BL-győztes játékos a Fradiban: Naby Keita aláírt – hivatalos

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2024.12.10. 10:07
Naby Keita szerződtetését bejelentette a Ferencváros (Fotó: fradi.hu)
A Ferencváros labdarúgócsapata a hivatalos honlapján erősítette meg a Liverpoollal korábban Bajnokok Ligáját is nyerő, 29 éves guineai válogatott középpályás, Naby Keita szerződtetését, akit a Werder Brementől vesz kölcsön a magyar bajnok.

 

„Fantasztikus igazolás! 35-szörös magyar bajnok és 24-szeres Magyar Kupa-győztes férfi labdarúgócsapatunkban folytatja pályafutását az 58-szoros guineai válogatott középpályás, a Liverpoollal korábban bajnok és Bajnokok Ligája-győztes Naby Keita. A kiváló középpályás egy évre kölcsönbe érkezik az Üllői útra vételi opcióval” – írja a fradi.hu.

Keita lesz az NB I történetének második BL-győztes játékosa, a korábban az Újpestben futballozó brazil Bruno Moraes után, aki 2004-ben a Portóval nyert Bajnokok Ligáját, majd a 2012–2013-as idényben kilenc NB I-es meccsen négy gólt szerzett a liláknál. 

Először szombaton írtunk arról, hogy a német sajtóhoz hasonlóan a Nemzeti Sport is úgy értesült, a Ferencvárosnál szóba került a 2023 óta a Werder Bremenben szereplő Naby Keita kölcsönvétele, aki a hétvégén orvosi vizsgálatra érkezett a magyar bajnokhoz, vasárnap a ZTE elleni NB I-es meccsen a lelátón ült, és hétfő este már arról számolhattunk be, hogy az FTC hamarosan be is jelenti a szerződtetését.

Labdarúgó NB I
2024.12.07. 08:52

A BL-győztes Naby Keita orvosi vizsgálaton vesz részt a Fradinál – sajtóhír

A Nemzeti Sport is úgy értesült, hogy a középpályás szerződtetése szóba került az Üllői úton.

Keita 2013 óta játszik Európában, a francia FC Istres után az osztrák Red Bull Salzburghoz, majd az RB Leipzighez került, melytől 2018-ban 60 millió euróért szerződtette a Liverpool. A vörösöknél Szoboszlai Dominik előtt ő viselte a nyolcas számú mezt, 2019-ben Bajnokok Ligáját (hat meccsen egy gólt szerzett a sorozatban a 2018–2019-es idényben, viszont a Tottenham elleni döntőt sérülés miatt ki kellett hagynia) és klub-vb-t,  2020-ban bajnokságot nyert az angol csapattal. A Liverpoolban 129 tétmeccsen szerepelt, 11 gólt és hét gólpasszt ért el.

2023 nyarán tért vissza a német Bundesligába, a Bremenhez igazolt, amelynél 2026-ig írt alá, de öt bajnokin csak 107 perc jutott neki a brémaiaknál, legutóbb március 30-án a Wolfsburg ellen játszott csereként 22 percet. A Werderben azok után lett végleg kegyvesztett, hogy a klub tavasszal kitiltotta őt az első keretből, miután megtagadta a részvételt a meccskeretben, mert nem nevezték a kezdőcsapatba a Bayer Leverkusen elleni áprilisi mérkőzésen. 

Keita a guineai válogatottban februárban lépett pályára legutóbb, 11 gólt szerzett a nemzeti csapatban. Hazájában 2015-ben és 2021-ben az év labdarúgójának választották. 

Naby Keita
Született: 1995. február 10., Conakry (Guinea)
Profi klubjai: Horoya (2012–2013), Istres (francia, 2013–2014), Red Bull Salzburg (osztrák, 2014–2016), RB Leipzig (német, 2016–2018), Liverpool (2018–2023), Werder Bremen (2023–2024), Ferencváros (2024-től)
Válogatottság: 58 meccs/12 gól
Legnagyobb sikerei: BL-győztes (2019), klub-vb-győztes (2019), angol  bajnok (2020), FA-kupa győztes (2022), 2x osztrák bajnok és kupagyőztes (2015, 2016), az év játékosa az osztrák Bundesliában (2016), 2x az év játékosa Guineában (2015, 2021) 
NÉVJEGY

   

 

Legfrissebb hírek

A honi átlag szintjén – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 23:30

„Győzelmet érdemeltünk volna” – Robbie Keane a Puskás Akadémia elleni döntetlen után

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 22:30

Dibusz Dénes: Nem tagadom, olykor ideges voltam

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 22:23

Jön a telt házas Ferencváros–Puskás AFC aranyrangadó; már vasárnap eldőlhet a KTE kiesése

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 10:21

Pécsi Ármin: Legyen minél kevesebb helyzete a Fradinak!

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 08:16

Kikapott az elődöntőben, a bronzért játszhat az FTC a női vízilabda BL-ben

Vízilabda
2025.05.02. 20:27

Ben Romdan nyáron távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.02. 18:23

Elképesztő előnyben az FTC az NB I-ben, még ha ez a pontokon nem is látszik meg

Labdarúgó NB I
2025.05.02. 11:52
Ezek is érdekelhetik