A nyárinál jobb téli átigazolási időszakra van szüksége a Fradinak

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2025.01.10. 11:30
A 2024-es nyár legjobb igazolása a Ferencvárosnál Stefan Gartenmann, a Midtyjllandtól érkezett 27 éves belső védő kiegyensúlyozottan, megbízhatóan futballozik, és ha kell, akrobatikus mozdulattal tisztáz az ellenfél támadói elől (Fotó: Árvai Károly)
A Ferencváros őszi szezonja után egyenként értékeltük a rekordbajnok nyári igazolásait: a legmagasabb értékelést Stefan Gartenmann kapta, a legalacsonyabbat pedig Virgil Misidjan.

A második helyen telel az NB I előző hat kiírását megnyerő Ferencváros, amely az Európa-ligában várakozáson felül teljesít, ám a bajnokságban csalódást keltő a játéka. A felemás szezon után, a téli átigazolási időszakban igyekeztünk körbejárni, hogy a rekordbajnoknak hogyan sikerült a nyáron a keret megerősítése. Egyenként vizsgáltuk meg a nyolc szerzeményt, kik azok, akik beváltak, és kik azok, akik nem. A futballistákat eddigi ferencvárosi teljesítményük alapján értékeltük, s utóbb kijelenthetjük, az újak közül háromról tudjuk elmondani, hogy jó vételnek számított.

STEFAN GARTENMANN (5 pontból 4.5 pont)

A Midtyjllandtól a hírek szerint 670 ezer euróért szerződtetett 27 éves dán belső védő pedigréje alapján nem tűnt nagy fogásnak, mégis ő lett a nyár legjobb igazolása. Sallangmentes játékát még az érkezése hallatán lemondóan legyintő szurkolók is megkedvelték: bár nem táncoltatja a fülén a labdát, kiegyensúlyozottan, kevés hibával futballozik. Jobblábas létére többnyire bal oldali középhátvédként kap szerepet, mégis megoldja a rá bízott feladatokat. A Cube adatelemző-rendszer mérései szerint az NB I-ben a posztriválisait figyelembe véve a légi párharcok, megelőző szerelések, labdaszerzések, labdabiztosság, labdavezetés, támadóharmadbeli jelenlét és labdabirtoklásban való részvétel területén a kiemelkedők kategóriájába tartozik, míg helyzetkialakításban, beadásokban, cselezésekben, védekezési intenzitásban, tizenhatoson belüli jelenlétben és előrejátékban az átlag felettiekhez sorolható. Nemzetközi szinten is megállja a helyét, az Európa-ligában kilencven percre vetítve kevesebb labdavesztése van (saját térfélen is), többször szerez labdát az ellenfél térfelén, többet szerel, és a kísérletei is hatékonyabbak, mint a magyar élvonalban. Karaktere tökéletesen passzol a csapathoz, olyan poszton jelent erősítést a Ferencvárosnak, amelyre sokáig kereste a megfelelő embert.

MATHEUS SALDANHA (5 pontból 4 pont)

 

 Hihetetlenül bekezdett a Partizantól a Transfermarkt adatbázisa szerint hatmillió euróra taksált, ugyanakkor hárommillióért szerződtetett 25 éves brazil középcsatár: első mérkőzésén csereként beállva négy perc sem kellett neki a gólszerzéshez az MTK Budapest ellen, a Budafok elleni Mol Magyar Kupa-meccsen a kispadról beszállva döntötte el a duplájával a párharcot, majd tizennyolc perc leforgása alatt mesterhármast ért el a Puskás Akadémia ellen 3–0-ra megnyert rangadón. Minden sorozatot figyelembe véve tizennyolc mérkőzésen kilenc gólja és egy gólpassza van, átlagosan 78 percenként talál a kapuba, ami ragyogó, ám a kezdeti lendülete az év végére elfogyott. Az NB I-ben a támadókat tekintve kilencven percre vetítve neki van a legtöbb lövése (4.83), ő cselez a legtöbbször (5.03), ő találja el a legnagyobb százalékban (65) a kaput, valamint ő passzol a legpontosabban a támadóharmadban (87.7 százalék), de a megelőző szerelésekben és a védekezés intenzitásában a liga legrosszabbjai közé tartozik, a mezőnyben kevésbé hasznos, mint Varga Barnabás – ezért is lehet a magyar az első számú a posztján. Igazi showman, aki szenzációs a befejezéseknél, de az Európa-ligában többet kell mutatnia, nemzetközi szinten gyakran eltűnik a mezőnyben, ami a társak lelkén is szárad.

