Felkészülési mérkőzést játszik az FTC és a DAC a válogatott szünetben

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.11.12. 16:20
Varga Ádám védheti az FTC kapuját a DAC elleni edzőmeccsen (Fotó: fradi.hu)
Szerdán fél 12-kor felkészülési mérkőzést játszik a Ferencváros és a szlovák Niké Ligában szereplő DAC labdarúgócsapata a Népligeti Sportközpontban.

Mint a dunaszerdahelyi klub honlapja fogalmaz, a hazaiak döntése értelmében az összecsapást nézők nélkül rendezik, és élő közvetítés sem lesz a találkozóról.

„Örülünk a lehetőségnek, hogy megmérkőzhetünk Magyarország jelenlegi legjobb csapatával. A Ferencváros több futballistája is a nemzeti együttesével van, de így is komoly minőséggel találkozunk. Vannak hiányzóink, néhány játékosunk kisebb terhelést kap a fizikailag nehéz időszakot követően, hogy megelőzzük az esetleges további sérüléseket. A klub filozófiájával összeegyeztetve az akadémia és a Somorja több labdarúgójának is lehetőséget adunk. Egy hónappal ezelőtt, a Győr elleni találkozón jó fényben tűntek fel, bízom benne, hogy a holnapi meccs is sokat ad nekik a jövőt illetően” – nyilatkozta Xisco Munoz, a DAC vezetőedzője klubja honlapjának.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Szerda
11.30: Ferencvárosi TC–DAC 1904 (szlovákiai)


 

 

Legfrissebb hírek

A Ferencváros súlyos vereséget szenvedett a Benfica vendégeként az El-ben

Kézilabda
42 perce

NS-infó: a Stockport County tulajdonosi köre érdeklődik a DVSC iránt

Labdarúgó NB I
6 órája

„Nekem a Fradi volt a Barcelona” – de most már Csíkszeredában alkotna maradandót

Légiósok
7 órája

Terv szerint halad a felépülése, Ádám Martin januárban visszatérhet

Labdarúgó NB I
9 órája

„A Porto ellen már megmutattuk” – nem tartanak a Fraditól a botladozó salzburgiak

Európa-liga
11 órája

Négy paksi játékos is bekerült az NB I-es forduló válogatottjába

Labdarúgó NB I
11 órája

Európa-liga-újonc játékvezető fújja a sípot a Ferencváros salzburgi mérkőzésén

Európa-liga
11 órája

Bodnár Gergő: Nincs mese, pontokat kell szereznünk

Labdarúgó NB I
12 órája
Ezek is érdekelhetik