Hosszabbított saját nevelésű védőjével a ZTE

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.12.20. 16:01
Csóka Dániel marad Zalaegerszegen (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB I-ben 10. helyen álló Zalaegerszeg további két évvel meghosszabbította Csóka Dániel eredetileg 2025 nyarán lejáró szerződését.

„A ZTE saját nevelésű védője mindössze 24 éves, és bár az őszi szezon során sérülések hátráltatták, büszkék vagyunk rá, hogy a jövőben is velünk küzd majd a kék-fehér színekért”írja honlapján a klub.

„Nagyon örülök, hogy további két évre a ZTE játékosa lehetek – árulta el klubja honlapjának Csóka Dániel.Zalaegerszegiként rendkívül fontos nekem ez a klub, és mindig azon vagyok, hogy száz százalékot nyújtsak. A játékommal segíteni akarom a csapatot a közös sikerek eléréséhez. Jó érzéssel tölt el, hogy a klub számít rám és egyúttal bizalmat szavaz nekem. Ezek után már csak egy eredményes tavaszt kívánhatok, és azon leszek, hogy egy sérülésmentes felkészülés után nekem és a csapatnak is sikeresen teljen az idény második fele.”

A 188 centiméter magas védő 2017 januárjában igazolt a Wolverhamptonhoz, majd töltött fél évet kölcsönben a DAC-nál, 2020-ban pedig Anglián belül váltott csapatot, s végül 2022-ben tért vissza Zalaegerszegre az AFC Wimbledontól. Csóka eddig 48 NB I-es mérkőzésen lépett pályára a kék-fehéreknél, s van három gólja is az élvonalban.

 

Legfrissebb hírek

Először nyert tétmeccset a ZTE – 13–0-s siker a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
10 órája

Nagy erőssége lehet a DVSC-nek Víctor Camarasa

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 09:17

Új fejezet kezdődik az MTK és Kozármisleny közötti együttműködésben

Labdarúgó NB I
2025.09.11. 19:36

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 19:17

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 16:30

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 09:47
Ezek is érdekelhetik