Supka Attila: Edzőként mindent elértem a magyar futballban

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.12.03. 10:28
Supka Attila a podcastadásban
A Várda Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatója, Supka Attila volt a Térfélcsere című podcastadás legújabb vendége.

Supka Attila korábban számos magyar együttesnél tevékenykedett, vezetőedzőként egyebek között irányította a Debrecent, a Honvédot, a Pécset és a Mezőkövesdet is, jelenleg pedig Kisvárdán, az utánpótlásnál dolgozik, mint a Várda Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatója.

A szakember a podcastadásban először a kisvárdai feladatáról beszélt: „Úgy gondolom, hogy jó helyre kerültem. Korábban egy évet már dolgoztam itt, mint a felnőttcsapat vezetőedzője, és azt gondolom, ennek a hozadéka lett az, hogy miután Szentes Lázár elment nyugdíjba, a szakmai igazgatói pozíciót elvállalhattam. Tanulom a dolgokat, de rengeteget segítenek a kollégák. Bízom abban, hogy minden a megbeszéltek irányába fog majd vezetni” – mondta el a műsorban Supka.

A folytatásban szóba került Supka múltjából egy kevésbé ismert részlet is, mégpedig a disszidálás – erről eddig tényleg nem nagyon lehetett hallani: „Ez egy hirtelen, és azt gondolom, rossz döntés volt. Ha az ember átgondolja, és megtervezetten történik a disszidálás, akkor nagy valószínűség szerint kint is maradtam volna” – ismerte el.

Karrierjét pedig így összegezte: „Edzőként, azt gondolom, mindent elértem a magyar futballban, csak szövetségi kapitány nem voltam. Hiányérzet, hogy a Lokitól nem kellett volna eljönnöm, ott kellett volna maradnom, mert az a csapat nagyon jól nézett ki, és megvolt a háttér is ahhoz, hogy eredményes legyen a továbbiakban. Rossz döntés volt a Pécs, a Haladás és a Zalaegerszeg – ezeket a klubokat nem lett volna szabad elvállalnom, mert egyik klubnál sem voltak konstruktívak a vezetők.”

 

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: Mbappé vagy Yamal? Alonso vagy Flick? Régi fényében csillogva jön az el Clásico

Spanyol labdarúgás
11 órája

NB I: négy meccsre tiltották el az újpesti labdaszedőt fellökő Gróf Dávidot

Labdarúgó NB I
2025.10.22. 17:22

Négy paksi játékos is bekerült az NB I-es forduló válogatottjába

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 11:49

Bodnár Gergő: Nincs mese, pontokat kell szereznünk

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 10:52

Molnár Ádin átlagon felül teljesít, kiemelkedik az MTK-ból – az NB I-es forduló legjei

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 09:01

Gróf Dávid tette elhomályosította a derbit

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 08:38

Lökéshullámok – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.10.20. 23:44

A végig tudatosabb Kisvárda szerencsés góllal győzte le a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 15:12
Ezek is érdekelhetik