Pénzbüntetést és megrovást kapott a DVTK sportigazgatója a szórakozóhelyi eset után

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2024.12.22. 12:14
Horváth Csengernek jó tanulópénz volt az eset (Fotó: DVTK)
Horváth Csenger, a DVTK sportigazgatója mindenkitől elnézést kért, miután a közelmúltban egy szórakozóhelyen nem megfelelően viselkedett. A boon.hu-nak adott interjúban azt is elárulta, pénzbüntetést és megrovást kapott az eset miatt.

 

A Blikk számolt be még a múlt héten arról, hogy a DVSC ellen 3–1-re megnyert bajnoki után a DVTK frissen kinevezett sportigazgatója, Horváth Csenger az egyik miskolci szórakozóhelyen balhéba keveredett, amelynek végén a biztonságiak kísérték ki a klubból. 

Nagyot hibáztam, mérhetetlenül sajnálom – kezdte a boon.hu-nak adott interjúját Horváth Csenger. – Ünnepelni szerettem volna a győzelmet a szurkolóinkkal, de túlzásba estem. Az érintetteket másnap reggel felhívtam, és elnézést kértem tőlük, ezúton pedig mindenkitől elnézést kérek, akinek esetleg kellemetlen pillanatokat okoztam. Teljesen világos számomra, hogy egy ilyen patinás klub sportigazgatójaként, de még Horváth Csengerként sem tehetek ilyet. A tettemért vállalom a következményeket.”

Hozzátette, a tulajdonos „nem volt boldog”, és tájékoztatta is a következményekről:

Pénzbüntetést és megrovást is kaptam. Ezzel a történettel pedig egy olyan leckét, melyet sosem felejtek el” – árulta el a sportigazgató, aki szerint még soha nem keveredett hasonló ügybe, és a mostani jó tanulópénzt jelent a számára, hogy a jövőben ne ismétlődjön meg. 

Az idény folytatásával kapcsolatban elmondta: „Jelenleg a legfontosabb cél az értékeink megtartása, a minőségi átigazolás-politika és egy kemény edzőtábor, melynek a következménye a számomra legfontosabb elvárás: tavasszal bárki ellen győzelmi eséllyel lépni pályára.”

A DVTK a megszerzett 30 pontjával a harmadik helyről várja az NB I második szakaszát. 


 

 

Legfrissebb hírek

Gera Zoltán: Nehéz idény lesz mindenkinek

Labdarúgó NB II
4 órája

Szépe János a 2. örökrangadójára készül; Dénes Vilmos támadófutballt ígér

Labdarúgó NB I
6 órája

A Fradi be fogja tartani a magyar felnőtt- és a magyar fiatalperceket

Labdarúgó NB I
7 órája

Krznar: Megpróbáljuk tartani a „magyarszabályt”, amikor lehetőség nyílik rá; Radenkovics a stílussal elégedett

Labdarúgó NB I
9 órája

Gergényi Bence az Újpest idénykezdéséről: tudunk ennél sokkal jobban játszani

Labdarúgó NB I
9 órája

Még élnek az álmok – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
18 órája

Horváth Krisztofer: Az edző mindig elmondta, hogy próbálkozzunk lövésekkel a támadóharmadban

Labdarúgó NB I
18 órája

Több mint tízezer néző előtt, kétgólos újpesti győzelemmel rajtolt a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
19 órája
Ezek is érdekelhetik