A felcsúti játékosok fejében ott motoszkál a bajnoki cím – Puskás AFC–FTC verseny jöhet az aranyéremért

PÓSFAI GYULAPÓSFAI GYULA
Vágólapra másolva!
2025.01.31. 17:06
Mohamed Ali Ben Romdan (középen) az AZ Alkmaar ellen két gólt fejelt, az FTC játékosának fontos szerepe lehet tavasszal az NB I-ben is (Fotó: MTI)
A labdarúgó NB I tavaszi idényének felvezetését a három dobogós csapattal zárjuk. Az őszt a harmadik helyen befejező Diósgyőrnél egy fél csapatra való légióstól elköszöntek, az egy meccsel kevesebbet játszva második Ferencvároshoz ír edző és többek között egy korábban Bajnokok Ligája-győztes középpályás érkezett, a listavezető Puskás Akadémia pedig örmény válogatott védőt igazolt a télen.

 

FÉL CSAPATRA VALÓ LÉGIÓS TÁVOZOTT DIÓSGYŐRBŐL, EGY KÜLFÖLDI ÉS KÉT MAGYAR ÉRKEZETT

A harmadik helyen álló Diósgyőri VTK legutóbb 10 éve vághatott neki a tavasznak olyan előkelő pozícióból, mint a mostani. Erre éppen akkor volt példa, amikor a jelenlegi vezetőedző, Vladimir Radenkovics még Tomiszlav Szivics segítőjeként dolgozott a klubnál. A közeljövőről Magyar Mátyás tulajdonos a szurkolói ankéton azt mondta, a tervük az, hogy legalább megtartsák ezt a helyezést, ugyanakkor megnyugtatta a drukkereket: az anyagi források biztosítva vannak arra, hogy a DVTK hosszú távon az NB I első felében legyen.

Horváth Csenger klubigazgató még az őszi kinevezésekor kijelentette: a keret átalakításakor azt veszik figyelembe, hogy a hiányposztokra igazoljanak új játékosokat, növeljék a magyar játékosok arányát és csökkentsék a keret átlagéletkorát. Ennek szellemében a téli szünet során megváltak az olyan labdarúgóktól, akik az ősszel kevés szerephez jutottak. Öt légiós és két magyar játékos távozott, míg a szerb Uros Drezgics a DVTK NB III-as csapatához került.

Christ Tiéhi (jobbra) a Diósgyőr egyik téli szerzeménye (Fotó: DVTK)

Három új futballista érkezett, a jobbhátvéd Kállai Kevin Mezőkövesdről, az elefántcsontparti védekező középpályás, Christ Tiéhi az angol harmadik vonalban szereplő Rotherham Unitedtől, valamint a sérülése miatt Pakson kevés játéklehetőséget kapó támadó, Skribek Alen – így most már minden poszton két motivált labdarúgóval rendelkezik a miskolci klub. 

A diósgyőriek Spanyolországban edzőtáboroztak, és a felkészülési mérkőzéseiket közepes mérleggel, 2 győzelemmel, 1 döntetlennel és 2 vereséggel zárták. A piros-fehérek összesen 10 gólt szereztek, a montenegrói Marko Rakonjac háromszor, Jurek Gábor kétszer is betalált, a többiek csak egyszer voltak eredményesek. Vladimir Radenkovics vezetőedző kitűnőnek nevezte a csapatszellemet, sikeresnek minősítette az edzőtábort, amely során elmondása szerint arra helyezték a hangsúlyt, hogy megtalálják az ellenszert a nagyon vagy közepesen mélyen védekező csapatok ellen. 

Mint a csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott, a vírusos megbetegedésen áteső csapatkapitány, Holdampf Gergő biztosan nem lép pályára az első tavaszi mérkőzésen, a horvát kapus, Karlo Sentic pedig csak három hét múlva kezdhet el a csapattal együtt edzeni. 

