„Nehezen kaptam levegőt, homályosan láttam” – ezért cserélték le 20 perc után a Fehérvár gólszerzőjét

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2024.12.08. 18:12
Katona Mátyás (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB I 16. fordulójában a Fehérvár a Nyíregyházát fogadta. A gól nélküli első félidő után a második játékrészben Gradisar révén szerezték meg a hazaiak a vezetést, majd Katona Mátyás 11-esből szerzett találatával alakult ki a 2–0-s végeredmény. A találkozó után az NSO Tv stábja Katonával beszélgetett, akit 20 perccel beállása után le is kellett cserélni.

Katona Mátyást arról kérdeztük, hogy van, hiszen 20 perccel beállása után le is kellett cserélni.

„Köszönöm szépen, jól vagyok most már. Fura volt, ilyet még nem éreztem, nehezen kaptam levegőt, meg kicsit már homályosan kezdtem el látni, ezért cserét kértem. Az lehet az oka, hogy pár hete már egy köhögős betegséggel küzdök, meg volt egy esésem, amikor majdnem sikerült elérnem a labdát, és beszorult oda a levegő, legalábbis ezzel magyarázták az orvosok. Szerencsére nem súlyos a dolog, és most már jól vagyok.”

Videónkban beszélgetünk arról, hogy azért 20 perc alatt is mély nyomot hagyott, hiszen még gól nélküli állásnál küldte őt pályára Pető Tamás vezetőedző. Megtudjuk, mennyire kellett neki, hogy augusztus után újra eredményes legyen, de értékeli is a téli szezont, amit a csapata és saját teljesítménye szempontjából is csalódásként élt meg. És arról is beszél, hogy volt mélypontja is a télen, de már próbál visszajönni.

LABDARÚGÓ NB I
16. FORDULÓ
FEHÉRVÁR FC–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 2–0 (0–0)
Székesfehérvár, Sóstói Stadion. Vezette: Derdák
Gólszerző: Gradisar (70.), Katona M. (81. – 11-esből)

A mérkőzés online, szöveges tudósítása itt olvasható!

 

Legfrissebb hírek

Pécsi Ármin: A legjobb játékunkra lesz szükség a Paks ellen

Labdarúgó NB I
5 órája

Az idő ára – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
12 órája

Pető Tamást menesztette a Fehérvár, Tímár az új edző – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 17:45

Kép: már Tímár Krisztián tartotta a Fehérvár edzését

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 17:16

Pászka Lórándot egy hét alatt kétszer műtötték meg

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 16:36

Sérvműtétje után lett kulcsember a Paksban Hinora Kristóf

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 11:33

NS-infó: kedden jelenthetik be Pető Tamás leváltását

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 19:09

NB I: kilenc kulcsmeccs jön, amelyeken eldőlhet a bajnoki cím és a kiesés

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 18:50
Ezek is érdekelhetik