Ciprusi válogatott védővel erősít a Nyíregyháza – sajtóhír

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.01.07. 11:34
Fotó: kerkida.net
A görög élvonalban szereplő Volosz a hivatalos honlapján közölte, hogy felbontotta ciprusi válogatott védője, Pavlos Correa (Pavlosz Korrea) szerződését. A kerkida.net információi szerint a panamai állampolgársággal is rendelkező labdarúgó az NB I-es Nyíregyháza Spartacusban folytatja pályafutását.

A 26 éves játékos 2024 júliusában csatlakozott a Koszta Márkot és Kovács Dánielt is foglalkoztató együtteshez, melynek színeiben 13 tétmérkőzésen lépett pályára. Correa ezt megelőzően kizárólag ciprusi együttesekben (Anorthoszisz, Arisz Limassol, Ethnikosz Ahnasz) szerepelt.

A transzfer nyíregyházi szempontból már csak azért is időszerű, mert a klub kedden jelentette be, hogy az ugyancsak belső védőt játszó Baki Ákos az NB II-es Budapest Honvédnál folytatja pályafutását.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők: Benczenleitner Barna (Bp. Honvéd)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Pavlos Correa (ciprusi-panamai, Volosz – Görögország, szabadon igazolható)
Távozók: Baki Ákos (Bp. Honvéd), Myke Bouard Ramos (brazil-magyar, Kazincbarcika)
Kölcsönbe távozók: Pinte Patrik (szlovák-magyar, Bp. Honvéd)
Kölcsönből visszatért klubjához:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: 

 

 

Legfrissebb hírek

A csereként beálló Benbuali góljával megverte az ETO odahaza a Nyíregyházát

Labdarúgó NB I
2025.08.31. 19:23

A Nyíregyháza két játékosa is súlyosan megsérült

Labdarúgó NB I
2025.08.25. 17:52

Szabó István: Nem futballoztak le bennünket, hanem taktikai hibákat követtünk el

Labdarúgó NB I
2025.08.24. 07:23

A végére kinyílt az olló – győzött a DVTK Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
2025.08.23. 22:11

Varga Kevin újra az NB I-ben, aláírta a szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 10:50

Súlyosan megsérült a Nyíregyháza csapatkapitánya – újra képben az FTC középpályása

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 18:03

Robbie Keane Cissé kezezéséről: Nem láttam még ilyet, és nem is akarok többé!

Labdarúgó NB I
2025.08.10. 09:34

Nagyapáról unokára szállhat a dicsőség a Szparinál

Labdarúgó NB I
2025.08.09. 10:15
Ezek is érdekelhetik