A Diósgyőr a tavaszi rajton az Újpestet fogadja, amely ellen az előző idényben nem tudott pontot szerezni, ezután a kiesés elkerüléséért harcoló Zalaegerszegi TE vendége lesz, majd keleti rangadót játszik hazai pályán az újonc Nyíregyházával.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Kállai Kevin (Mezőkövesd), Christ Tiéhi (elefántcsontparti, Rotherham United – Anglia)
Kölcsönbe érkezők: Skribek Alen (Paksi FC)
Kölcsönből visszatérők: –  
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: –
Távozók: Farkas Dániel (szerb-magyar, Mezőkövesd), Franchu (Francisco Feuillassier Abalo, argentin, szabadon igazolható), Herbák Máté (szabadon igazolható), Argirisz Kampecisz (görög, Karmiotissza – Ciprus), Doru Popadiuc (román, szabadon igazolható), Mohammed Rarszalla (marokkói, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Valentino Adedokun (ír, Brentford, onnan Cheltenham Town – Anglia) 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Uros Drezgics (szerb, a DVTK II-höz került), Ferencsik Bálint (Békéscsaba)

A DIÓSGYŐRI VTK FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA

Edzőtábor: január 12–24., Spanyolország
Felkészülési mérkőzések (Spanyolország)
Január 13.: DVTK–Wolfsberger AC (osztrák) 3–3 (Rakonjac 2, Bényei)
Január 16.: DVTK–FCB Magpies (gibraltári) 5–1 (Jurek 2, Rakonjac, Edomwonyi, Acolatse)
Január 19.: DVTK–Raków Czestochowa (lengyel) 0–2
Január 21.: DVTK–Hammarby (svéd) 1–3 (Csorbadzsijszki)
Január 22: DVTK–LNZ Cserkaszi (ukrán) 1–0 (Sanicanin)

 

ÍR EDZŐ ÉS BL-GYŐZTES KÖZÉPPÁLYÁS JÖTT, AZ ALKMAAR ELLEN MÁR A GÓLOK IS MEGÉRKEZTEK

Előre nem kalkulált, jelentős változás történt decemberben a címvédőként második helyen telelő Ferencvárosnál. Szilveszter napján jelentették be, hogy a holland vezetőedzőt, Pascal Jansent kivásárolta szerződéséből az MLS-ben szereplő New York City FC tulajdonosa, a City Football Group. A csapat vezetésével átmenetileg Leandrót bízták meg, majd január 6-án a 44 éves Robbie Keane-t nevezték ki trénernek, aki játékosként megjárta az Internazionalét, a Liverpoolt, a Tottenham Hotspurt és a Celticet, edzőként pedig tavaly izraeli bajnoki címre vezette a Maccabi Tel-Avivot, amellyel 53 mérkőzésen elég magas, 2.32-os pontátlagot ért el. Barney Gannon 1914-es szerepvállalása után Keane a második ír edző a klub és a magyar élvonal történetében.

Még Pascal távozása előtt került nyilvánosságra, hogy a zöld-fehérek a Werder Brementől vételi opcióval egy évre kölcsönbe megszerezték a Liverpoollal korábban bajnok és Bajnokok Ligája-győztes Naby Keitát. Az 58-szoros guineai válogatott középpályást az Európa-ligára még nem nevezhették, de ha pályára lép, ő lesz az NB I történetének második BL-győztes játékosa a 2012–2013-as idényben az Újpestben futballozó, brazil Bruno Moraes után.

Naby Keita nagy erősítés lehet az FTC-nek (Fotó: fradi.hu)

Az FTC szerződtetett még két szélsőt, előbb a francia második ligás Grenoble-tól a francia-haiti kettős állampolgárságú, korábban az élvonalbeli Metznél is megforduló Lenny Josephet, majd a szerbiai Topolya gólerős játékosát, Alekszandar Csirkovicsot. Utóbbi a 2023–2024-es idényben 41 tétmérkőzésen 17 gólt ért el, ebben az évadban pedig 27 tétmérkőzésen négyszer talált be a kapuba és kiosztott öt gólpasszt, közülük négyet a Konferencialigában.

