Dombi Tibor szerint ez nem csak egy pont a Lokinak; Úgy látszik, lassan tanulunk – Pascal Jansen

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2024.11.03. 17:34
Dombi Tibor a Ferencváros elleni döntetlen után még egy bajnokin irányíthatja a DVSC-t (Fotó: Árvai Károly)
A labdarúgó NB I 12. fordulójában a Ferencváros 2–2-t játszott odahaza a Debreceni VSC ellen. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A DVSC megbízott edzője, Dombi Tibor boldogan értékelt a találkozó után.

„Lehetett volna szebb is, meg csúnyább is. Örülök a döntetlennek, de ez nemcsak egy pont, hanem remélem, ezzel elhitték a srácok, hogy feljebb tudunk lépni, mert nagyon a béka feneke alatt voltunk. Az első félidőben kellettek a kis momentumok: mindig belevetődött valaki vagy Megyeri volt éppen jó helyen, ezek hozták fel a csapatot. Reméljük, ez tényleg nem csak egy pont, de ezután jönnek az igazán nehéz meccsek, amikor győzelmi kényszer lesz a csapaton.”

DOMBI TIBOR SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

A Ferencváros vezetőedzője, Pascal Jansen elárulta: ugyanazt mondta a játékosoknak, mint a legutóbbi mérkőzés után.

„Úgy látszik, lassan tanulunk. Tudtuk, hogy irányítani fogunk, mert az ellenfél az eredményért jött, viszont nem fejeztük be a helyzeteket. Egygólos előnyben úgy tűnt, kézben tartjuk a meccset, aztán kaptunk két olyan gól, amik tipikusan tükrözték a mai hozzáállásunkat.”

Kollégánk felvetette neki, hogy az FTC ritkán veszít pontokat előnyről hazai pályán.

„Igaza van, és talán az egész stadionban én lepődtem meg ezen a legjobban. Itt az ellenfelek többsége hajlamos kinyílni hátrányban. Most viszont gólokat kaptunk, többek közt azért, mert Dzsudzsák Balázst senki sem faultolta.”

PASCAL JANSEN SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

LABDARÚGÓ NB I
12. FORDULÓ
Ferencvárosi TC–Debreceni VSC 2–2 (A. Traoré 61., Gruber 85., ill. Bárány 69., Dreskovics 80.)
Budapest, Groupama Aréna, 11 375 néző. Vezette: Bogár

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
1. Ferencvárosi TC1072118–8+1023
2. Puskás Akadémia1172218–10+823
3. MTK Budapest1171320–11+922
4. Paksi FC1171324–16+822
5. Diósgyőri VTK1254314–14019
6. Újpest FC1253417–12+518
7. ETO FC Győr1134412–14–213
8. Nyíregyháza Spartacus1233615–21–612
9. Fehérvár FC1133513–19–612
10. Zalaegerszegi TE1123612–17–59
11. Debreceni VSC1122713–22–98
12. Kecskeméti TE111286–18–125

 

 

Legfrissebb hírek

Szappanos Péter: Könnyű játszani a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2 órája

Újra 12 edzőváltás az NB I-ben, a DVSC két csúcsot is megdöntött

Labdarúgó NB I
3 órája

„Nem éreztem a srácokon örömöt, felszabadultságot” – Damir Krznar tudja, hogyan változtasson ezen Újpesten

Labdarúgó NB I
3 órája

Somália: Nem lennék jó edző, mert túl kedves vagyok

Labdarúgó NB I
7 órája

Lenzsér részleges izomszakadást szenvedett, még nem tudja, mikor térhet vissza

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:45

Várhidi Péter: Nem sok értelmét látom az újpesti edzőváltásnak

Labdarúgó NB I
2025.05.05. 21:05

Damir Krznar: Egész életemben nyomás alatt dolgoztam, amit szeretek is

Labdarúgó NB I
2025.05.05. 09:18

Damir Krznar az Újpest új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.05. 08:34
Ezek is érdekelhetik