Bartosz Grzelak csalódott, hogy nem nyert az Újpest a Ferencváros ellen

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2024.12.01. 22:30
Pascal Jansen és Bartosz Grzelak (Fotó: Árvai Károly)
A labdarúgó NB I 15. fordulójának záró mérkőzésén és nagy rangadóján az Újpest gól nélküli döntetlent játszott odahaza a Ferencvárossal. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Ferencváros trénere, Pascal Jansen szerint sokat jelentett volna, ha a meccs eleji helyzeteiből egyet gólra vált csapata.

„Megkönnyítette volna a dolgunkat egy olyan Újpest ellen, amelyről tudjuk, hogy hazai pályán milyen energiát képvisel. A második félidőben az Újpest kezdett agresszívebben, de sikeresen átvészeltük ezt az időszakot. Utána viszonylag kiegyensúlyozott volt a mérkőzés, Abu Faninak volt még egy nagy lehetősége, aztán az volt a célunk, hogy meccsben maradjunk, ahogy szerintem az Újpestnek is.”

A Nemzeti Sport arról kérdezte, hogy a második félidőben miért csak egy nagy lehetőséget tudott a Ferencváros kialakítani Abu Fani révén.

„Az első félidőbe nagyon sok energiát tettünk bele, az Újpest pedig a szünet után rendezte a sorokat, másképp állt a meccshez. Ráadásul ilyen sorozatterhelés mellett egy óra után csökken az energia a csapatban, ez is eredményezhette azt, hogy nem volt több nagy helyzetünk.”

PASCAL JANSEN SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

Az Újpest vezetőedzője, Bartosz Grzelak szerint nagyon kemény csata zajlott a pályán.

„Büszke vagyok a játékosaimra, akik megfelelő hozzáállással álltak bele a küzdelembe. Az eredmény miatt csalódott vagyok, mert mindenképp győzni szerettünk volna, és meg is voltak a lehetőségeink, ahogy persze az ellenfélnek is. Sajnos nem használtuk ki ezeket. A második félidő jobb volt részünkről, ezt továbbvihetjük a következő mérkőzésekre.”

Ezután kérdésre reagálva elmondta: csapatának több gólt kell szereznie.

„Ha megnézzük a statisztikákat, ez volt a nyolcadik, kapott gól nélkül lehozott találkozónk. A hátsó alakzatunk és a kapusunk is remekül dolgozik, meccsről meccsre hozzák ezt a teljesítményt. Az egész csapat kollektíven részt vesz a védekezésben és a támadásban, utóbbiban viszont még nem történt meg az áttörés, pedig ez kéne, hogy önbizalmunk legyen.”

BARTOSZ GRZELAK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJÁNAK ELEJE

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

LABDARÚGÓ NB I
15. FORDULÓ
Újpest FC–Ferencvárosi TC 0–0
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 10 273 néző. Vezette: Berke

   
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA       
  1. Puskás Akadémia

14

9

2

3

24–14

+10

29

  2. Ferencvárosi TC

13

8

4

1

22–11

+11

28

  3. Diósgyőri VTK

15

7

5

3

20–18

+2

26

  4. Paksi FC

14

7

3

4

28–22

+6

24

  5. MTK Budapest

14

7

2

5

22–16

+6

23

  6. Újpest FC

15

6

5

4

18–12

+6

23

  7. Fehérvár FC

15

5

3

7

20–22

–2

18

  8. Nyíregyháza Spartacus

15

5

3

7

21–26

–5

18

  9. ETO FC Győr

14

3

6

5

17–20

–3

15

10. Zalaegerszegi TE

14

3

4

7

18–22

–4

13

11. Debreceni VSC

14

2

4

8

18–28

–10

10

12. Kecskeméti TE

15

2

3

10

11–28

–17

9

 

 

Legfrissebb hírek

Pető Tamást menesztette a Fehérvár, Tímár az új edző – hivatalos

Labdarúgó NB I
9 órája

Kép: már Tímár Krisztián tartotta a Fehérvár edzését

Labdarúgó NB I
9 órája

Pászka Lórándot egy hét alatt kétszer műtötték meg

Labdarúgó NB I
10 órája

Szavazzon! Melyik csapat nyeri meg a labdarúgó NB I-et idén?

Labdarúgó NB I
15 órája

Sérvműtétje után lett kulcsember a Paksban Hinora Kristóf

Labdarúgó NB I
15 órája

NS-infó: kedden jelenthetik be Pető Tamás leváltását

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 19:09

NB I: kilenc kulcsmeccs jön, amelyeken eldőlhet a bajnoki cím és a kiesés

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 18:50

Hosszabbított saját nevelésű védőjével a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 18:06
Ezek is érdekelhetik