A címvédő a ZTE-nek kölcsönadta a bajnokságban mindössze 73 percet játszó ghánai Owusut, és ugyancsak a zalaiakhoz került az ősszel az NB I-ben egyáltalán szerepet sem kapó nigériai Anderson Esiti. Owusu a kölcsönadás után néhány nappal jelezte, távozni szeretne Egerszegről, az FTC felbontotta a ZTE-vel a kölcsönadási szerződést, és Owusut a török másodosztályban szereplő Ankaragücünek adata kölcsön. Szintén kölcsönbe, Kecskemétre igazolt a hétszeres bajnok válogatott védő, Botka Endre, aki ősszel mindössze 5 bajnokin lépett pályára. 

A Ferencváros volt az egyetlen csapat az NB I-ből, amelynek már januárban tétmérkőzéseket kellett játszania, így előtte mindössze két felkészülési találkozó fért bele a programjába. Ezeken nem szerzett gólt Spanyolországban (egy döntetlen, egy vereség), ahogy a múlt heti Európa-liga-találkozóján, a német Eintracht Frankfurt otthonában sem (2–0-ra kikapott).

A dán védő, Stefan Gartenmann szerint Robbie Keane leegyszerűsítette a csapat játékát az elődje, Pascal Jansen által elvártakhoz képest. Nos, ez csütörtökön az AZ elleni Európa-liga-találkozón már meghozta az eredményét, hiszen az idei negyedik mérkőzésén nemcsak első gólját szerezte meg az FTC, hanem meg sem állt négy találatig – igaz, a hollandok a végén kis híján egyenlítettek. A találkozó örök emlék marad a 19 éves Tóth Alex számára, a középpályás ugyanis nemzetközi szinten a 4–3-ra megnyert mérkőzésen volt először kezdő a zöld-fehéreknél. A kapuban pedig ezúttal Varga Ádám kezdett, és Dibusz Dénes sérülése miatt így lesz ez még a hírek szerint várhatóan legalább egy hónapig.

Mivel a Ferencváros bejutott az Európa-liga rájátszásába, februárban még biztosan több feladatra kell koncentrálnia. Robbie Keane csapata az MTK elleni örökrangadóval indítja a tavaszi NB I-es szezont a Groupama Arénában, majd hét közben az 5. fordulóból elhalasztott zalaegerszegi bajnokiját pótolja be. Ha ott sikerül nyernie, akkor már éllovasként játszhatja a bajnoki cím szempontjából fontos meccsét Felcsúton a Puskás Akadémiával, majd ezt követő csütörtökön fogadja a Viktoria Plzent az El playoffjában. 

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Alekszandar Csirkovics (szerb, Topolya SC – Szerbia), Lenny Joseph (francia-haiti, Grenoble Foot 38 – Franciaország)
Kölcsönbe érkezők: Naby Keita (guineai, Werder Bremen – Németország)
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: 
Távozók: Anderson Esiti (nigériai, Zalaegerszegi TE FC)
Kölcsönbe távozók: Botka Endre (Kecskeméti TE), Owusu Kwabena (ghánai, előbb Zalaegerszegi TE FC, majd Ankaragücü – Törökország)) 
Kölcsönből visszatért klubjához:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

A FERENCVÁROS FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA

Edzőtábor: január 5–15., Spanyolország (Cartagena)
Felkészülési mérkőzések (Spanyolország)
Január 10.: Ferencváros–Preussen Münster (német II.) 0–0
Január 15.: Ferencváros–Piast Gliwice (lengyel) 0–1

A FERENCVÁROS IDEI MÉRKŐZÉSEI AZ EURÓPA-LIGÁBAN

Január 23.: Eintracht Frankfurt (német)–Ferencváros 2–0
Január 30.: Ferencváros–AZ (holland) 4–3


FIATAL ÖRMÉNY VÁLOGATOTT VÉDŐT IGAZOLT A PUSKÁS AKADÉMIA

Az őszt a legtöbb győzelemmel (11) záró, listavezető Puskás Akadémia egy ponttal megelőzi a tabellán a második Ferencvárost, ám ez egy kicsit csalóka. Ha ugyanis a zöld-fehérek február 5-én megnyerik az elhalasztott zalaegerszegi mérkőzésüket, akkor máris fordul a kocka, és a fővárosiaknak lesz két pont előnyük. Éppen ezért – ahogy a fiatal balhátvéd, Markgráf Ákos lapunknak fogalmazott – bár a bajnoki cím ott motoszkál minden felcsúti játékos fejében, úgy fogják fel, hogy ők üldözik a Ferencvárost, nem pedig az FTC őket. 

