Tíz emberrel, tíz év után nyert a Ferencváros Kecskeméten

Vágólapra másolva!
2024.11.10. 19:57
Fotó: Török Attila
A labdarúgó NB I 13. fordulójában az utolsó helyen álló Kecskemét a listavezető Ferencvárost fogadta, és bár jó fél órát emberelőnyben játszott, nem tudott nyerni, sőt a vendégek Kehinde révén győztes gólt szereztek. Ez volt a Kecskemét sorozatban kilencedik veresége a bajnokságban.

LABDARÚGÓ NB I 
13. FORDULÓ
Kecskeméti TE–Ferencvárosi TC 0–1 (0–0)
Kecskemét, Kecskeméti Széktói Stadion, 4732 néző. Vezette: Káprály
Gólszerző: Kehinde (85.)
Kiállítva: Kady (FTC, 62.)

A TALÁLKOZÓ ÉLŐ, ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA LEHET NYOMON KÖVETNI!

Gera Zoltán a Ferencváros ellen. Furcsa, ám egyszer ennek a pillanatnak is el kellett jönnie. A Kecskeméti TE vezetőedzője legutóbb a Pécsi MFC játékosaként, 2000. március 4-én csapott össze az FTC-vel, amelynek később legendája lett. Akkor nem volt sikerélménye, 4–1-re kikapott a pécsiekkel az Üllői úton, a KTE és a Fradi jelenlegi helyzete alapján ez az eredmény vasárnap este is reális lett volna. Gera Zoltán nem számíthatott a Fehérvár ellen az idény során ötödik sárga lapját összegyűjtő Szabó Alexre, valamint a fehérváriak ellen kiállított Varga Bencére sem. A kapus helyét a nyári, 1–0-s FTC sikerrel véget érő meccsen is védő Kersák Roland vette át, míg Szabó Alex feladatait Rjaskó Mihálynak kellett ellátnia.

 

A vendégek összeállításában feltűnő volt, hogy hiába a Debrecen elleni, pontot érő bomba, a Dinamo Kijev elleni (0–4) gólpassz, Gruber Zsombornak a sereghajtó ellen nem jutott hely Pascal Jansen kezdőcsapatában, sőt egyetlen perc lehetőséget sem kapott. Ez főleg annak fényében szomorú, hogy a holland vezetőedző a balhátvédet, Eldar Civicet tolta egy sorral feljebb. A KTE-ultrák is utaltak rá molinójukkal, a hazaiaknak nem sok választása volt, mint küzdeni a címerükért, teljesen mindegy, ki az ellenfél, és hogyan játszik. A küzdés, persze, a minőségi különbséget ritkán tünteti el, ám vasárnap este így történt, jól zárt a KTE-védelem. A 23. percben Kovács Barnabás remek csele és indítása után Pálinkás Gergő előtt adódott hatalmas helyzet, ám Botka Endre gyorsabb volt a támadónál, és bravúrral mentett. A Kecskemét gyakran eljutott az ellenfél kapujáig, Lukács Dániel és Kovács Barnabás is betalálhatott volna. A mérkőzés képe hasonlított a múlt heti Fehérvár–Kecskemét találkozóéhoz, ahol az első hetven percig, a KTE széteséséig egyenlő felek küzdelmét láthattuk, Gera egymás után kétszer remekül megszervezte csapata védekezését, és középpályás labdaszerzésekkel, gyors támadásokkal veszélyes volt a kapura is. Az első félidő hosszabbításában Eldar Civic és Vágó Levente olyan csúnyán összefejelt, hogy a magyar középpályást le kellett cserélni.

A második félidőt még nagyobb lendülettel kezdték a hazaiak, Zeke Márió centerezése után Lukács Dániel hatalmas helyzetben lőtt fölé, de a túloldalon Varga Barnabás kapufája (Kersák Roland hatalmas bravúrral tolta lécre a labdát) jelezte, ha a KTE pontot akar szerezni, nem lankadhat a figyelme hátul. Az 57. percben ismét Zeke Márió lódult meg a bal oldalon, és nem magától esett el a tizenhatoson belül, Cebrail Makreckis megmozdulását a játékvezetők mégsem érezték szabálytalannak. Pascal Jansen megelégelte csapata játékát, többek között Habib Maiga melegített már átöltözve a pálya szélén, ám mielőtt Kady Borgest válthatta volna, a brazil középpályás kiállíttatta magát: két sárga lapot szedett össze a meccsen az ellene elkövetett szabálytalanságok utáni törlesztésekért…

A KTE előtt sorjáztak a helyzetek, igencsak bizonytalanul játszott a Fradi, Lukács Dániel, Zeke Márió és Pálinkás Gergő is lehetett volna hős a villámgyors akciók végén, ám senki sem talált Dibusz Dénes kapujába. A vendégeknek elég volt egy megingás: a hajrában Tosin Kehinde szerezte meg a győztes gólt, így a három pontot is a csapatának. A Kecskemét remekül futballozott, Dibusz Dénest kétszer is megtornáztatta a gól után, ám ezzel a teljesítménnyel sem gyarapodtak a pontjai, éppen úgy, ahogyan az előző nyolc fordulóban… 0–1

 

A TALÁLKOZÓ ÉLŐ, ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA LEHET NYOMON KÖVETNI!

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
1. Ferencvárosi TC1182119–8+1126
2. Paksi FC1272324–16+823
3. Puskás Akadémia1272320–14+623
4. MTK Budapest1271420–13+722
5. Diósgyőri VTK1364315–14+122
6. Újpest FC1354417–12+519
7. Fehérvár FC1343619–21–215
8. Nyíregyháza Spartacus1343617–21–415
9. ETO FC Győr1235414–16–214
10. Zalaegerszegi TE1233616–19–312
11. Debreceni VSC1223715–24–99
12. Kecskeméti TE1312107–25–185

 

 

Legfrissebb hírek

Az NB II kiesőjétől érkezett játékos Kecskemétre

Labdarúgó NB II
13 órája

Robbie Keane két játékost is a Fradiba hozna volt csapatától – sajtóhír

Labdarúgó NB I
18 órája

A montenegrói Buducsnoszt vagy az örmény Noah lesz a Ferencváros ellenfele a BL-selejtező második körében

Bajnokok Ligája
18 órája

A horvát bajnok NK Rijeka ellen is kezdhet a Ferencváros a BL-ben – szűkítették a lehetséges ellenfelek listáját

Bajnokok Ligája
21 órája

A Ferencváros szerződtette a Puskás Akadémiától távozó svéd támadót – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.17. 16:01

NS-infó: a Fraditól távozó 20 éves támadó Nyíregyházán köthet ki

Labdarúgó NB I
2025.06.17. 11:35

NB II-t ért a 12 gól, csatárt igazolt a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2025.06.17. 10:59

Az MTK-ból szerződtetett támadót a Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.06.16. 18:46
Ezek is érdekelhetik