László Csaba átszervezné a hazai utánpótlás-bajnokságot, de az edzőképzésről és a válogatottról is beszélt

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.11.30. 09:45
László Csaba (Fotó: fccsikszereda.ro)
László Csaba labdarúgóedző, a Ferencváros korábbi trénere elismerte, hogy már hiányzik neki a kispad, a mérkőzések és az ezzel járó adrenalin.

A 60 éves székelyudvarhelyi születésű szakember korábban a Ferencváros, a Sopron, az MTK, a Dunaszerdahely és a Sepsi OSK-t is irányította, de dolgozott Uganda és Litvánia szövetségi kapitányaként, a magyar válogatott másodedzőjeként, illetve skót, belga és indiai élvonalbeli kluboknál vezetőedzőként. Legutóbb az FK Csíkszereda szakmai igazgatója volt.

A jelenleg a Debreceni Egyetemen előadóként tevékenykedő, és az intézményt nemzetközi fórumokon képviselő László Csaba az MTI-nek adott interjúban elárulta, jól érezte magát Csíkszeredában, jó volt belekóstolni a sportvezetői oldalba is. Elárulta, az elmúlt háromnegyed év a rehabilitációról szólt számára, mert nem halogathatta tovább a térdműtétet.

Egyetemi munkájáról elmondta, beleláthat olyan dolgokba is, amelyeket eddig csak kívülről figyelhetett és bár elégedett a jelenlegi helyzetével, viszont hiányzik neki a pálya széli munka.

„Most már egy kicsit hiányzik a kispad, az adrenalin, a mérkőzések, az igazi nyüzsgés, de remélem, hogy majd az is megtalál” – fogalmazott.

Kifejtette, nem zárkózik el tőle, hogy Magyarországon vállaljon munkát, hiszen itt vált profi edzővé, amikor Lothar Matthäus mellett a magyar válogatottat segíthette. Aláhúzta, hogy a magyar futball indította el őt az útján, és bár az FTC-vel nem sikerült bajnokságot nyernie, de ott is és később az MTK-nál is eredményesen dolgozott a stábjával.

„Úgy érzem, eljött az idő. Elég sok helyen megfordultam, és eredményesen tudtunk dolgozni. Remélem, hamarosan újra lehetőségem lesz rá” – mondta.

A magyar válogatott idei Nemzetek Ligája-szereplését reálisnak értékelte. Úgy érzi, most „a helyünkön vagyunk”, bár ezúttal is volt esély kiugró eredményekre, de a célt, az A-ligában maradást még elérheti a csapat, amelynek meglátása szerint az osztályozón a B-divízióból érkező török válogatott ellen nehéz dolga lesz.

„A futball nem hazudik, az erőviszonyok azt mutatták, hogy van helyünk az A-ligában. Az első két hely sem elérhetetlen, de nem ez volt a célunk. Nem estünk ki, és most vár ránk egy nehéz feladat” – értékelt.

A törökökkel kapcsolatban emlékeztetett, lépésről lépésre építkeznek, tele vannak fiatal játékosokkal és a világ összes erős bajnokságában ott vannak, úgyhogy a helyükön kell kezelni őket, de nem szabad megijedni tőlük. A közelgő világbajnoki selejtezőkkel kapcsolatban László Csaba úgy érzi, kedvező csoportbeosztás esetén van esélye a kijutásra a nemzeti csapatnak.

A számos későbbi válogatott játékost kinevelő székely szakember az MTI-nek a játékos és edző utánpótlásképzésről is beszélt a Sport Forum Hungary 2024 elnevezésű szakmai konferencián. A jelenlegi akadémiai rendszerrel kapcsolatban elmondta, lehetne rajta kissé finomítani. Úgy vélekedett, ha valamit felépítenek, és nem működik teljesen, helye van az építő jellegű kritikának.

