Kovácsréti Márk: jön a harmadik gól az FTC ellen?

B. T.B. T.
Vágólapra másolva!
2024.12.15. 10:41
Kovácsréti Márkék a Ferencvárost fogadják (Fotó: Török Attila)
A nagyszerű évet záró nyíregyházi támadó, Kovácsréti Márk ott folytatná egyik nevelőklubja ellen, ahol a szeptemberi születésnapján abbahagyta: gólt szerezne.


KÖTŐDIK A ZÖLD-FEHÉREKHEZ, és a harmadik egymást követő tétmérkőzésen szerezhet gólt a Ferencváros ellen Kovácsréti Márk. Egyrészről nagypapája, a Fradiban 314 bajnoki meccset játszó Ebedli Zoltán által, illetve utánpótláskorú játékosként ő maga is lehúzott két évet a IX. kerületben. A 24 éves támadó a Nyíregyháza Spartacus mindkét 2024-ben játszott Fradi elleni mérkőzésén betalált: előbb a Mol Magyar Kupa április 24-i elődöntőjében, majd már az új idényben, az éppen a születésnapján, szeptember 1-jén játszott bajnokin az Üllői úton. Mindkét összecsapás 2–1-es ferencvárosi győzelemmel végződött, ám a játékos két góljának más-más lelkülete lehetett.

„Az áprilisi kupameccs második félidejében a vezető gólunkat szereztem, és akkor bizony benne volt a levegőben, hogy az győzelmet és döntőbe jutást érhet – emlékezett a történtekre Kovácsréti Márk. – Akkor még az NB II-ben szerepeltünk, hatalmas bravúr lett volna a döntőbe jutásunk. A bajnoki mérkőzésre sok helyen kicserélődött a csapatunk, akkor kettő nullás hátrányba kerültünk, a gólom hozta vissza a reményt, hogy esetleg egyenlíthetünk. Bár nem sikerült, jól játszottunk, sok helyzetet kialakítottunk, erőt tudtunk meríteni abból a találkozóból is.”

A Fradi a legutóbbi két idegenbeli tétmérkőzésén egyaránt öt gólt kapott: a Debrecenben bepótolt bajnokin 5–4-re, csütörtökön a görög PAOK ellen az Európa-ligában pedig 5–0-ra veszített. Milyen előjel lehet ez a Szparinak?

„Benne van a levegőben, hogy a Fradi a vasárnapi meccsen sem tud kikecmeregni a hullámvölgyből, illetve az is, hogy hatalmas a bizonyítási vágy a játékosokban és ez megkettőzi az erejüket. Nekik is ez az év utolsó mérkőzése, nyilván hozzánk hasonlóan ők is szépen szeretnének búcsúzni a szurkolóktól. Mindenesetre több csapat bizonyította mostanában, hogy nemcsak körömszakadtáig védekezve, hanem eredményes támadójátékkal is felül lehet kerekedni a Ferencvároson. A támadó felfogás tőlünk sem áll távol, de az sem gond, ha kevesebb szerzett góllal tudjuk begyűjteni a három pontot.”

Vajon a Ferencváros egykori utánpótlás-játékosa elgondolkodott már azon, mi lenne, ha a másik oldalon jutna lehetőséghez?

„Inkább akkor merengtem ezen, amikor még a Fradihoz tartoztam. Tizenhat évesen azonban jött a lehetőség, hogy Kisvárdára kerüljek a felnőttcsapathoz, és ez az átigazolás utólag jó döntésnek bizonyult. Azóta megfordultam az MTK-ban is, ám úgy érzem, jelenleg nagyon jó helyen vagyok Nyíregyházán.”

NB I 
17. FORDULÓ
13.00: Újpest FC–Kecskeméti TE (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
15.30: Nyíregyháza Spartacus FC–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport+) – élőben az NSO-n!

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Puskás Akadémia17112429–18+1135
  2. Ferencvárosi TC1594227–16+1131
  3. Diósgyőri VTK1786325–21+430
  4. MTK Budapest1792630–23+729
  5. Paksi FC1783634–30+427
  6. Újpest FC1675420–13+726
  7. Fehérvár FC1763824–25–121
  8. Nyíregyháza 1653821–28–718
  9. ETO FC Győr1746723–26–318
10. Zalaegerszegi TE1644820–24–416
11. Debreceni VSC17341025–37–1213
12. Kecskeméti TE16241011–28–1710

 

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított fiatal középpályásával az ETO FC Győr

Labdarúgó NB I
9 órája

Ivan Petrjak többet keresett Fehérváron, mint az FTC-nél

Minden más foci
10 órája

Idénycsúcsot hoz a DVTK–Ferencváros mérkőzés

Labdarúgó NB I
12 órája

Nestor El Maestro a kapuskérdésről is szót ejtett a DVSC kecskeméti bajnokija előtt

Labdarúgó NB I
14 órája

Mezei Szabolcs: Még erősebbek leszünk!

Labdarúgó NB I
2025.03.25. 08:18

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Kalmár Zsolt: Sok pontot kell még szereznünk

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 08:24

Saponjics marad – a Fehérvár máris élt a hosszabbítási lehetőségével

Labdarúgó NB I
2025.03.22. 16:43
Ezek is érdekelhetik