkozó után.

Gera Zoltán elmondta: fáradt játékosokat látott a pályán.

„Nyilván ez ilyenkor természetes, mert a felkészülés kezdetén intenzívebbek az edzések. A játék minősége nem mindig a legjobb ilyenkor, de akkor lenne probléma, ha a játékosok nem mozognának egy kicsit fáradtabban. Jó időben játszhattunk itt a stadionban, nem sérült meg senki, ez mindig fontos. Egész héten jól dolgoztak a játékosok, elégedett vagyok a hozzáállással.”

A mérkőzésen pályára léptek az új igazolások, Gera róluk is beszél, köztük a Ferencvárostól érkező Botka Endréről, aki csapattársa is volt a a fővárosi klubban. Megtudjuk, vezérszerepet szán-e neki Kecskeméten. Szóba kerül Nikitscher Tamás is, aki nem lépett pályára, és sajtóhírek szerint Spanyolországba szerződhet. Végül arról beszélgettünk, tervez-e még új igazolást Gera a Kecskemétbe.

NB I-ES CSAPATOK FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSE
Kecskeméti TE–Békéscsabai Előre (NB II) 1–1 (0–0)
KTE: 1. félidő: Varga B. – Botka, Rjasko, Katona L. – Berki, Bocskay, Zsótér, Katona B., Májer – Camaj, Lukács. 2. félidő: Pálfi – Polyák, Szabó A., Belényesi – Montiel, Meszhi, Vágó, Kovács B., Zeke – López, Pálinkás. Vezetőedző: Gera Zoltán
Békéscsaba: Uram – Fazekas, Viczián, Kuzma, Gyenti, Kóródi, Tóth M., Hodoniczki, Mikló, Szabó B., Vólent. Csereként pályára lépett: Tóth P., Maronyay, Kovács K., Hulicsár, Pelles, Tarcsi, Jacsó. Vezetőedző: Csató Sándor
Gólszerző: Pálinkás (79.), ill. Kovács K. (60.).

A KECSKEMÉTI TE FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA

Edzőtábor: január 14–27., Törökország (Belek)
Felkészülési mérkőzések
Itthon
Január 11., Kecskeméti TE–Békéscsabai Előre (NB II) 1–1
Törökországban
Január 15., Belek: Kecskeméti TE–Radnicski Nis (szerb)
Január 18., Belek: Kecskeméti TE–Krumovgrad (bolgár)
Január 21., Belek: Kecskeméti TE–Jablonec (cseh)
Január 24., Belek: Kecskeméti TE–Karpati Lviv (ukrán)
Január 24., Belek: Kecskeméti TE–Termalica (lengyel)

 

Legfrissebb hírek

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
8 órája

Mezei Szabolcs: Még erősebbek leszünk!

Labdarúgó NB I
19 órája

Most már biztos: a Kazincbarcika megcélozza az NB I-et

Labdarúgó NB II
2025.03.24. 14:29

Kalmár Zsolt: Sok pontot kell még szereznünk

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 08:24

Saponjics marad – a Fehérvár máris élt a hosszabbítási lehetőségével

Labdarúgó NB I
2025.03.22. 16:43

A Kazincbarcika beadta licenckérelmét az NB I-re

Labdarúgó NB II
2025.03.22. 16:34

A semmi problémája – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 23:21

Felkészülés: kikapott Dunaszerdahelyen az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 17:40
Ezek is érdekelhetik