A Borussia Mönchengladbach utánpótlásában is éveket eltöltött László átszervezné a hazai utánpótlás-bajnokságot. A lebonyolítással kapcsolatban kifejtette, míg itthon az akadémiai csapatoknak sokszor alanyi jogon jár az indulás a bajnokságokban, Németországban a legkisebb klubok is eljuthatnak a legmagasabb szintre, ki lehet esni és vissza lehet kerülni.

„Ha ott egy kis faluban dolgozol, és jó munkát végzel, fel tudsz kerülni az első osztályba, tehát az akadémiai rendszer nem vonja maga után, hogy az első csapat milyen osztályban szerepel. Nem jár alanyi alapon, hanem a teljesítmény számít” – fogalmazott.

Mint kifejtette, az utánpótláscsapatok meccseire néhol sokkal többen jártak, mint a felnőttek találkozóira, és a játékosmegfigyelők is látták ezeket a mérkőzéseket, „tehát lenne még hová fejlődnünk szervezésben”. Hazai példaként felidézte, hogy régen Magyarországon ezrek látogattak ki a tartalékbajnokság mérkőzéseire, utána pedig mentek a kettős rangadókra, „ezeknek a varázsát vissza lehetne lopni, csak más struktúrában”.

A feltörekvő edzők kapcsán kiemelte, szerinte ez az egyik legnagyobb kihívása most a magyar labdarúgásnak, mert elhanyagolják ezt a témát. László az általa is elvégzett Kölni Sportegyetem példáján keresztül szemléltette a különbséget, hiszen az intézmény szorosan együttműködik a Német Labdarúgó-szövetséggel.

„A németek már évtizedekkel ezelőtt rájöttek, hogy a jó futballhoz az kell, hogy jó szakemberek tanítsák azt, és képezzék az edzőket, tehát a jó szakemberek képzése ugyanolyan fontos. Megvan minden, ami infrastrukturálisan felépül, de ezt meg kell tölteni tartalommal, amit a játékosok és az edzők tudnak” – hangsúlyozta.

László Csaba úgy érzi, Magyarországon az edzők egyedül vannak, mindenki egyedül próbálja megoldani a feladatát, Németországban viszont megpróbálják a szövetség segítségével is eladni a trénereket, országon belül is.

„Nálunk ez nem létezik. Összességében nem gyerekcipőben, hanem semmilyen cipőben sem járunk ebben a tekintetben” – magyarázta.

Elárulta: egyik legnagyobb szívfájdalma, hogy Dárdai Pálon, Lőw Zsolton, Bölöni Lászlón és rajta kívül nincs más magyar edző, aki a közelmúltban számottevő eredményeket ért el külföldön.

„Sajnos azok, akiket szakmailag rátermettnek éreztem és vittem volna magammal, nem beszéltek nyelveket és már itt megbukott minden” – mesélte László, aki szerint már akkor is elindulhatna valami, ha közép-kelet európai csapatokhoz kerülnének magyar edzők.

 

Legfrissebb hírek

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2 órája

Ki helyettesítse Sallait? Állítsa össze a portugálok elleni kezdőcsapatunkat!

Magyar válogatott
3 órája

Vargát látták a legjobbnak, Sallait a legrosszabbnak olvasóink az írek elleni vb-selejtezőn

Magyar válogatott
5 órája

Dubraviczky Attila: Harm Osmers befolyásolta az eredmény alakulását

Magyar válogatott
8 órája

Sallai Roland sajnálja – üzent a kiállítása után

Magyar válogatott
17 órája

Eredetileg nem is ez a német játékvezető fújt volna az ír–magyar meccsen?

Magyar válogatott
18 órája

„A mérkőzés elején úgy érezhettük, hogy egy rossz vicc áldozatai vagyunk” – ír lapszemle

Magyar válogatott
Tegnap, 11:26

Belga játékvezető dirigál a magyar–portugál vb-selejtezőn

Magyar válogatott
Tegnap, 10:27
Ezek is érdekelhetik