 

KADY (5 pontból 3.5 pont)

Az FK Krasznodartól érkező 28 éves brazil támadó középpályás szerződtetésekor elégedetten csettintettek azok a Fradi-szurkolók, akik emlékeztek arra, hogy 2022 nyarán milyen teljesítményt nyújtott Qarabag-játékosként a Groupama Arénában – voltaképpen ő ejtette ki a zöld-fehéreket a BL-selejtezőből. Noha orosz sajtóhírek szerint kétmillió euró volt a vételára, nehezen kapta el a fonalat, ami talán annak is betudható, hogy a Premjer Ligában nem találta a helyét. Amint jobb állapotba került, egyre hasznosabban és veszélyesebben játszott. Az NB I-ben ő az egyik legjobb a posztján, helyzetkialakításban, beadásokban, cselezésekben, lövésmennyiségben, tizenhatoson belüli jelenlétben, labdavezetésben és támadóharmadbeli jelenlétben az élmezőny tagja, viszont a védekezése nem túl hasznos, és a fegyelmezetlenségére is láttunk példát – Kecskeméten két sárga lappal állították ki. Az Anderlecht ellen megvillantotta, nemzetközi szinten is van benne lehetőség, majd a Dinamo Kijev ellen két gólpasszt adott, a Malmö ellen pedig gólt és gólpasszt jegyzett – érdekesség, hogy mindhárom előkészítésekor Varga Barnabást szolgálta ki. Huszonöt mérkőzés után három gól és hét gólpassz áll a neve mellett, a téli alapozást követően még jobb formába kerülhet.

A brazil páros is jól teljesített az ősszel, Matheus Saldanha gólokat szerez, Kady gólpasszokat ad (Fotó: Árvai Károly)

PHILIPPE ROMMENS (5 pontból 2.5 pont)

Nem volt zsákbamacska a szerződtetése, az időközben távozó Pascal Jansen vezetőedző ismerte a PSV-s időszakából, azt azonban szívesen megkérdeznénk a búcsúzó holland szakembertől, azt kapta-e a 27 éves belga labdarúgótól, amit várt. A statisztikák alátámasztják, az NB I-ben a jobbak közé tartozik, de ami elég Magyarországon, nem biztos, hogy a Ferencvárosnak is megfelelő. Bár a játéka nem túl látványos, a labdakihozatalban és a támadások építésében kulcsfigura a középpályán, viszont olyan fontos területeken, mint a helyzetkialakítás, a lövésminőség, a lövésmennyiség, a védekezési intenzitás, a fegyelmezettség, a labdaszerzés, a szerelés, a tizenhatoson belüli jelenlét és a labdavezetés a mérések szerint átlagos a posztján. Nem állítjuk, hogy rossz futballista, hiszen alapember, de nem jelent előrelépést azokhoz képest, akik korábban a helyén szerepeltek (emlékezzünk csak Aissa Lai­dounira, Muhamed Besicre vagy Fernando Gorriaránra), és az eddigi teljesítménye láttán nehéz elképzelni, hogy játékjoga értékesítésével profitot termel a Fradi – a Transfermarkt szerint másfél millió euróba került.

