HAZATÉRÉS – Pécsi Árminra nyugodtan számíthatnak a felcsútiak, ha véletlenül eltévednének Győrben, ahol az 5. fordulóból elhalasztott mérkőzést pótolják szerdán az OTP Bank Ligában. A kapus, aki február 24-én tölti be huszadik életévét, ezer szállal kötődik a városhoz, ott nevelkedett, a családja ma is ott él. Amikor a Puskás Akadémia kölcsönadta Csákvárra, védett már az ETO ellen, de visszakerült a felcsútiakhoz, amikor az NB II-es klub Győrben lépett fel.
„Az utánpótlás-bajnokságban védtem Győrben, sőt a stadionban is – mondta lapunknak Pécsi Ármin. – Felnőttként viszont először leszek ellenfél otthon.”
Vagyis közel az otthonhoz, a szülők ma is ott élnek, egészen közel az ETO Stadionhoz.
„Vannak emlékeim arról, amikor a Bayern München volt a város vendége – emlékezett gyerekkorára a kapus. – Egészen kicsi voltam még, de amikor kint voltam a kertben, hallottam a stadionból kiszűrődő zajokat, a televízióban ment a mérkőzés, de hamarabb tudtam, hogy gólt lőtt az ETO, a közvetítés késett kicsit. Aztán azért nem lehetett több ilyen élményem, mert ahogy nagyobb lettem, édesapámmal rendszeresen mentünk a mérkőzésre. Nyolcéves voltam, amikor a csapat megszerezte a bajnoki címet, a velem hasonló korú kissrácokkal rohantunk a pályára ünnepelni az aranyérmeseket. Előttem van a Montpellier elleni nemzetközi kupamérkőzés, Olivier Giroud is ott volt a pályán. Szóval óvodásként, kisiskolásként gyakran szurkoltam az ETO-nak, aztán a klub játékosa lehettem éveken át, érdekes érzés lesz élvonalbeli bajnokin védeni abban a stadionban. Az öcsém is ott véd a serdülőknél, a húgom kézilabdázni tanul, úgyhogy erős a kötődés a klubhoz, a városhoz. Rengeteg gyerekkori barátom van, köztük olyanok is, akik az ETO-ban futballoznak – várom ezt az összecsapást.”
A város is büszke lehet Pécsi Árminra, aki a ma már ferencvárosi Gruber Zsomborral együtt került Győrből Felcsútra, s ebben az idényben nagyszerű teljesítményt nyújt, a legutóbbi fordulóban, az MTK Budapest 1–0-s legyőzése alkalmával lapunk a mérkőzés játékosának választotta.
„Felemás érzésekkel távoztunk a Hidegkuti Nándor Stadionból – folytatta a kapus. – Nagyszerű idegenben győzni, ez a legfontosabb, de éreztük, nem megy igazán a játék, nincs annyi helyzetünk, amennyit szeretnénk. Ugyanakkor önbizalmat adhat, hogy mérsékeltebb teljesítménnyel is győzni tudtunk egy erős csapat otthonában, de az biztos, játékban javulnunk kell, ha mindhárom pontot el akarjuk vinni Győrből.”
Vajon milyen ETO várja a Puskás Akadémiát.
„Stabil. Nehéz mérkőzés lesz, masszív a győri csapat, hosszú veretlenségi sorozata nem a véletlen műve volt. Ez épp az előző fordulóban megszakadt, de ettől nem lesz könnyebb nekünk, jó teljesítmény kell a győzelemhez.”
NB I
AZ 5. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
19.00: ETO FC Győr–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA | |||||||
1. Puskás Akadémia | 14 | 9 | 2 | 3 | 24–14 | +10 | 29 |
2. Ferencvárosi TC | 13 | 8 | 4 | 1 | 22–11 | +11 | 28 |
3. Diósgyőri VTK | 15 | 7 | 5 | 3 | 20–18 | +2 | 26 |
4. Paksi FC | 14 | 7 | 3 | 4 | 28–22 | +6 | 24 |
5. MTK Budapest | 14 | 7 | 2 | 5 | 22–16 | +6 | 23 |
6. Újpest FC | 15 | 6 | 5 | 4 | 18–12 | +6 | 23 |
7. Fehérvár FC | 15 | 5 | 3 | 7 | 20–22 | –2 | 18 |
8. Nyíregyháza Spartacus | 15 | 5 | 3 | 7 | 21–26 | –5 | 18 |
9. ETO FC Győr | 14 | 3 | 6 | 5 | 17–20 | –3 | 15 |
10. Zalaegerszegi TE | 14 | 3 | 4 | 7 | 18–22 | –4 | 13 |
11. Debreceni VSC | 14 | 2 | 4 | 8 | 18–28 | –10 | 10 |
12. Kecskeméti TE | 15 | 2 | 3 | 10 | 11–28 | –17 | 9 |