NS-emlékezés: Amikor Kovács Ferenc felugrott

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2024.12.13. 18:58
Novath György (balra), Viktor Imre, Szabó József, Végh Tibor, Őri B. Péter, Horog László (Fotó: Fehérvár FC/Székelyhidi Balázs)
A Videoton fantasztikus UEFA-kupa-menetelésének 40. évfordulójára szervezett sorozat harmadik állomásán az 1984 késő őszén, az akkor még jugoszláv Partizan Beograd elleni nagyszerű sikerre emlékeztek a főszereplők a székesfehérvári Városháza dísztermében.

A sok érdeklődőt vonzó esten Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a résztvevőket, majd Horog László sportújságíró moderálása mellett Novath György, Szabó József, Végh Tibor és Viktor Imre buszsofőr elevenítette fel a történteket.

Utóbbinak az első hazai meccs előtt volt fontos szerepe, ugyanis ő adta oda Kovács Ferenc vezetőedzőnek azt a felnőttfilmes videókazettát, amelyet „hangulatfokozóként” a pályára lépés előtt lejátszottak a csapatnak. A hatás nem maradt el, a Vidi Szabó József négy és a fájóan fiatalon elhunyt Májer Lajos góljával 5–0-ra kiütötte ellenfelét. A negyedik gól volt a legszebb, Novath bal oldali beadását Szabó lőtte a kapuba, s láss csodát, szokásától eltérően Kovács Ferenc örömében felugrott a kispadról. A visszavágót a belgrádi pokolban túlélte a csapat, és 5–2-es összesítéssel a legjobb nyolc közé jutott.

A székesfehérvári önkormányzat, a Vidi Múzeum és a Fehérvár FC által szervezett eseményen ott volt Burcsa Győző, Borsányi István, Csongrádi Ferenc, Disztl László, Koszta János, Hartyáni Gábor pályaedző és Fejes Gábor technikai vezető is.

Mellettük lapunk rovatvezetője, a Képes Sport akkori munkatársa, Őri B. Péter is felelevenítette „partizanos” emlékeit. A Videoton következő ellenfele 1985 márciusában a Manchester United volt, jövő tavasszal e párharc lesz a sorozat témája.

 

Legfrissebb hírek

Az idő ára – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Pető Tamást menesztette a Fehérvár, Tímár az új edző – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 17:45

Kép: már Tímár Krisztián tartotta a Fehérvár edzését

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 17:16

NS-infó: kedden jelenthetik be Pető Tamás leváltását

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 19:09

Megoperálták a Fehérvár északmacedón labdarúgóját

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 11:42

Szavazás: Ön szerint melyik csapatok esnek ki az NB I-ből?

Labdarúgó NB I
2025.04.08. 18:41

Varju Benedek: Jó visszajelzés nekem a szerződéshosszabbítás

Labdarúgó NB I
2025.04.06. 11:26

„Megvoltak a lehetőségeink, de nem használtuk ki” – Kovács Mátyás az MTK elleni kiesés után

Labdarúgó NB I
2025.04.04. 13:07
Ezek is érdekelhetik