 

SZALAI GÁBOR (5 pontból 2 pont)

Fél év után hazatért Svájcból, a Ferencváros kedvéért intett búcsút a Lausanne-nak, amely kilencszázezer eurót kapott érte sajtóhírek szerint. A 24 éves középhátvéd alighanem bánja már, hogy a zöld-fehéreket választotta, nem úgy sült el a klubváltása, mint remélte. Mindössze hat mérkőzésen kapott lehetőséget a szakmai stábtól, de az Anderlecht és a Paks ellen is gyenge teljesítményt nyújtott, nem beszélve a Debrecen elleni bajnokiról, amelyen mélyen a tudása alatt játszott, legalább két gól és a kiállítása szárad a lelkén. A Ferencváros nagyon kevés százalékban építi fel az általa szerződtetett magyar labdarúgókat, úgy tűnik, a kecskeméti nevelésű bekk sem lesz kivétel – érdemes lenne klubot váltania, mert nem úgy tűnik, hogy lesz hely neki a posztján.

 

RAÚL GUSTAVO (5 pontból 2 pont)

Nagy durranás volt, amikor a 25 éves brazil belső védő a Corinthianstól megérkezett Budapestre, az értesülések szerint potom 180 ezer euróért, utóbb azonban kiderült, miért is lehetett ennyire nyomott az egyébként jó képességű futballista vételára. Előélete nem vetített előre sok jót, az Argentinos Juniors elleni Copa Sudamericana-összecsapáson meglökte a partjelzőt, amiért hosszú időre eltiltották, és a futballberkeken belül arról is lehetett hallani, hogy nem kezeli jól a nyomást. Az aggályok nem voltak minden ok nélküliek vele kapcsolatban, a Midtjylland elleni BL-selejtezőn óriásit hibázott, a visszavágón is bizonytalan volt, rossz teljesítményét a hosszabbításban kapott piros lappal fejelte meg. A Tottenham elleni Európa-liga-mérkőzésen kulcscsonttörést szenvedett, amelyből felépülve a PAOK ellen csereként kapott lehetőséget, ám két perc alatt összehozott egy tizenegyest a görögöknek. Hiába nyeri meg az NB I-ben 74.2 százalékban a párharcait, 65 százalékban a védekező fejpárbajait, sikeres a szerelései 70.3 százaléka, illetve jó az előrejátéka, ha megbízhatatlan – nem érdemes vele hosszú távon számolni.

 

ISAAC PAPPOE (5 pontból 1.5 pont)

Nem volt sérült, mégsem játszott: az Aarautól érkező 21 éves ghánai középpályás öt mérkőzésen kilencvenegy percet töltött a pályán, nem alkotott maradandót. Négyéves szerződést kötött, előfordulhat, hogy idővel beépítik a csapatba, de nem tartjuk valószínűnek.

 

 

 

VIRGIL MISIDJAN (5 pontból 1 pont)

„Marquinhos távozásával mindenképpen szerettünk volna a bal oldali, szélső támadó posztra olyan játékost igazolni, aki azonnal a segítségünkre lehet. Úgy gondoljuk, Virgil mind játékstílusában, mind tapasztalatával megfelel ennek a kritériumnak.”

Hajnal Tamás sportigazgató szeptemberi nyilatkozata alapján kijelenthető, a Ferencváros melléfogott a 31 éves suriname-i válogatott futballista szerződtetésével. A Szaúd-Arábiából – ki tudja, milyen motivációval… – érkező játékos hét mérkőzésen 212 percet kapott, gólja és gólpassza sincs még, egyáltalán nem tűnik erősítésnek, főleg nem olyannak, aki az NB I-ben ficánkoló, de a nemzetközi porondon középszerű teljesítményt nyújtó Marquinhost pótolni tudná, ráadásul a továbbértékesítési potenciál sincs meg benne az életkora miatt.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: –
Kölcsönbe érkezők: Naby Keita (guineai, Werder Bremen – Németország)
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek:
Távozók: Anderson Esiti (nigériai, Zalaegerszeg)
Kölcsönbe távozók: Botka Endre (Kecskeméti TE), Kwabena Owusu (ghánai, Zalaegerszeg) 
Kölcsönből visszatért klubjához:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Tóth Alex (Kecskemét) 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik