Parketten a közelmúlt nagyjai – gálával emlékeznek Fehér Miklósra

M. G.M. G.
Vágólapra másolva!
2024.12.13. 11:18
Idén december 21-én rendezik a Fehér Miklós-emlékgálát
Másodszor állt a győri önkormányzat a rendezvény mellé, december 21-én a közelmúlt kiválóságai vesznek részt a Fehér Miklós emlékgálán.

 

Még nem volt 25 éves, 25-ször szerepelt címeres mezben, amikor – január 25-én lesz a 21. évfordulója – Fehér Miklós a Benfica játékosaként összeesett a pályán, életét már nem lehetett megmenteni. A futballtársadalom azonban nem felejt, Győrben korábban egy alapítvány rendszeresen megrendezte tiszteletére az emléktornát, amelynek rangját emelve tavaly a város önkormányzata is segített, és a rendezvény ebben az évben sem nélkülözi a megyeszékhely hathatós támogatását. Pintér Bence, Győr nemrégiben megválasztott polgármestere a pénteki sajtótájékoztatón fontos kezdeményezésként említette a kiváló labdarúgóról méltó módon megemlékezést, hozzátéve, hogy a város partner a jövőben is az emlékgála hagyománnyá tételében. A december 21-én 11 órakor a győri Magvassy Csarnokban kezdődő esemény részleteiről a főszervező, a korábbi labdarúgó és a hazai játékostársadalomban széles körű ismeretséggel rendelkező Puska Péter számolt be, kiemelve, hogy a tavalyihoz hasonlóan a megkeresett korábbi kiváló labdarúgók az első hívó szóra vállalták a részvételt, így ha minden igaz, a közelmúlt számos válogatottja és kiválósága találkozik majd a parketten a négy csapat részvételével sorra kerülő teremtornán.

Egy kis ízelítő a névsorból annak érzékeltetésére, milyen „csemegékben” részesülhetnek a kilátogató érdeklődők. Az ETO FC csapata zömmel a 2013-as bajnokcsapatból kerül ki Pintér Attila és Farkas József irányításával, jelezte jövetelét Dudás Ádám, Kamber Djordje, Koltai Tamás, Lipták Zoltán, Lazar Sztanisics, Marko Dinjar, Nemanja Andrics, Pátkai Máté, Szasa Sztevanovics, Tokody Tibor. Fehér Miki Barátai csapatában játszik többek között Bajzát Péter, Bognár Zsolt, Böjte Attila, Böőr Zoltán, Gögh Árpád, Hajszán Gyula, Priskin Tamás, Stark Péter, a két edző Szabó Ottó és Ulbert Tibor. Rangos az NB I All Star együttese is, Bárányos Zsolttal, Hámori Ferenccel, Kocsárdi Gergellyel, Molnár Balázzsal, Molnár Zoltánnal, Sowunmi Thomasszal, Vlaszák Gézával, Váczi Zoltánnal, őket Artner Tamás és Urbán Flórián gardírozza. A Magyar Öregfiúk Válogatottnak Détári Lajos az edzője, játékra Csertői Aurél, Fehér Csaba, Halmosi Zoltán, Illés Béla, Király Gábor, Klausz László, Lipcsei Péter, Mátyus János, Rósa Dénes, Sebők Vilmos és Vincze Ottó jelentkezett. A mérkőzések játékvezetői Ábrahám Attila és Arany Tamás lesznek.

A család nevében id. Fehér Miklós mondott köszönetet azért, hogy ennyi idő után sem halványul Miki emléke, és bár a szülőknek kemény nap az emlékgála, de öröm, hogy ilyen sokan vállalják a részvételt, és remélhetően hangulatos, élményekben gazdag rendezvényen találkozhatnak, emlékezhetnek a közelmúlt egyéniségei.

 

Legfrissebb hírek

Dzsudzsák szabadrúgásgólja után az egy pontnak is örülhetett a Loki az ETO ellen

Labdarúgó NB I
3 órája

Női kosárlabda NB I: négy csapat is a harmadik győzelmét szerezte meg

Kosárlabda
4 órája

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 14:43

Már most aranyrangadó lehet a győriek és a ferencvárosiak meccse

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 07:04

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58

Hornyák Zsolt szerint szabályos gólt vettek el csapatától

Labdarúgó NB I
2025.09.21. 08:17

A VAR-döntések a győrieknek kedveztek, az ETO Felcsútról is hazavitte a három pontot

Labdarúgó NB I
2025.09.20. 22:10

Több mint 40 éve nem látott sorozattal a háta mögött utazik a Diósgyőr az FTC-hez

Labdarúgó NB I
2025.09.19. 13:26
Ezek is érdekelhetik