Kubatov Gábor: Pascal Jansent kivásárolták a szerződéséből

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2024.12.31. 12:39
Jansen távozik az FTC-től (Fotó: Török Attila)
Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke Facebook-oldalán bejelentette, és a fradi.hu is közleményt adott ki, hogy Pascal Jansent kivásárolták a szerződéséből.

 

„Az FTC 35-szörös bajnok férfi labdarúgócsapatát 2024 nyarától irányító Pascal Jansent a világ egyik vezető futballklubját tulajdonló cégcsoport vásárolja ki. A távozó edzőért az FTC jelentős összeget kért és kapott” – írja közleményében a Ferencváros.

Az 51 éves Jansent június 13-án nevezték ki a Ferencváros vezetőedzőjének. Vezetésével az NB I-ben az FTC 16 mérkőzésen 10 győzelmet aratott, s 4 döntetlen mellett kétszer kapott ki.

A Magyar Kupában a nyolcaddöntőbe vezette a csapatát, amely február 25-én az ETO FC Győrrel játszik.

Az Európa-liga alapszakaszában az eddigi hat forduló során az FTC háromszor nyert három vereség mellett, és az így szerzett 9 ponttal a 16., rájátszást érő helyen áll.

„Az FTC kispadjára Jansen segítő edzője, az FTC-nél játékosként 9 év alatt 4 bajnoki címet szerző Leandro de Almeida ül le ideiglenesen – írja az FTC. – Leandro pályafutása befejezése után, 2020 és 2023 között a Fradi második csapata mellett dolgozott, 2023 óta pedig másodedzőként erősítette a klubot. A januári felkészülést már Leandro irányításával kezdi meg az együttes.

A csapat elé kitűzött cél változatlan, minél tovább jutni az Európa-ligában, megnyerni a bajnokságot és a Magyar Kupát.

Pascal Jansennek köszönjük az FTC-ért eddig végzett munkáját, tengerentúli pályafutásához sok sikert kívánunk!”

Lapunk úgy értesült, hogy Jansent a City Football Group vásárolta ki, amely a MLS-ben a New York City FC tulajdonosa.

A Ferencváros új vezetőedző-jelöltjeiről ide kattintva olvashat.

Labdarúgó NB I
2024.12.31. 13:16

Pascal Jansen New Yorkban folytatja pályafutását – NS-infó

Az amerikai irányt az FTC is megerősítette; ami az új edzőjelölteket illeti: a horvát Nenad Bjelica és a norvég Erling Moe ismét képbe kerülhet.

Kubatov Gábor üzenete:

„Sziasztok, Fradisták!

A mai napon Pascal Jansent a világ egyik legnagyobb futballkonszernje kivásárolta a szerződéséből. További részletek a szilveszteri beszédben. Hajrá, Fradi!”

 

2024. augusztus 26. – DVSC: Srdjan Blagojevic helyett ideiglenesen Dombi Tibor
2024. szeptember 1. – DVSC: Dombi Tibor helyett Máté Csaba
2024. október 15–16. – Kecskemét: Szabó István helyett Gera Zoltán
2024. október 27. – DVSC: Máté Csaba helyett Dombi Tibor
2024. november 11. – DVSC: Dombi Tibor helyett Nestor El Maestro (angol)
2024. december 31. – FTC: Pascal Jansen (holland-angol) helyett ideiglenesen Leandro de Almeida
Edzőváltások a 2024–2025-ös idényben

 

 

Legfrissebb hírek

Lang Ádám: Tetszik az ETO, de most nagyon jó a Loki is

Labdarúgó NB I
41 perce

Szolnoki Roland: Győzni kellene, hogy kimásszunk a gödörből

Labdarúgó NB I
1 órája

Címlapsztori: az NB I becsült értéke csökkent, de csúcson a játékoseladásból származó bevétel

Labdarúgó NB I
4 órája

Egy félidő alatt eldőlt: a Kazincbarcika simán legyőzte az MTK-t!

Labdarúgó NB I
13 órája

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
20 órája

Vogel Soma a kezelése után: Az olimpia volt az első gondolatom

Vízilabda
22 órája

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
23 órája

Horváth Dávid intelme az NB I-es újonc ellen: észnél kell lenni!

Labdarúgó NB I
23 órája
Ezek is érdekelhetik