A Puskás Akadémiánál egyébként az állandóság a siker egyik titka, ennek megfelelően a téli szünetben mindössze annyi változás történt a keretben, hogy a felcsútiak 2028-ig szerződtették az orosz FK Krasznodar örmény hátvédjét, Georgi Harutjunjant, aki középső és bal oldali védőként is bevethető. A 20 esztendős labdarúgó Oroszországban született, utánpótlásban orosz, majd felnőttként 20-szor örmény válogatott színekben lépett pályára. Érkezése azért is volt fontos, mert a védelem bal oldalán szereplő Brandon Ormonde-Ottewil még szeptemberben bokasérülést szenvedett, meg kellett operálni, és a 6. forduló óta nem lépett pályára. Spanyolországban már elkezdhette a labdás edzéseket, de a visszatérésének időpontja saját bevallása szerint is bizonytalan, még több hetet várni kell rá. 

Georgi Harutjunjan személyében örmény válogatott védőt igazolt a Puskás Akadémia (Fotó: Puskás Akadémia)

A Puskás Akadémia Marbellában edzőtáborozott, ahol ikszelt az osztrák Wolfsberggel, legyőzte a svéd Hammarbyt, majd kikapott az MLS-ben szereplő amerikai Seattle Sounderstől. Hornyák Zsolt vezetőedző szerint a felkészülési mérkőzések során nem az eredményesség volt az elsődleges szempont, hanem az, hogy a keretből mindenki egyformán kapjon játéklehetőséget, így azok az akadémián nevelkedő fiatalok is, akiket magukkal vittek Spanyolországba.  

A felcsúti együttes a Fejér vármegyei rangadóval kezdi a 2025-ös esztendőt Székesfehérváron, a következő körben a bajnoki aranyérem megszerzése szempontjából legnagyobb riválisát, a Ferencvárost fogadja a Pancho Arénában, majd a bennmaradásért küzdő Debreceni VSC-hez látogat.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIÁNÁL
Érkezők: Georgi Harutjunjan (örmény, FK Krasznodar – Oroszország)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek:
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: – 
Kölcsönből visszatért klubjához:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

A PUSKÁS AKADÉMIA FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA

Edzőtábor: január 12–26., Spanyolország (Marbella)
Felkészülési mérkőzések (Spanyolország)
Január 16.: Puskás Akadémia–Wolfsberger AC (osztrák) 1–1 (Mondovics)
Január 20.: Puskás Akadémia–Hammarby (svéd) 3–2 (Szolnoki, Golla, Duarte)
Január 23.: Puskás Akadémia–Seattle Sounders (amerikai) 0–2


AZ NB I 18. FORDULÓJÁNAK MŰSORA
Február 1., szombat
14.30: Paksi FC–ETO FC Győr (Tv: M4 Sport+) – élőben az NSO-n!
17.00: Fehérvár FC–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
19.30: Diósgyőri VTK–Újpest FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Február 2., vasárnap
12.45: Debreceni VSC–Nyíregyháza Spartacus FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
17.30: Kecskeméti TE–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport+) – élőben az NSO-n!
20.15: Ferencvárosi TC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

   
  1. Puskás Akadémia

17

11

2

4

29–18

+11

35

  2. Ferencvárosi TC

16

10

4

2

28–16

+12

34

  3. Diósgyőri VTK

17

8

6

3

25–21

+4

30

  4. MTK Budapest

17

9

2

6

30–23

+7

29

  5. Paksi FC

17

8

3

6

34–30

+4

27

  6. Újpest FC

17

7

6

4

21–14

+7

27

  7. Fehérvár FC

17

6

3

8

24–25

–1

21

  8. Nyíregyháza 

17

5

3

9

21–29

–8

18

  9. ETO FC Győr

17

4

6

7

23–26

–3

18

10. Zalaegerszegi TE

16

4

4

8

20–24

–4

16

11. Debreceni VSC

17

3

4

10

25–37

–12

13

12. Kecskeméti TE

17

2

5

10

12–29

–17

11

AZ ÁLLÁS

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik