Az Újpest megveszi a Górnik Zabrze védekező középpályását – NS-infó

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.01.21. 22:38
Információink szerint az Újpest kifizeti a Górnik Zabrzének Damian Rasak kivásárlási árát (Fotó: Getty Images)
A Nemzeti Sport információi szerint a labdarúgó NB I-ben hatodik helyen telelő Újpest FC kifizeti a lengyel Górnik Zabrze 28 éves védekező középpályásának, Damian Rasaknak a kivásárlási árát, így a játékos a IV. kerületben folytatja pályafutását.

Megírtuk, hogy több lengyel portál is arról számolt be, hogy az Újpest bejelentkezett a Górnik Zabrze 28 éves védekező középpályásáért, Damian Rasakért, akinek jelenlegi szerződése nyárig szól klubjánál. Úgy tudjuk, hogy Rasak szerződésében szerepel egy 600 ezer eurós kivásárlási záradék, tehát ekkora összegért szerződtethető. A Nemzeti Sport úgy értesült, hogy az Újpest kifizeti Rasak kivásárlási árát, a játékos pedig el is hagyta a Górnik törökországi edzőtáborát (már a Paks elleni keddi felkészülési mérkőzésen sem volt ott a keretben), hogy orvosi vizsgálatokon vegyen részt leendő klubjánál.

A lengyel korosztályos válogatottakban is megfordult Rasak 2013-ban, 19 évesen hagyta el hazáját és lett előbb az olasz Chievo, aztán a Bari U19-es csapatának játékosa, majd megfordult az alsóbb osztályú olasz csapatnál, a Torresnél is, mielőtt 2016-ban visszatért Lengyelországba. Rasak a Miedz Legnicától került 2017-ben a Wisla Plockhoz, melyet 2023 februárjáig 160 mérkőzésen erősített (ezalatt hat gólt szerzett 12 gólpassz mellett), ekkor távozott és jelenlegi klubjához, a Górnik Zabrzéhez szerződött, melynek színeiben 66 mérkőzésen nyolc gólig és négy gólpasszig jutott.

Labdarúgó NB I
2025.01.16. 10:07

Újabb lengyel játékost hoztak kapcsolatba az Újpesttel – egyet pedig „ejtettek”

Lengyelország mellett Bosznia-Hercegovinában is újpesti ajánlatról írnak, miközben a klub szerb csatárt tesztel.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: –
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Damian Rasak (lengyel, Górnik Zabrze – Lengyelország), Imad Rondic (bosnyák, Widzew Lódz – Lengyelország), Ivan Szaponjics (szerb, szabadon igazolható, próbajáték) 
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: – 
Kölcsönből visszatért klubjához:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

Legfrissebb hírek

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
3 órája

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
5 órája

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
6 órája

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
13 órája

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:17

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 09:47

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Lenzsér Bence hátvédként is gólveszélyes

Labdarúgó NB I
2025.09.07. 07:07
Ezek is érdekelhetik